A koraesti fények aranyszínű ragyogást terítettek a nap közben kiábrándítóan zöld színű tengervízre, de ez a tükröződés teljesen megszűnt, mihelyst a motorcsónak megérkezett a Poveglia északi partjához.
– Ó, ez csodálatos! – áradozott Lucia látván a gazdagon burjánzó növényzet. – Ki hitte volna, hogy Velence közelében ilyen édenkert rejtőzik!
– Azt azért nem árt tudni, hogy ez a hely súlyos titkot rejteget. Nem véletlenül tilos a látogatása. Mindjárt besötétedik, úgyhogy gyorsan vizsgáljuk át a környéket, és ha megvan a táska, sipirc vissza a városba! – mondta a kapitány, miközben a csónakot a rakparthoz kormányozta.
– Miért nem a csónakból vizsgálódunk? Semmi kedvem ezen a rozoga, omlatag építményen mászkálni – méltatlankodott Talisman, és bizony joggal, mert a szigeten körbefutó, nagyjából egy, másfél méter magas gáton erősen meglátszott az idő vasfoga.
– Már az is felér egy nyereménnyel, hogy idáig eljutottunk. Ha a parti őrség észreveszi, hogy itt szaglászunk, azonnal ránk küld egy járőrhajót – hűtötte le a kedélyeket a kapitány.
– Akkor nincs mit tenni – sóhajtott a bangladesi, és kimászott a partra.
Razvan és Porcelino fürgén követték, a kapitány pedig mintaférjeket idéző módon odanyújtotta a kezét Luciának, aki mosolyogva fogadta a segítséget.
– Köszönöm, nagyon figyelmes – mondta kacéran.
– Szívesen máskor is – dörmögte a kapitány, majd hogy az udvarias gesztus még jobban kidomborodjon, Luciát egy kicsit meg is emelte a derekánál fogva.
Ám ekkor a kissé távolabb merészkedő Porcelino izgatottan felkiáltott:
– Nézzenek oda! Már jön is a parti őrség!
A horizonton egy csónaknál nagyobbnak sejlő vízi jármű közeledett, és egyenesen feléjük tartott.
– A francba! – sziszegte a kapitány. – Ezek tényleg ők! Biztosan álruhát használnak.
– Nem áljárművet akart mondani? – akadékoskodott a bangladesi. – Csak azért, mert a hajó bangladesi viszonylatban is ócska teknőnek tűnik.
– Mi, románok képesek vagyunk megmondani, hogy a tőlünk másfél kilométerre legelésző birkának mi nyilvántartási száma, de ez a hajó túl messze van – mondta Razvan.
– Mi, bangladesiek pedig a Gangesz deltájától ellátunk egészen a Himalája csúcsáig – vágott vissza Talisman. – Persze csak tiszta, napos időben.
– Pofa be! – intette őket rendre a kapitány. – Húzódjunk a borok mögé! Ha szerencsénk van, tesznek egy kört és visszafordulnak.
– És a csónakkal mi lesz? – kérdezte Porcelino. – Azt nem fogják észrevenni?
– Szórjuk tele ágakkal, meg hulladékkal. Úgy fog tűnni, mintha évek óta itt lebegne – ajánlotta a Razvan, és ez jó ötletnek tűnt.
Az évtizedek óta ellenőrizetlenül burjánzó, őserdőszerű növények között rengeteg letört ág akadt, így a csónakot könnyedén sikerült álcázniuk. Még Lucia is kivette a részét a munkából, bár ő csak egy menyasszonyi csokorra való füvet és vadvirágot dobott rá a járműre, de az is több a semminél.
A társaság ezután bebújt a bokrok közé, és onnét figyelte a közeledő hajót, amiről hamar kiderült, hogy csak egy ócska, lestrapált vaporetto. Nem tudták megállapítani, ki vezette, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy a szigethez érve egy éles jobbkanyarral elhúzott mellette. Semmilyen figyelmet nem szentelt a part mellett billegő, galyakkal és gyomnövényekkel telehintett motorcsónakra.
