Az ellopott vaporetto (39)

2023-01-10
317 olvasó

Amikor Rahman Talisman és Porcelino odaértek, a Szent Márk tér a szokásos arcát mutatta: turisták és galambok mérhetetlen áradata keringett a szárnyas oroszlánnak helyet adó oszlop körül, hogy ezt a mutatványt kicsit távolabb, a Dózse palota árkádja alatt is folytathassa. Eközben diszkréten, de határozottan tevékenykedett közöttük a galambtáp maffia, amely a drogterjesztés jól bevált technikáját követve terítette a kis zacskókba porciózott tápot, hogy azt a dílerek a szárnyasokat etető turisták rendelkezésére bocsáthassák. Irdatlan mennyiségű táp és hasonló volumenű pénz áramlott kézről-kézre, vagy kézről táskába, nejlonszatyorba, esetleg más helyre, ám ez mellékes, ha azt a bizarr tényt vesszük alapul, hogy mindez a gyűlölt és megvetett városi galamboknak volt köszönhető.

A bangladesi adjunktus egy pillanatra le is cövekelt, és elgondolkodott, hogy hazájában, az élettel teli Daccában talán meg lehetne próbálni ugyanezt a patkányokkal is. Részint, mert ott ezek futkosnak a járókelők lába körül, részint, mert azok is védelmet élveznek. De az ötlet rögtön meg is bukott azon a felismerésen, hogy a galambtáppal ellentétben a patkánytáp büdös és ragadós. Egyébként pedig az őslénybiológiai konferenciára kellett koncentrálnia, mert bár valóban sejtette, miről kívánt beszélni a professzor, a referátum szövege ismeretlen volt számára. Csak most fogta fel, mire vállalkozott. Ott ácsorgott viszont mellette a kis Porcelino, aki láthatóan nem mert a palota közelébe menni.

– Mondtam már, hogy nem kell bejönnöd a konferenciára. Maradj kint a téren, és figyelj! Ha valami rendkívülit látsz, jelezd! – adta ki az ukázt főnökhöz illő határozottsággal.

Porcelino értetlenkedve nézett rá.

– Mi az hogy rendkívüli? – kérdezte. – Ha leugrik az oszlopról az oroszlán és elkezdi kergetni a galambokat?

– Akár az is lehetne, de mi nem a galamb témában vagyunk érdekeltek. Olyasmire gondoltam, hogy megjelenik az apád vagy a kapitány, esetleg az a zsaru, aki tegnap vendégül látott bennünket. Ebben az esetben nem lesz módunk követni a tervet.

– És mi a terv? – bámult Porcelino.

Talisman ekkor döbbent rá, hogy a terv valójában nem is létezik. Mostanáig az ösztöneire hagyatkozva próbálta megakadályozni a professzor eltűnése miatt fenyegető botrányt. Halvány elképzelése sem volt, hogyan és merre kutasson az eltűnt vaporetto után ebben labirintusnak is beillő városban, ahol úgy tűnt, mindent a galambok irányítanak.

Porcelino észrevette rajta a bizonytalanságot, és mert focista volt, a pillanat tört része alatt képes volt meghozni egy döntést:

– Rendicsek, itt dekkolok a téren, de kéne egy kis lóvé fagyira – mondta.

Talisman szótlanul a zsebébe nyúlt és elővett egy gyűrött ötveneuróst.

– Ez minden vagyonom – jelentette ki fancsali képpel.

– Nem valami sok, de megteszi – nyúlt a pénz után Porcelino.

– Hohó! Várjunk csak! Mi a garancia arra, hogy nem lógsz meg, amíg odabent leszek?! – rántotta el a gyerek orra elől azt ötvenest Talisman.

– A focista becsületszó! – vágta rá Porcelino.

– Az bizony szép dolog, de tudok jobbat – vigyorgott a bangladesi. – Írsz nekem egy beismerő vallomást, hogy szánt szándékkal törted be a szomszéd ablakát! Ezt én magamhoz veszem, és ha visszajövök, te pedig itt vársz, visszaadom!

– Olyan ez, mint a fociban páros lábban szállni bele valakibe – morgott Porcelino. – Amúgy meg nem írtam még ennyit életemben.

– Egyszer el kell kezdeni – mosolygott a bangladesi.

– Mire írjak? Nincs papír!

Az adjunktus fölvett a földről egy üres galambtápos zacskót és Porcelino kezébe nyomta.

– Mi, bangladesi tudósok mindig hordunk magunkkal tintaceruzát – mondta aztán.

– Most hülyéskedik? – ámuldozott a dekázóművész.

– Eszemben sincs. A zokninkba dugva hordjuk – mondta a bangladesi. – Ugyanazt a trükköt alkalmazzuk, amit a titkos ügynökök a kis tőrkésükkel. Ha végképp sarokba szorítják őket, pertlibogozást színlelve leguggolnak és előrántják a zoknijuk szárából a kést. Mi ugyanezt tesszük a tintaceruzával.

– Én pedig született velencei vagyok, nekem ilyen mesét nem lehet beadni – ingatta a fejét Porcelino.

– Milyen mesét, te gyerek!? Itt van a ceruza a zoknimban!

– Azt értem, de hogy ezzel legyőzhet egy titkos ügynököt?! Tudja, kinek mondja ezt!

– Én csak azt mondtam, mindig van nálunk ceruza, hogy ha jegyzetelni kell, ne jöjjünk zavarba. De elég a dumából! Tessék, itt a papír, meg az íróeszköz, fogjad, diktálok!

Porcelino nagyot sóhajtva elvette a ceruzát, és a Szent Márk tér sok turistalábat látott kövezetére hasalva írni kezdett. A róla készült turistafotók még aznap letarolták a közösségi médiát, ám erről sem ő, sem a bangladesi atomtudós nem értesült. Jaj, most látom, miket beszélek! Rahman Talisman természetesen nem atomtudós volt, hanem őslénybiológus, de a bangladesi szellemi potenciált véve alapul akár az előbbi is lehetett volna.

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL