Az ellopott vaporetto (9)

121 olvasó

(az előző részek egyben)

 

– Szóval maga a saját bevallása szerint egy őslény – állapította meg Razvan, a Zöld Lagúna pincére miután törülközővel és grappával látta el a létesítményébe toppanó, csuromvizes alakot.

– Dehogyis! – mondta az idegen, és ritkás haját szárazra dörgölve visszaadta a törülközőt. – Csupán egy kissé töröm az önök nyelvét. Ifjúkoromban a Daccai Egyetem olasz tanszékén másfél szemesztert ugyan végighallgattam Petrarca költészetéről, de aztán átiratkoztam az őslénybiológiára.

– Értem – bólintott Razvan és maga is belekortyolt a grappába. – Ezért jött el most Velencébe, és ugrott fejest egy vaporettóról a Szent Imre lagúnába.

– Nem egészen – mondta a bangladesi. – A nevem Bond. James Bond.

A pincér és Luigi, a kormányos értetlenkedve néztek egymásra.

– Na jó, csak vicceltem. Nálunk, őslénybiológusoknál ez bevett szokás. Mindig ugratjuk egymást. A nevem igazából Ravalpindi. Pontosabban: Yayevard Ravalpindi, és a kelet ázsiai delegációval azért érkeztem az önök városába, hogy részt vegyek a holnapi őslénybiológiai konferencián.

– Ahhoz képest, hogy külföldi, egész jól csicsereg olaszul – jegyezte meg Luigi, és ő is belekortyolt az italába.

– Nem hinném, hogy e mögött nem az az írói szándék rejtőzködik, hogy a továbbiakban kerüljük a meg nem értésből fakadó bonyodalmakat.

A kocsmáros és cimborája újfent egymásra nézett.

– A metódus ugyanaz, mint a Winnetou-filmekben: ott irodalmi német nyelven diskuráltak a rézbőrűek a sápadtarcúakkal, mégpedig folyékonyan.

– Így már világos – mondta Razvan. – No, de ott tartottunk, hogy a vaporettót eltérítették, és maga James Bond úr, ekkor egy merész elhatározással fejest ugrott a lagúna vizébe.

– Mondtam már, hogy nem vagyok James Bond! A fene egye meg! – ingerkedett a professzor. – De, ha maguknak így könnyebb, nem bánom, nevezzenek Bondnak. Csak ne csináljanak belőlem titkos ügynököt!

– Ebben a gúnyában az teljesen kizárt – mérte végig a vendéget Razvan. A professzor a vizes öltönyét ekkor már egy csinos bermudára és a hozzá passzoló Venezia Amore Miau feliratú trikóra cserélte, hála a kocsmáros jóindulatának. – Mit gondol, ki állhat e mögött a galád tett mögött?

– Nem kétséges, hogy a nemzetközi őslénylobby! – vágta rá a professzor határozottan. – Holnap ugyanis egy fontos bejelentést kívántam tenni a konferencián. A káosz szélén táncoló világ sorsa azon a dokumentumon áll vagy bukik, ami a vaporettóban maradt a táskámban!

– Hatalmas szerencse Bond úr, hogy a szerző nem vacakolt az ön kezdetleges olasztudásával, mert ezt most nem értenénk meg – jelentette ki Luigi.

– Így igaz, igyunk a szerző mentális egészségére! – kurjantott Razvan és mindenkinek töltött. – A ház állja!

– Sokáig éljen a szerző! – rikkantotta Luigi.

– És az olvasó is! – emelte föl a poharát Razvan.

Mindhárman ittak.

– Akkor most halljuk, mi az a titok, amiről beszélni szándékozott? – hajolt aztán közelebb a professzorhoz Razvan.

– Jelen körülmények között csak annyit mondhatok, de azt viszont határozottan, hogy a titkok titka, a tudományos kutatás Szent Grálja, a bölcsek kövének huszonnégy karátos foglalata!

– Tyűha! – ingatta a fejét Luigi. – Ehhez képest az én gondom egy kupac galambürülék.

– Úgy van! – kapott a szón a professzor. – A galambürülék! Ön, kedves barátom eltalálta a lényeget! A galambürülékről van szó, ami itt, önöknél elképesztő mennyiségben képződik.

– Mi tagadás… – kezdte volna Luigi, de a professzor nem hagyta magát kizökkenteni.

– Nem akarok hepciáskodni uraim, de ez az anyag lesz az emberiség jövőjének záloga, hacsak…

A professzor ekkor hirtelen elhallgatott.

– Mi a baj nulla-nulla hetes? Mitől ijedt meg ilyen látványosan?

– Ha ez a beszélgetés, ami köztünk zajlik, a nemzetközi galambtáp maffia fülébe jut, akkor nekünk meszeltek – mondta sokat sejtetően.

– Maffiát emlegetett? – kapta föl a fejét Razvan. – Azt hiszem, most értünk ki a homályból a fényességbe.

 

Szvétics Hubenár fordítása

(folytatjuk)

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft