Miközben Brunetti és Ritzia a kihalt elmegyógyintézetben vizsgálódtak, megcsörrent a nyomozógyakornok mobilja. Rotundelli volt, és az iránt érdeklődött, hogy a beosztottja miért késlekedik a parancs végrehajtásával. Az volt a kérés, hogy azt az ürgét, akit a felügyelő néhány órával korábban betuszkolt az intézetbe, Brunetti hozza ki, mert a felügyelő ki szeretné hallgatni a Dózse palotában történt robbantás ügyében. A felügyelő meg volt róla győződve, hogy az amerikai-bangladesi vendége fontos titkokra deríthet fényt.
– Az egész épület üres, nem találtunk itt senkit – mondta Brunetti.
– Miért a többes szám? – csodálkozott Rotundelli.
– Itt van velem egy hölgy is, akit a maga felesége küldött ide. A neve Ritzia Biganti, és véletlenül keveredett a galambtáposokhoz, miután Zlatan Ibrahimovicsot keresve eltévedt.
– Ez csak részben igaz – szólt közbe Ritzia. – Nem kerestem, hanem vártam a felbukkanását, mert meg vagyok róla győződve, hogy egy titkos megegyezés kedvéért még ma idelátogat.
A felügyelő érzékeny fülei ezt a közbeszólást természetesen meghallották. Sokan ringatják magukat abba a téves elképzelésbe, hogy a mobiltelefon nem vesz át semmit a környezet hangjaiból, így simán bemennek vele a vécébe, és onnét fecsegnek az ismerősükkel. Fogalmuk sincs, hogy ez az ördögi eszköz a csorgatás meg a szellentés hangát is érzékeli és a beszélgetőpartner fülébe juttatja.
– Hozza ide őt is! – rendelkezett Rotundelli. – És iparkodjon, mert az a gyanúm, hogy azok a kétes alakok minden perccel távolabb kerülnek tőlünk. Nemrég például a saját szememmel láttam, hogy az egyik potenciális elkövetőt, meg azt a Serafini kölköt, tudja, a dekázóművészt, egy gondolából felveszi egy motorcsónak, és elhúz velük a Poveglia felé.
– Nekem meg az a sejtésem, hogy az itteni társaság is a Povegliára távozott.
– Mire alapozza ezt?
– Az igazgató irodájában találtunk egy asztali naptárt, amelyen a mai dátumot piros filccel bekarikázták, és föléírták, hogy „Poveglia”. Három felkiáltójellel.
Rotundelli egy pillanatra elgondolkodott.
– Ez több mint furcsa – mondta aztán eltűnődve. – Úgy tudom, az intézetnek van egy saját vaporettója, amit a kert mögötti mólónál tartjanak kikötve.
– Jelenleg nincs ott semmi – mondta Brunetti.
– Akkor ez a kérdés el is dőlt: Paparazzini átvezényelte a csapatát a Povegliára. Csak tudnám, mi keresni valójuk van ott.
– Mi lenne, ha kérnénk egy gyorsnaszádot a parti őrségtől, és odamennénk?
– Mindjárt este lesz, és sötétedés után az a hely kibírhatatlan. Rendben van, szólunk a parti őrségnek, de csak azért, hogy helyezzék blokád alá a szigetet. Ha megvirrad, lecsapunk rájuk.
– A jelek szerint ezek valami durvaságra készülnek, ami a bangladesiekkel, a kis dekázóművésszel, és Zlatan Ibrahimoviccsal kiegészülve nemzetközi súlyú üggyé is fajulhat – okoskodott Brunetti.
– Bármennyire is igaza van, ma már nem tehetünk semmit. Mindjárt beesteledik – mondta Rotundelli.
– Addig még van néhány óra, és a sziget nincs túl messze. Ha most szerzek egy motorcsónakot, fél óra alatt ott vagyok. Partraszállok, körülnézek, és ha kell intézkedek. Elvégre rendőrnyomozó nagyok.
– Hivatalosan még csak gyakornok.
– Ma tizenegy órakor letelt a cselédkönyves időm – vitatkozott Brunetti egyre elszántabban.
– Igen, de amíg át nem esik a beavatási rítuson, vagyis a Santelena kikötőben nem lő a levegőbe háromszor egymás után, megmarad gyakornoknak. Ez nálunk hagyomány, és a hagyomány legalább olyan erős, mint a törvény. Másfelől pedig itt van a zsebemben a pisztolya.
– A töltények viszont az én zsebemben vannak, és az is igaz, hogy amikor a Santelenán helyszíneltem a tetszhalott román pasas ügyében, egy füst alatt a beavatási szertartást is elvégeztem.
– Pisztoly nélkül?! Ne kábítson!
– Azt mondtam, puff, puff, puff, mintha lőttem volna, miközben három töltényt belepotyogtattam a vízbe.
– Elképesztő egy alak maga Brunetti! – adta meg magát a felügyelő. – Oda akar menni a Povegliára úgy, hogy nincs fegyvere, miközben az a hely hemzseg a bűnözőktől, meg a rossz szellemektől! De ha ennyire elszánt, nem bánom: béreljen ki egy vízitaxit, vitesse oda magát, és mérje föl a helyzetet. Van itt egy kellemes cukrászda a Szent Márk téren, ott fogom várni a jelentésével még napnyugta előtt.
– Meglesz! Sötétedés előtt ott vagyok a cukiban – zárta a beszélgetést Brunetti, majd csillogó szemmel Ritziához fordult: – Ez lesz életem első teljes értékű nyomozása! Megyek és megmentem a barátnőjét, aki egészen biztosan ott van a Poveglián.
– És velem mi lesz? – kérdezte Riztia csalódottan. – Ugye, nem fog itt hagyni?
– Természetesen nem – mondta Brunetti. – Velem jön maga is.
– Vízitaxival?
– Arra most nincs idő. Egyszerűbb megoldást kell keresnünk.
– Helikopter?
– Velencében vagyunk, hol talál itt helikoptert?
– Akkor szabad a gazda – nevetett Ritzia.
– Nem jöhet számításba más, mint a vaporetto! – tárta szét a karját Brunetti. – Jöjjön, megmutatom, hogyan kell elkötni egyet.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete
