Az ellopott vaporetto (38)

– Uraim – nyitotta meg az értekezletet Maccarone felügyelő –, a békés napsütés ne tévesszen meg senkit: súlyos fellegek borultak szépséges városunkra.

A jelenlévők, vagyis a kis rendőrőrs teljes állománya, a takarítónőt és a nemrég érkezett pizzafutárt is beleértve, mély megdöbbenéssel hallgatták a lassan és körülményesen kibontakozó szónoklatot. A felügyelő egyébként – mint az adatok és a kimutatások szakértője –, mindig is hajlamos volt az ilyesmire, és ezt a beosztottjai elnézték neki, mert bár úgy zúdította rájuk a statisztikát, ahogy katolikus pap a hívekre az áldást, hagyta őket élni és dolgozni, vagy éppen keresztrejtvényt fejteni, ha ahhoz volt kedvük.

– Olyan ügy van kibontakozóban a szemünk előtt, amelyhez képest a dalmát borhamisítók üldözése és a szlovák graffitisekkel folytatott festékszóró párbaj is potomság – emlékezett vissza a régi idők dicsőségére a felügyelő, tovább szítva és gerjesztve a kíváncsiságot.

A hallgatóság jól emlékezett a példaként felhozott esetekre, beleértve a hamis borok leleplezése terén végzett önfeláldozó kóstolásokat, és a könyörtelen spraycsatákat, amelyek során többen is maradandó színesedést szenvedtek. Visszafojtott lélegzettel lesték hát a főnöküket, aki a szoba falát borító táblához lépve megkezdte az eligazítást. Lényegében azt mondta el, amit az olvasó már úgy is tud, de a lényeget azért röviden összefoglaljuk: a városban bizonyos elemek azon mesterkednek, hogy érdekeltségeket csikarjanak ki maguknak a focibizniszben. Név szerint megemlítette az ifjú Porcelinót, akinek játékjogára minden bizonnyal Zlatan Ibrahimovics is igényt tart. Nyomozati szempontból már ez is fejfájást okozhatna, mert ugye, nehezen képzelhető el, hogy az isteni Zlatan megjelenjen tanúvallomást tenni, az pedig egyenesen lehetetlen, hogy a milánói rezidenciáján megjelenve kérdéseket tegyenek fel neki, de itt van még a bangladesi szál is, azzal a hatvanezer euróval, ami egyértelműen kapcsolódik ehhez a mesterkedéshez, és amelyet mára virradóra ismeretlen tettesek elraboltak az ő szeretett anyósával, a mindenki által tisztelt Flavia nénivel egyetemben.

A békésen szendergő, vagy stikában mobilozó társaság erre a kijelentésre egy emberként kapta föl a fejét. Mindenkiben az motoszkált, hogy a főnök anyósa miként kerülhetett kapcsolatba a bangladesiekkel, meg azzal az irdatlanul nagy összeggel, de mielőtt még a bizonytalanság kisördöge a gyanakvás démonává izmosodott volna, Maccaroni elmesélte kalandját Tavottával, amit az olvasó ugyancsak jól ismer. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy ennek a soha nem látott bonyolultságú ügynek a gyökere, vagy inkább horgonylánca, mert ugye, vízre épült városban vagyunk, nos szóval a horgonylánca az ellopott vaporettó, tehát ha egyről a kettőre, kettőről pedig a háromra szeretnének jutni, akkor legis legelőször a vaporettót kell megkeresniük, meg persze azt az ürgét, aki a járművet megfújta.

