Paparazzini professzor! A név felébresztette Ritziában a régóta szunnyadó emlékeket: apja eltűnése után nem múlt el hét anélkül, hogy a dilidoktor föl ne kereste volna őket, és miközben a borukat iszogatta – akkor még nem tört be a piacra a Csemői Lófingató –, azon tűnődött, mi történhetett a legkedvesebb pacingensével. Velence veszélyes terep, könnyű benne eltévedni, bár Enrico Briganti nem volt galambokat etető, bárgyú turista, és amikor nyoma veszett, nem is először járt a professzornál. De az együttérzés vajmi keveset ért: a professzor nem volt nyomozó, ami meg a szakmáját illeti, ott is csak kísérletezett.
Riztia ebben a pillanatban úgy érezte, nagy hiba volt idejönni, hiszen az, hogy a kis dekázóbajnok megtalálásával és behálózásával Zlatan Ibrahimovics közelébe férkőzhetnek, éppen olyan habókos ötlet volt, mintha Paparazzini professzor találta volna ki. Sejtelme sem volt, mi történt Luciával, és hát itt volt még ennek a kedves, segítőkész Francescának az anyja is, aki hatvanezer euróval szívódott fel nyomtalanul. De az ő esetében legalább szerepelt egy kézzel fogható összeg. Luciára, és a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő apjára mindez nem volt elmondható.
Ebben a pillanatban megszólalt Francesca mobilja.
– Ez Brunetti! – mondta és a füléhez illesztette a készüléket, de aztán jószerével csak hallgatott. Néha annyit mondott, hogy igen, igen, értem, meg hogy jó, rendben van, megpróbálom, aztán letette.
– Nincsenek biztató híreim – fordult Ritziához. – Brunetti azt mondja, nem jöhet ide, mert a Santelena jachtkikötőben találtak egy hullát, és mivel a többiek éppen a Szent Márk téren vannak elfoglalva, neki kell odamennie helyszínelni.
– Hullát? – kapta fel a fejét Ritzia rosszat sejtve. – Nem mondta, hogy női vagy férfi holttestről van szó?
– Nem mondta, de mivel olaszul beszélünk, nem pedig magyarul, ahol ugyebár nincs a főnévi igenév és melléknév nemi jellegű megkülönböztetése, és az alany, a tárgy és a birtokosrag sem változik a nemnek megfelelően, és nem utolsó sorban, mert Brunetti szó szerint azt mondta: „È stato trovato un cadavere maschile nel porto”*, a vízihulla nyilván egy ipse.
Ritzia megkönnyebbült.
– Hála istennek! – sóhajtott. – Már attól féltem, Lucia lesz az, vagy az édesanyád.
– Ugyan drágám, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni – legyintett Francesca. – Meg fogod látni, ami a barátnőddel történt, az csak egy közönséges, hétköznapi félreértés.
– Ez kedves tőled – mosolyodott el Ritzia. – Viszonzásul azt kívánom, hogy anyukáddal ugyanez legyen a helyzet, vagyis ne az ufók és ne a maffia játsszon szerepet az eltűnésében, hanem az összeg, amit magával cipelt.
Francesca bólintott, már nem egészen értette, mit akar ezzel mondani az újdonsült barátnője.
– Brunetti, azt mondta, gyorsan letudja a rutinmunkát, aztán idejön a szomszédba, mert itt is van egy feladata, és ha vállalkozol arra, hogy egyedül megtegyél másfél utcahosszat, találkozhatsz vele – folytatta a helyzet ismertetését Francesca.
– Ugye, megérted, hogy azok után, ami történt, nem szívesen mászkálok egyedül? – aggályoskodott Ritzia.
– Persze, hogy megértem, de hidd el, ez a séta teljesen veszélytelen. Kilépsz az intézetből, jobbra fordulsz, aztán az első sarkon balra. Annak az utcának a végén lesz a találkozási pont, Brunetti ott fog várni.
– Milyen romantikus! – ábrándozott Ritzia. – Randevú Velencében egy detektívvel, akit ma láttam először, és akkor is Zlatan Ibrahimovicsnak nézett.
– Ami az álmoskönyv szerint kifejezetten jó jel – bólintott Francesca.
– Fogjuk rá. Viszont most jut eszembe, hogy itt akár fel is tölthettem volna a telefonom.
– Sajnos erről már lekéstünk. Ismerve Brunetti módszereit, és a hatékonyságát már valószínűleg el is végezte a papírmunkát, és errefelé igyekszik. Tudod, hogy van ez náluk, nyomozóknál: egy feladat kipipálva, aztán jön a következő.
– Értsem úgy, hogy ha nem érek oda időben, egy percig sem fog várni?
– Valahogy így – mondta Francesca. – Azt monda, az elmegyógyintézetben is történt egy bűneset, azt kell kivizsgálnia.
– Remélem, nem arról az intézetről van szó, ahol a Paparazzini professzor az igazgató.
– De igen, drágám – mondta Francesca olyan hangsúllyal, mintha valakinek a halálhírét jelentette volna be. – Ez a dolog egyetlen szépséghibája, de muszáj lesz odamenned, mert Brunetti ki sem látszik a munkából. Ha kellemetlen lesz belépned az épületbe, a kapu előtt is megvárhatod.
Ritzia elgondolkodott.
– Őszintén szólva, én ott még nem is jártam. Apám mindig kint hagyott, ha bement a professzorhoz, de hazudnék, ha azt mondanám: közömbös vagyok a hely iránt. Tényleg nincs más választásom?
– Attól tartok, nincs – mondta Francesca enyhén grimaszolva. – Meg kell ragadnod ezt a lehetőéget, mert ha valaki, akkor Brunetti biztosan meg fogja találni a barátnődet, és ahogy ismerem a rátermettségét, még az sem kizárt, hogy édesapád eltűnéséről is lesz egy megfontolandó elmélete.
– Reménykedjünk – sóhajtott Ritzia. – De mi lesz az édesanyáddal?
– Ő más eset – mondta Francesca. – Ha ezek az okos férfiak nem jutnak a nyomára, majd felhívom a mobilján. Mert bármilyen váratlanul rabolták is el, azt azért magával vitte.
____________________________
*Egy férfiholttestet találtak a kikötőben. (olasz)
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
