– Úgy látom, az öregem nincs itthon – torpant meg Poercelinó a lakásuk ajtaja előtt.
– Miből gondolod? Még be sem kopogtunk! – nézett rá a fiúra Rahman Talisman meglepődve, bár tapasztalatból tudta, hogy a sztárok észjárása kiismerhetetlen. Bangladesben például ismert egy riksakulit, akit a szakmájában mindenki tisztelt, mert fél lábbal tekerte a pedált, a másikkal meg borotválkozott. Nos, ez a riksakuli egyszer úgy döntött, abbahagyja a hagyományos, pamacson meg zsilettpengén alapuló szakállvágást, és áttér az elektromosságra. Tettének rendkívüli voltát az bizonyítja, hogy vezetékes masinát használt. Az eset következménye az a híres kábelmizéria, ami a fél Daccát behálózta.
Porcelinó türelmesen megvárta, hogy a bangladesi befejezze a gondolatmenetét, aztán elmondta, hogy az apja mindig bezárja az ajtót, ha otthon van, és nyitva hagyja, amikor házon kívül tartózkodik. Valószínűleg ez is egy sztárallűr volt, mert a kis focizseni szerint az apját magasra taksálták a kormányos szakmában.
A logika szabályai szerint mivel az ajtó nyitva találták, Luigi Serafini nem lehetett otthon. Az őslénybiológus a bejárat előtt a földön heverő Scena del crimine feliratú sárga műanyagszalagot is furcsállotta, de Porcelinó gond nélkül átlépett fölötte, ezért úgy vélte, az sem lehet más, mint a helyi folklór része.
Odabent egy tapasztalt kutató éleslátásával azonnal felmérte, hogy ezen a helyen nagyjából a triceratopszok kihalása óta nem takarítottak. Lehet, hogy a kormányos ezzel a mesterségesen kialakított koszfészekkel próbálta a jövő nagy bajnokát hozzászoktatni a fociöltözők sajátos hangulatához, ahol az aktív kanszag mellett a szétszórt hulladék is dominál – tűnődött az adjunktus.
Bármi lehetett a rejtély titka, Porcelinó remekül tájékozódott a limlomok között, mert alighogy belépett az ajtón, máris kijelentette:
– Idegenek jártak a lakásban.
– Az összetört bútorokra meg a szétszórt csikkekre gondolsz? Annyi van belőlük, mint egy hatvanas években forgatott neorealista filmben.
– Nem az a baj, hanem hogy valaki odébb taszigálta a lasztim – mondta Porcelinó.
Talisman ekkor kiszúrta focilabdát. Na, nem úgy, direkt, ahogy mondjuk, hanem csak képletesen, a szemével. Nem is volt nehéz dolga, mert a labda lehetett a legtisztább berendezés a lakásban. Villany helyett is világított volna, ha elmegy az áram.
Miután meggyőződött róla, hogy a labdáját nem érte bántódás, Porcelinó kiment a konyhába, hogy keressen valami harapnivalót. Kinyitotta a hűtőt, és kivett egy darab sajtot meg valami narancslét, bár ez utóbbit csak tippeljük.
A bangladesi kissé csalódottan követte. Nem volt elég, hogy elveszítette szem elől a professzort, és vele együtt a bombaüzletet garantáló hatvanezer eurót, most még a kis sztár papája is felszívódott. Már azon volt, hogy megkérdezze Porcelinót, mit gondol, hol kódoroghat most az apukája, amikor a konyhaasztalon meglátott egy hatlövetűt.
– Nézzenek oda: egy pisztoly! – csillant fel a tekintete.
– Az ám! – hagyta helyben Porcelinó. – Olyan, mintha valódi lenne.
– Szerinted nem az?
– Kizárt.
– Miből gondolod ezt? Hidd el, valamennyit ehhez is értek, mert hát bangladesi vagyok. Daccában egy utcányit sem mehet a magamfajta jól szituált tudósember anélkül, hogy ne dudorodna a farzsebében egy stukker. Néha még az őslénytani ásatásokon is lövöldözünk egymásra. Csak úgy, szórakozásból.
– Én meg sok lövöldözős filmet nézek – mondta Porcelinó tele szájjal.
– Na ne röhögtess! Azokban műanyagpisztolyokat használnak, és utólag teszik rájuk az effekteket meg a hangot. Tudod te mi az, hogy Bollywood?!
– Azt éppenséggel nem tudom – mondta a kis sztár, és fölvette az asztalon heverő pisztolyt –, de ez csak egy játék. Ha valódi lenne, nem volna ennyire súlyos.
– Pont fordítva van, te gyerek! Az igazi pisztoly készül fémből! Mit tanultok ti, olaszok az iskolában?!
– Toleranciát, másságtiszteletet és alanyi jogot – mondta Porcelinó, és a spagetti westernek trükkjét idézve megforgatta a pisztolyt a mutatóujja körül. – De apám barátaitól azt is tudom, hogy ma már olyan könnyűek a stukkerek, mint a pille. Ez pedig nehéz, mint a dög. Nézze csak, két kézzel kell fölemelnem, ha célozni akarok vele.
Ráfogta a pisztolyt az ajtóban álló bangladesire, és fél szemét behunyva, a nyelvét a foga közül kidugva összpontosított a célzásra. Amikor ez sikerült, meghúzta a ravaszt. Ebben is tehetséges lehetett a kis huncut, mert a bangladesit pontosan a homloka közepén találta el.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