Ezzel be is fejezte a gyors eligazítást, de a hallgatóság ülve maradt. Egy árva szó nem sok, annyit sem értettek ebből az egészből. Micsoda marhaság ez a kis Porcelino játékjogával, aki mégiscsak egy gyerek, ráadásul abból a kibírhatatlan fajtából, akiről fióknyi írott panaszt őriznek: rengeteg betört ablak, és a párkányokról labdával lerúgott virágcserép szerepel a bűnlistáján, nem beszélve a Dózse palotában elkövetett csínyeiről, amelyeket újabban már törött vázák is öveznek. De szép is lenne, ha Zlatan Ibrahimovics megkaparintaná a játékjogát, és elvinné Milánóba! Törögesse ott az ablakokat, meg hergelje a békésen napozó macskákat a focilabdájával! Aztán meg, mi ez a bangladesi szál a hatvanezer euróval?! Mi közük ezeknek a füstösképűeknek ehhez az ügyhöz? Maccarone beosztottjai inkább hittek volna el egy hipotézist a galambtáp maffia térnyeréséről, mint ezt a fajta beavatkozást a fociutánpótlás fejleményeibe. Az meg, hogy Flavia nénit elrabolták, egyenesen nonszensz! Nála kiálhatatlanabb perszónát nem hordott hátán az Adriai tenger, kész csoda, hogy ki nem száradt alatta, ha véletlenül csónakba szállt. A különféle rangú és életkorú nyomozók tehát eléggé értetlenkedve néztek egymásra, de megszólalni csak Celentini tizedes merészelt:

– No, és az nem képzelhető el, hogy a derék anyós simán meglépett a pénzzel? – kérdezte.

Maccarone felügyelő úgy nézett rá, mintha értelmi fogyatékos lenne.

– Ez teljesen kizárt! – jelentette ki kategorikusan. – Részint, mert az anyósomnak nem volt ideje tervet gyártani egy ilyen drasztikus lépésre, részint mert nekem nincs ekkora szerencsém.

Ebben valamennyien egyetértettek.

– Akkor mi legyen a terv? – faggatózott tovább a tizedes. – Adjunk ki országos körözést Flavia nénire, vagy várjuk meg, amíg az emberrablók jelentkeznek?

– Az utóbbi. Tegyék a dolgukat a protokoll szerint, mert gyanítom, hogy a banditák még itt tartózkodnak a városban. Figyeljék a térkamerákat és jelentsék, ha egy ezüstszínű táskát cipelő vénasszonyra bukkannak. Én most visszavonulok, és megnézem a statisztikákat, hogy volt-e már precedens ilyesmire a városunk történelmében. Kár, hogy idő előtt szabadon engedték azt a bangaldesi figurát, de most már mindegy – összegzett a felügyelő, szúrós pillantást vetve a neki célzott megjegyzéstől láthatóan zavarba jött tizedesre.

A szintén jelen lévő Brunetti csak ebben a pillanatban lélegezett fel. Végre megszabadult a nyomás alól, mert most már semmi nem akadályozhatta meg abban, hogy visszaosonjon Serafiniék lakásába és megkeresse az otthagyott lőfegyverét. Mindenáron meg kellett találnia, mert már csak egy nap választotta el a segédfelügyelővé avatástól, ami abból állt, hogy a bizottsággal ki kellett vonulnia Velence legelhagyatottabb csücskére, alkalmasint a Santelena jachtkikötőbe, és kétszer egymás után a levegőbe kellett lőnie a pisztolyával. Ez volt a rituálé, amelyet a kollégák tapsa, majd pedig pezsgőivás követett, szóval az olvasó biztosan megérti, miért volt ennyire begyulladva: fegyver nélkül bajosan lőhetett a levegőbe, ráadásul kétszer egymás után, úgyhogy már nyargalt is volna az ellopott vaporetto kormányosának lakásába, ám ebben a pillanatban megcsörrent a zsebében a mobiltelefon.

Ugyanaz a szám volt, amiről nem sokkal korábban az a flúgos csaj hívta, akinek a barátnőjét állítólag elrabolták. Ajaj!, gondolta Brunetti, és hálát adott az égieknek, hogy erről az históriáról a főnöke nem értesült. Különben mehetne vissza randevúzni ezzel az egzaltált nővel, akit első ránézésre Zlatan Ibrahimovicsnak nézett. De azért felvette a telefont.

(folytatjuk)

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.