– Teljesen fölösleges volt ez a pánik – jegyezte meg Talisman epésen. – Mi, bangladesi őslénybiológusok…
Nem fejezte be, mert ahogy a többiek, ő is lecövekelt a döbbenettől: a vaporetto hullámai megragadták és elsodorták a parttól a csónakot!
– Kapitány úr! Azonnal ússzon utána! – rendelkezett Lucia.
– Szó sem lehet róla! – rázta a fejét a kapitány.
– Igaza van a nejednek: a kapitány soha nem hagyja el a süllyedő hajóját! – csatlakozott Luciához Razvan.
– Ez nem hajó, nem az enyém és nem is süllyed! – sorolta a kifogásait a kapitány.
– Viszont maga itt az egyetlen szakember – fordult oda hozzáLucia. – Vesse hát bele magát azokba az átkozott habokba, és hozza vissza a csónakot, amíg szépen kérem!
– Nem vetem! – így a kapitány.
– Miért?!
– Mert nem tudok úszni!!
– Ez hallatlan! – rogyott le a part köveire Talisman. – Vaporettot vezet és nem tud úszni!
– A pilóták sem tudnak repülni – érvelt a kapitány.
– Mondjuk, ez jogos – bólintott az adjunktus. – De ők kapnak ejtőernyőt…
– Hagyjuk ezt! – vágta el a vita fonalát Razvan. – A csónak már úgyis túl messzire sodródott. Rendesen ki kellett volna kötni, de sajnos ezt elmulasztottuk.
– Azt hittem, te kikötötted! – fordult oda hozzá a kapitány.
– Én meg azt, hogy te kötötted ki!
– Uraim, úgy érzem, eljött az a pillanat, amikor fel kell hívnunk valakit! – jelentette ki Lucia.
– Értsem úgy, hogy magának megvan mobilja? – érdeklődött Talisman.
– Sajnos a táskámmal együtt a csónakban maradt.
– Az enyém is, csak táska nélkül, az ülésen – mondta Razvan.
– Az enyém meg a gondolában a pad alatt – mondta Porcelino.
– És a magáé? – fordult a kapitányhoz a bangladesi.
– Volt, de valahol elveszett – vakargatta a tarkóját a kapitány.
– Esetleg gyújthatnánk jelzőtüzet – mondta Lucia tanúbizonyságot téve arról, hogy rengeteg hajótöréses filmet látott.
– Hiába tennénk, éjjel ide a rendőrök sem teszik be a lábukat – legyintett a kapitány, és leült a rakpartra. – Minden jel szerint itt kel töltenünk az éjszakát, és már annyira besötétedett, hogy a táska sem lesz meg. Nem beszélve arról, hogy Ibrahimovics csónakjában ott vannak az ellenünk szóló bizonyítékok. Márpedig, ha ez a démon megneszeli, hogy mi loptuk el a Zlatant, ízekre szed bennünket.
– Én arra szavazok, hogy keljünk át az erdőn, hátha beljebb találunk valamilyen berendezést, amivel üzenhetünk a szárazföldre – mondta Lucia.
– Kiváló ötlet, én is erre szavazok – mondta Talisman.
– Én pedig arra, hogy maradjunk itt, ahol vagyunk – ellenkezett a kapitány.
– Nézd Giancarlo! – fordult oda hozzá Razvan. – Mindjárt vaksötét lesz, és ilyenkor ugye, feltámad a szél. Mi, férfiak ezt még elviselnénk, de itt van ez a nő, meg a Serafini kölyök is. Muszáj lesz valamilyen védett helyet találnunk, ahová behúzódhatunk.
– Itt nincs védett hely! Ez a Poveglia! – mondta a kapitány lemondóan.
– Ugyan drágám! – húzódott oda hozzá Lucia. – Bármilyen mesék is keringenek róla, ez a pirinyó sziget nem lehet annyira borzasztó, hogy ne bírnánk ki rajta egy plátói nászéjszakát.
– Nem is az a baj vele, hogy plátói – szólalt meg váratlanul Porcelinó. – Hanem, hogy itt lakik az ördög.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
