Az ellopott vaporetto (52)

2023-04-11
400 olvasó

Amikor Maccarone felügyelő, Celentino tizedes és még vagy egy tucat rendőr megérkezett a Dózse palotába, már alábbhagyott a pánik. Kiderült, hogy a díszes mennyezetnek csak egy alig négyzetméteres darabja hiányzik a szónoki emelvény felett, tehát a sérülés mértéke nem állt arányban azzal a robbanásszerű eseménnyel, amiről a szemtanúk beszámoltak. A felügyelő rögtön tudta, hogy a nagy belmagasság okozta azt az illúziót, hogy az egész plafon leszakadt. Kifejezetten furcsa volt viszont, hogy az omlás egy szabályos négyszög alakban történt, nem pedig, ahogy azt várni lehetett, szabálytalanul. Az őslénybiológiai konferencia résztvevői ahányan voltak, annyiféleképpen mesélték el, mi történt, de abban mindannyian egyetértettek, hogy az előadó, dr. Yayeward Ravalpindi bangladesi illetőségű professzor, a beszéde egy fontos részénél retorikai fordulatot gyakorolva pisztolyt rántott és a levegőbe lőtt.

A felügyelő ezt felettébb meglepőnek vélte, ezért a lármás csődületet a beosztottjaira bízva, bevonult a biztonsági szolgálat fülkéjébe, hogy megnézze a kamerák felvételeit. A videón jól látta, hogy a szónok pisztolyt vesz elő, és hadonászni kezd, de abban már nem volt biztos, hogy lőtt is vele. Mintha a plafon ezt megelőzően, vagy ezzel egyidejűleg szakadt volna le. Újból és újból megnézte a felvételt, de nem lett okosabb. Ekkor viharzott be a szobába Celentino.

– Nézze főnök, mit találtam! – mondta egy pisztolyt lóbálva.

Ahogyan kell, gumikesztyűt viselt, de a felügyelő tudta, hogy a poros fegyveren nem maradhattak ujjlenyomatok.

– Hol fedezte fel ezt a szépséget? – kérdezte.

– A pulpitus mellett, a padlón – mondta Celentino. – Csakis a lövöldöző dobhatta oda.

– Tipikus maffiamódszer – bólintott Maccarone. – Diktálja le a nyilvántartási számát, megnézem az adatbázisban.

Celentini lefújta a port a pisztolyról, és megmondta a felügyelőnek a fegyver számát, aki a telefonján keresztül gond nélkül azonosította a tulajdonosát.

– Ezt nem hiszem el! – kiáltotta meglepetten. – A pisztoly Brunetti nyomozógyakornoké!!

– Most, hogy így mondja: ez tényleg egy rendőrségi pisztoly! – ráncolta a homlokát a tizedes – De álmomban sem gondoltam, hogy Brunettié. Hogy a csudába kerülhetett ide?

– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha magától az illetékestől tudjuk ezt meg – mondta a felügyelő és már hívta is Brunettit.

– Amit most mondok, az nagyobb rejtély számomra, mint az antiküthériai szerkezet* – szólt bele a telefonba a felügyelő. – Itt tartom a kezemben azt a lőfegyvert, amellyel nem sokkal ezelőtt egy őrült bangladesi beledurrantott a Dózse Palota dísztermének plafonjába. A nyilvántartási szám alapján a pisztoly a maga leltári tulajdonában van. Mit szól ehhez gyakornok úr?

Mint jeleztük, a beszélgetés Brunetti és a felügyelő között zajlott, de az olvasó kedvéért most kihangosítjuk, mert ami ennek a párbeszédnek a keretein belül elhangzott, az felettébb érdekes.

A neki szegezett kérdés után Brunetti meg sem tudott szólalni, de mert jól vágott az esze, gyorsan magához tért.

– A rejtélyre van magyarázatom, de ha a pisztoly tényleg az enyém, kizártnak tartom, hogy lőttek is vele. Melyikkel kezdjem?

– Menjünk szépen sorjában! – mondta a felügyelő. – Dalolja el, hogyan kerülhetett ide a fegyvere!

Brunetti nagyot sóhajtott, aztán elmondta a kalandját Serafiniék lakásában a labdával, amelyre mint tudjuk, rálépett, és elvágódva ideiglenesen elveszítette az eszméletét. Kiért arra is, hogy miután magához térve távozott a helyszínről, észrevette, hogy a fegyverét ott felejtette, de a körülmények alakulása miatt nem mehetett érte vissza. Arra is van egy sejtése, hogyan került a bangladesi birtokába.

– Szerintem holtbiztos, hogy az ellopott vaporetto kapitánya és a kormányosa valamilyen módon összejátszik a bangaldesiekkel. Egyértelmű bizonyíték erre az, hogy az ellopott vaporettón több bangladesi is utazott, és ezeknek a személyeknek a nyomuk veszett, miközben a más nációk képviselőit a rabló a legközelebbi kikötőben simán letessékelte a fedélzetről. Ezt a kollégáktól tudom, akikhez nemrégiben futott be az ezzel kapcsolatos jelentés.

Most meg a felügyelő hallgatott el, mert eszébe jutott az az ipse, akit tegnap a csatornából húzott ki egy táskányi készpénzzel együtt. Lehet, hogy hiba volt az ürgét betuszkolni az elmegyógyintézetbe?

– Rendben van Brunetti, elhiszem, hogy a fegyvere elveszítése baleset volt, na de hogy lőttek is vele, az már komolyabb téma!

– Kizárt dolog, hogy az én pisztolyommal lőni tudtak – mondta Brunetti határozottan.

– Mire alapozza ezt?

– A töltények itt vannak a zsebemben.

Maccarone elnémult. Arra gondolt, hogy ez a Brunetti egyszerűen kibírhatatlan. Muszáj lesz a lehető legrövidebb időn belül megszabadul tőle, mondjuk úgy, hogy áthelyezteti Milánóba, mert képtelenség rajta eligazodni.

– Úgy érti: a pisztolya nem volt megtöltve?!

– Nem. Vagyis igen.

– De hát miért?!

– Arra gondoltam, ha nincs megtöltve, kevésbé lesz balesetveszélyes.

– Akkor hogyan magyarázza azt, hogy a plafon egy szabályos négyzet alakú foltja pontosan a beszélő feje fölött leszakadt?!

– Az csak úgy történhetett meg, hogy amikor a bangladesi meghúzta a ravaszt, valaki távirányítással lerobbantotta azt a foltot, hogy úgy tűnjön, az ürge belelőtt. Ez akár egy telefonnal is megoldható.

– Ne vicceljen! A terem majd’ tíz méter magas! Hogyan szerelhet oda fel valaki egy robbanó szerkezetet, észrevétlenül?!

– Csak egy hosszú szelfibot kell hozzá, amivel a plasztikot a megfelelő pontokon hozzáragasztja a plafonhoz. Lentről ez nem is látszik. Ha pedig előzőleg minden robbanóanyagba beledug egy kis adóvevőt, amit szinkronizál, egy telefonhívással bármikor robbanthat.

– Érdekes gondolat, de az ilyesmihez rengeteg idő kell.

– Aki ügyes, az éj leple alatt, amikor a palotában nincs senki, pillantok alatt végezhet a robbanóanyagok felhelyezésével.

– Rendben van, elfogadom az elméletét – adta meg magát a felügyelő. – Főként azért, mert nekem is valószerűtlennek tűnik, hogy egy lövés ekkora kárt okozzon. Viszont megbízom magát egy fontos feladattal.

– Hallgatom főnök! – mondta Brunetti megkönnyebbülve.

– Sürgősen menjen el a Városi Elmegyógyintézetbe, és a Zárt osztályról hozzon ki egy beteget.

– Kit keressek?

– Egy bangladesit. Ma reggel lépett be az intézménybe. Amerikainak néz ki, de bangladesi. Ez a különös ismertetőjele.

– Értettem – mondta Brunetti. – És aztán?

– Hozza ide, a Dózse Palotába! Szeretném kihallgatni. Úgy sejtem, köze van ehhez a történethez.

– Megesz főnök, tíz perc múlva ott vagyunk!

– Azért csak óvatosan – mondta a felügyelő. – Az intézet nehezebb ügy, mint egy szabadulószoba.

– Megoldom.

– Jól van, iparkodjon! – zárta a beszélgetést a felügyelő.

Ekkor lépett oda hozzá Celentino.

– Van itt még valami, főnök – mondta. – Visszább pörgettem a felvételeket és nézze, mit találtam!

A video lejátszón Maccarone azt látta, hogy a sejtelmes éjszakai fénybe borult díszteremben egy apró alak oson keresztül. Egy pillanatra megállt, megfordult, és ekkor a kinti lámpafény rávetült az arcára. A felügyelő majdnem hanyatt esett a meglepetéstől: az a kis pokolfajzat volt a szomszédjából, akit mostanában dekázó bajnokként emlegettek. Ám ebben a pillanatban ismét megszólalt a telefonja. Brunetti hívta vissza.

– Elnézést, hogy megzavarom főnök, de most szóltak ide a Santelena jachtkikötőből.

– Mi ügyben? – kérdezte a felügyelő kelletlenül, hiszen ezzel a Porcelino szállal elveszítette azt a fonalat, amiről úgy érezte, szilárdan tartja a kezében.

– Azt mondák, találtak egy hullát a mólón. Mivel nincs más kéznél, úgy tűnik nekem kell odamennem.

 

(foytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

 

_______________________

*egy antik számológép, ami naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas, tetszőleges dátum beállításával .

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

1 Comment

  1. Figyelem! A 7. fejezettől csak a VIP-tagok láthatják, olvashatják a regényrészleteket. Akit tehát érdekel a történet befejezése, váltsa ki a VIP-tagságot a VIP menüben leírt módon.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL