A sivár és kietlen Santelena jachtkikötőben a szokásosnál is dermedtebb lett a csönd, amikor Rotundelli kapitány szélcserzett ajkát elhagyta az a mondat, ami rengeteg férfi életét döntötte romba a Római Birodalomtól napjainkig. Csak azért ismételjük meg a rossz csengésű mondatot, hogy azok, akik mindez idáig elkerülték ezt a kelepcét, határozott iránymutatást nyerjenek e jó szokásuk megtartására. A kapitány tehát így fogalmazott:
– Ezennel ünnepélyesen megkérem, legyen a feleségem!
Mi válaszolható erre alig negyedórás ismeretség tükrében? Általában az hogy: magának elment az esze, agyára ment a hőség, tudja, hogy kivel szórakozzon. Rosszabb esetben egy pofon is elcsattanhat, bár a pakliban azért ott van az is, hogy a megszólított elbizonytalanodik. De ez csak akkor lép elő, ha a férfi, aki ezt a kijelentést tette, úgy néz ki, mint Brad Pitt egy szál alsónadrágban*.
Rotundelli kapitányról mindez nem volt elmondható. Messziről látszott rajta, hogy a vizek embere, mert úgy festett, ahogy a szárazföldi népek a hajóskapitányt elképzelik: dús, ám rendezetlen szakálla a sok bagózástól megsárgult, mint a hó, amikor egy sereg csintalan diák összevissza pisálja, a feje tetején eluralkodó kopaszságot pedig egy öreg hajóskapitány sapkával leplezte, ami szintén nem a jachtok világát idézte. Előnyére vált viszont az, hogy nem hízott el, legalábbis nem túlságosan, és ez a magabiztosság látszatát keltette. De amit az utasai nem tudhattak róla, az mindennek volt mondható, csak nem méltónak egy középkorú tengeri medve életviteléhez. Itt kell megjegyeznünk, hogy Rotundelli nem volt tengeri medve a szó hagyományos értelmében, részint, mert Velencében nincsenek medvék, részint, mert kizárólag a lagúnákon hajózott, amíg megvolt az ehhez szükséges járműve.
Az ugye megvan az olvasónak, hogy a hajóskapitányoknak a fáma szerint minden kikötőben van egy feleségük? A vaporetto kapitányokra mindez nem vonatkozik, legalábbis elméletileg, mert a gyakorlatban Rotundelli valami hasonlóval kísérletezett. Mondhatjuk úgy is: ha egy nő valahol megszorongatta, és abszolút mindegy, hogy mi volt az odáig vezető ok, a derék kapitány mindig úgy próbált kimászni a csávából, hogy az illető hölgyet elvette feleségül. Történetünk idején már hét elhamarkodott házasságot tudhatott maga mögött. Volt közöttük olyan, amely csak néhány napig tartott, és olyan is, amelyik több évig, de ezek a próbálkozások egytől egyig úgy zárultak, hogy Rotundelli az utcán találta magát. Nem volt olyan felesége, aki nem ezt a módszert választotta arra, hogy megszabaduljon tőle, mert bár a kapitány sármos volt, és a vaporetto fedélzetén jól mutatott, mint férj, gyengén muzsikált. Nem adta le például a keresetét, és nem is csinált semmit, beleértve a szemét kihordását a konyhából, mert az ugye egyértelmű férfiúi kötelesség. De ez csak a jéghegy csúcsa volt, és nagy általánosságban elmondható, hogy Rotundellivel az asszonyai nem tudtak mit kezdeni. Éppen úgy nem lehetett őt komolyan venni, ahogy ő sem vette komolyan a világot. Persze azért megpróbált mindent, ám emiatt jutott el odáig, hogy még saját vaporettója sem volt, és mert folyton pénzzavarral küzdött, olyan eszement ötletekbe hergelte bele magát, ami már-már a bűn határát súrolta. Gondoljunk csak a Porcelino játékjogával kapcsolatos terveire, amelynek részleteiről és következményeiről korábban már beszámoltunk.
Vele ellentétben, Luciana Millebacci azonnal átlátta ezt a helyzetet. Neki egy pillantás is elég volt ahhoz, hogy felmérje, kivel áll szemben, és hogy ez az alak milyen súlycsoportban játszik. Úgy találta, ez a külsőre marcona, de szemlátomást bizonytalan figura nem lehet neki ellenfél. Ám ebben a helyzetben volt valami földöntúli módon szórakoztató. Kifejezetten romantikusnak találta például azt, hogy egy velencei hajóskapitány megkérte a kezét, ráadásul egy stégen, ahol csak néhány sirály meg két másik habókos ürge szerencsétlenkedett. De még ők is megdermedtek egy pillanatra, mert ilyen lánykérés talán még sosem fordult elő ebben a híres városban. Lucia nem mérte az időt, de arra tippelt, körülbelül tíz perce és harminc másodperce ismerheti ezt a vadembert, mert hogy ismeri, ahhoz nem férhetett kétség. Reménytelenül romantikusnak vélte, és elveszettnek, mi több: gyámoltalannak. Mindezt alátámasztandó a kapitány vad lagúnaszelektől karikás szeme csücskében mintha könny csillogott volna, ami már-már olyan volt, mint Mr. Darcy picsogása a Büszkeség és balítéletben. Ez végleg meggyőzte Luciát arról, hogy érdemes végigmennie ezen az úton. A kérő anyagi helyzetét illetően nem lehettek illúziói, hiszen azt már megállapította, hogy a kapitány egy kiülepesedett, rojtos nadrágban pompázik, amit nagy valószínűséggel pizsamaként is használ, és azt az ócska garbót, amit visel, színben nehezen lehetne megkülönböztetni a lagúnák olajos vizétől, de ez mit sem számított ahhoz a dacos és elszánt kalandkereséshez képest, amivel Rotundelli elkápráztatta.
Így hát Lucia kissé megigazította a frizuráját, majd az állát felemelve és a mólón túli nyílt vizek felé nézve azt mondta:
– Őszintén szólva jobban örültem volna, ha ezt a kérést egy gyertyafényes vacsora keretében, magyar cigányzene mellett fogalmazza meg, de megértem, hogy ebben a zaklatott világban, amelyben élünk, ilyesmire nincs idő.
– Mit akar ezzel kifejezni?! – döbbent meg Razvan a lehető legőszintébben. Rosszat sejtett, és ezt mint román, és mint hegyvidékhez szokott ember, nem is tudta eltitkolni.
– Csak azt, hogy nem bánom, leszek a felesége! – mondta Lucia a lehető legkacérabb pillantásával.
Az a dermedt csönd, ami a Santelena jachtkikötőt maga alá teremtette, minden korábbi dermedt csöndet megsemmisített. A sirályok megálltak a tollászkodásban, a stéget csapkodó hullámok megfordultak és kifejé iszkoltak a nyílt vizekre, a távoli hajófütty pedig megakadt a levegőben, hogy aztán rideg kődarabként a tengerbe zuhanjon. Ám mindez semmi sem volt ahhoz a mély, acélos dörrenéshez képest, ami a következő pillanatban bekövetkezett! Mintha a világ fordult volna le a sarokvasáról, hogy őrült ringlispílként száguldjon bele önnön megsemmisülésébe. A lármát bizony Csobaneszku okozta: mint a kidőlt román ólajtó vágódott hanyatt, látszólag élettelenül, és maradt kiterítve az őt döbbenten bámulók legnagyobb ámulatára.
__________________
*azaz jól (a gyengébbek kedvéért)
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
