Az ellopott vaporetto (47)

2023-03-07
317 olvasó

Az elmegyógyintézet gumiszobájának gondosan párnázott ajtaja egyszer csak kinyílt, és az odabent kényszerzubbonyban ücsörgő Francesco Tavotta legnagyobb meglepetésére az a nagydarab, minden bizonnyal szőröstalpú ápolónő, aki őt ide közvetítette, betuszkolt egy új delikvenst. Nem rejtjük véka alá, hogy az érkező Yayeward Ravalpindi professzor volt, és úgyszintén a legújabb divat szerint szabott kényszerzubbonyt viselte.

A professzor átlépte a küszöböt, és a párnázott ajtó halkan bezárult mögötte. Hiába fordult meg, és esett neki fejjel, a puha borításon nemhogy dörömbölni, de még önmagában kárt tenni sem tudott.

– Fölösleges erőpocsékolás – jegyezte meg Tavotta ékes angolsággal, mintegy jelezve, hogy elege van ebből a szerzői allűrből, amely olasz nyelvet követel meg a szereplőktől. Angolul beszélt és kész. Nem tudni, mire alapozta, hogy az új pacingens ezt meg fogja érteni, de láss csodát, a professzor is birodalmi angol nyelven válaszolt. Utóbbi nem meglepetés, tekintve az indiai szubkontinens angol gyarmati múltjára.

– Engedje meg hogy bemutatkozzam: Yayeward Ravalpindi vagyok, őslénybiológus, és műkedvelő focimenedzser – mondta.

– Én pedig Francesco Tavotta, és a galambtápbizniszben utazom – válaszolt az amerikai kelletlenül. – Mostanáig ebben nem voltam száz százalékig biztos, mármint, hogy amerikai vagyok, de kaptam egy injekciót, és helyrezökkent a memóriám.

– Örvendek – mondta a professzor kurtán, és leült Tavotta mellé. – Őszintén szólva meglep, hogy ön ennyire egyértelműen hivatkozik amerikai illetőségére, mert én azt hittem, egy honfitársamat fogom itt találni.

– Ön hova valósi? – kérdezte Tavotta bágyadtan.

– Daccából jöttem, a messzi Bangladesből.

– Vagy úgy! – vonta föl a szemöldökét Tavotta. – Akkor önnek köze lehet ahhoz a diplomata táskához.

– A közök hatsávos autósztrádája kapcsol hozzá!  – jött izgalomba a professzor. – Honnét tud erről a táskáról?

– Hozzám került, és egy szerencsétlen baleset következtében, amit most nem részleteznék, sokáig azt hittem, az enyém.

– Biztosíthatom uram, ön téved, az a táska ezer százalékig az enyém! Hol tartózkodik jelenleg?!

– Őszinteséget kér tőlem?

– A lehető legteljesebbet!!

– Fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy rablás áldoztául esett, egy nagyon kedves öreg hölgy társaságában.

A professzor a szemközti falra révedt, amelyre valaki rúzzsal stilizált női nemi szervet kanyarintott  (nem tudni, hogy kényszerzubbonyban miként sikerülhetett ez a mutatvány – a szerző megjegyzése), aztán Tavottához fordult:

– Én most talpig őszinte leszek magához!

– Az a legkevesebb – mondta Tavotta közömbösen. Láthatóan küzdött az álmossággal.

– Abban reménykedtem, hogy ebben a furcsa intézményben megtalálom az asszisztensemet, Mr. Rahman Talismant, és magyarázatot kapok tőle a táska hollétére.

– Semmilyen talizmánról nincs tudomásom – biggyesztette le a száját Tavotta. – Mihelyst a kapun beléptem, az a szőrös anyamedve megragadott, belém nyomot egy injekciót, és mielőtt azt mondhattam volna, galambfütty, rám húzta a bolondinget, és bevágott ebbe a zugba.

– Azt mondta: galambfütty?

– Szó szerint. Ahogy jeleztem, a galambtáp bizniszben utazom. Más szóval a nemzetközi galambtáp maffia megbízott ügynöke vagyok. A balesetem után egy ideig ez nem volt nyilvánvaló számomra, de most minden helyrerázódott. Bűnözni jöttem ebbe a bűnös városba, kedves uram.

– Nem lep meg – bólintott a professzor. – Az a szer minden bizonnyal egy koktél volt, ami félig megnyugtat, félig őszinteségre kényszerít. Magánál a  mellékhatása, hogy helyrezökkentette az agyműködését, de nálam nem ért el semmit.

– Az meg hogy lehet? – dünnyögte Tavotta. Majd leragadt a szeme.

– Mint mondtam, őslénybiológus vagyok. Az ásatások alatt számtalan esetben csíptek meg skorpiók és martak belém mérges kígyók, így a szervezetemben kialakult egyfajta immunitás az idegrendszerre ható mérgek ellen.

– Értsem úgy, hogy képes ellenállni az őszinteségi vágyának, és nem mondja meg, miért fontos önnek az a táska?

– Ahogy mondja – bólintott a professzor. – Maga bevallotta, hogy bűnöző, így esélye sincs annak, hogy kikotyogjam, mi volt a szándékom azzal a hatvanezer euróval.

– Úgy látszik, mégsem olyan tökéletes az immunitása az idegmérgekkel szemben – állapította meg Tavotta. – Lehettek bár olyan sötétek a szándékai, mint a bőre színe, most itt ül velem ebben a dutyiban, és úgy tűnik, ez a helyzet belátható időn belül nem fog megváltozni.

– Mire alapozza ezt?

– Arra, hogy kényszerzubbonyban parádézunk mind a ketten. Ebből képtelenség kiszabadulni.

– Gondolja? – húzta mosolyra a száját a professzor.

– Ember! Magának agyára ment a szérum! – dünnyögte Tavotta és hatalmasat ásított. – Hogyan képzeli el, hogy levetjük magunkról ezt a göncöt, ami még ha sikerülne is, az ajtó mögött ott az anyamedve.

– Egyedül nem is menne, de ketten vagyunk – mondta a professzor. – Maga elrágja a zubbonyomon a pertlit, én meg kioldom magát.

– Majd leragad a szemem, olyan álmos vagyok – szabadkozott Tavotta.

– Emberelje meg magát! A sorsunk függ ettől!

– Nem megy.

– Jól van, megcsócsálom a magáét, utána az lesz a dolga, hogy az enyémmel babráljon. Menni fog?

– Talán.

– Rendben! Tartsa ide a hátát!

Tavotta hátat fordított a professzornak, aki előrehajolt és a daccai patkányoktól látott stílusban rágni kezdte a kényszerzubbony pertlijét. Beletelt vagy negyed óra, mire diadalmasan megszólalt:

– Elrágtam! Most maga jön.

De Tavotta nem válaszolt: mint egy zsák, előredőlve édesdeden szunyókált.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

 

 

 

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL