Bizton állíthatjuk, hogy hosszú, tartalmas életében az olvasó nem látott még olyan szép kertet, mint amilyennel az elmegyógyintézet rendelkezett. A hely szépségét az a földöntúli elvadultság teremtette meg, amely a maga módján mindig szemet gyönyörködtet. Ha lemondott a majmok biztató jelenlétéről, Tarzan sem érezhette magát vidámabban Kongó dzsungelében, mert azok ugyebár itt nem ugrándoztak. Helyettük III. Napóleon, IV. Béla és XII. Alfonz vívtak ádáz sakkcsatákat, főként, amikor egy delegáció idetévedt, és belefeledkezett ebbe a Velencére egyáltalán nem jellemző rengetegbe.
Máskülönben ez a kert maga volt a csönd és az eseménytelenség. III. Napóleon, IV. Béla és XII. Alfonz sem sakkozott, hanem unottan cigarettázott, miközben az eget nézte. Nagyon restellték ezt a haknit, de vékonypénzű színészek lévén nem válogathattak. Történetünk idején, amikor dr. Paolo Paparazzini, az önmagának beadott injekciótól felajzottan a hátán cipelte a még mindig alélt Francesco Tavottát – miközben Jayeward Ravalpindi professzor a vesztőhelyre kísért elítélt melankóliájával lépdelt előtte –, nos, ebben az ábrándos pillanatban a kert kihaltabb volt, mint az őslények napjainkban. A társaság nehézkesen haladt a keskeny ösvényen, ami ahhoz a vasráccsal lezárt kapuhoz vezetett, amely mögött egy vaporetto ringatózott az ugyancsak keskeny mellékcsatornán.
Ez a jármű ránézésre hasonlított Rotundelli kapitány ellopott vaporettójára, de kisebb és lepusztultabb állapotban leledzett. Mintha maga Poszeidón, a tengerek bősz istene emelte volna ki a mélyből, ahol évtizedeken át szunnyadt a kagylók meg a polipok legnagyobb örömére. Emiatt nevezhetjük akár szellemvaporettónak is, és bizony ez helyes kifejezés, tekintve, hogy ez az ócska teknő egyfajta Kharón-ladikként járt és kelt a fények meg az árnyékok birodalma között.
De térjünk vissza a történetünk sodorvonalába! Ott tartottunk, hogy a doktor a saját hátán cipelte a krumpliszsák üzemmódban szundikáló maffiózót, így nem vette észre, hogy Tavotta hátán valaki elrágta a kényszerzubbony pertlijét. Ha nem így lett volna, ez a kaland egyértelműen tragikus véget ér, bár ez korántsem biztos. A sor elején lépkedő őslénybiológus mindenesetre abban reménykedett, hogy a cipekedés eltereli fogva tartójuk figyelmét az olyan apróságokról, mint amilyen a pertli, és ez így is lett.
A jármű fedélzetére lépve Paparazzini rázuttyantotta Tavottát az egyik ülőhelyre, és utasította a professzort, hogy szintén foglaljon helyet. Talán az élénkítő injekció miatt a doktor elementáris kényszerét érezte annak, hogy a pacingenseit beavassa a rájuk váró kezelés részleteibe.
– Alkonyatig van még időnk, ezért elmondom, mi vár rájuk a Poveglián – mondta.
– Csupa fül vagyok – dörmögte a professzor mérgesen.
– Nos, mint tudjuk, önök súlyos elmebetegek, akik számára a modern orvostudomány nem kínál gyógyulási lehetőséget – körülményeskedett a doktor. – De hála az én zsenialitásomnak, létezik egy terápia, amely helyrebillenti az önmagából kifordult elmét.
– Ha netán arra gondol, hogy drótokat dugdos a fenekünkbe, majd ezekbe áramot vezet, akkor… – háborgott a professzor.
– Szó sincs ennyire durva beavatkozásról! – tiltakozott a professzor. – Csupán el kell tölteniük egy éjszakát a Poveglián, ahogy azt korábban említettem. Még egyszer megismétlem: egy lezárt szigetről van szó, ahol régebben pestises betegeket tartottak karanténban. Az a hely most egy szellemtanya, vagy pontosabban: a borzalmak felfoghatatlan színtere. Kiváltképp éjnek évadján, mert akkor nagyobb stressz éri ott az embert, mintha bezárnák a palermói kapucinusok katakombáiba. Az általam kidolgozott terápia abból áll, hogy elhelyezem magukat a romos épületekben, gondoskodva arról, hogy jó távol kerüljenek egymástól, majd távozom. Reggel, amikor a hajnal első sugaraival visszatérek, önök már józan, kiszámítható emberekként fognak viselkedni, mert érvényesülni fog az a hatás, amit a matematikában a negatív számok szorzataként ismernek. Ez köztudottan pozitív szám. Ha tehát önök, mint elmebetegek, egy minden képzeletet felülmúló módon őrületbe kergető esemény részei lesznek, a mínusz szorozva mínusszal egyenlő plusz hatás következtében normális emberekké válnak.
– Erősen kétlem, hogy ez az elmélet nem egy agyrém – mondta a professzor. – Ha valóban olyan szörnyű az a hely, hogy ép elmével nem lehet ott kibírni, nem a fordítottja remélhető? Mármint, hogy a pancingens még jobban meg fog zavarodni?
– Ha önök csak egy szemernyit is normálisak lennének, ez történne, de hát nem ez a helyzet. Mind a ketten kénszerképzetekkel terhelt, súlyos idegroncsok, akik egyfajta ösztönös védekezési mechanizmust követve tértek be az intézményembe. Tudat alatt várták tőlem a segítséget, amit most meg is kapnak – zárta le a témát a doktor, majd távozott.
A döbbent Ravalpindi professzor hallotta, ahogy a kormányos fülkéjében hosszan matat valamivel, aztán a motor nagy nehezen beindult és pöfögni kezdett.
Ebben a pillanatban megmozdult Tavotta.
– Ho… hol vagyok? – kérdezte álmatagon.
– Pszt! Maradjon csendben, különben ez az őrült úgy megkötöz bennünket, hogy moccanni sem bírunk! Akkor tényleg nem lesz esélyünk a kísértetekkel szemben – súgta oda a professzor.
– Kísértetek? Miféle marhaság ez az egész? – fészkelődött a maffiózó.
– Nem tudom, de majd kiderül – mondta a professzor. – A maga keze már szabad, és ha az enyémet is kiszabadítja, megléphetünk. Ami meg a veszett lelkeket illeti, az én hazámban minden zugba jut belőlük pár tucat. Ha nem lettem volna őslénybiológus, talán szellemirtónak megyek, vagy rontás-leszedőnek. De ennél százszor fontosabb az a küldetés, amit most teljesítenem kell.
A rozoga vaporetto közben megmozdult, és úszni kezdett a csatornán. Néhány kanyar után a járat kiszélesedett, és belecsatlakozott a Canal Grandéba. Amikor a Szent Márk tér előtt pöfögtek, a jármű másik oldalán váratlanul kibukkant egy kéz a víz alól és belekapaszkodott a vaporetto peremébe. Aztán mellécsapódott egy másik kéz is, és rövidesen fölbukkant egy csuromvizes alak.
A professzor nem akart hinni a szemének: Luigi Serafini volt, az ellopott vaporetto kormányosa.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
