Az irodalmi pályázatok és a verebek

2023-09-27
294 olvasó

Régóta figyelem az irodalmi pályázatok alakulását, hogy ki, milyen témában hirdet efféle akciót. Úgy tíz, húsz évvel ezelőtt még el is indultam némelyiken, és volt, hogy sikerült elcsípnem valamilyen díjat, de többnyire hoppon maradtam. Sosem lehet tudni, kinek, milyen az ízlése, és hogy miféle szándék bújik meg a kezdeményezés hátterében.

A legnagyobb ilyen tárgyú versenyfelhívás, ami magyar területen valaha is lezajlott, az 2004-es Édes Anyanyelvünk nevű irodalmi pályázat volt, amelyet az akkori kulturális tárca indított útjára. Ha jól emlékszem, három kategóriában lehetett nevezni, mégpedig kész kötetekkel. A díjazás egészen mesés volt, nem csoda, hogy amikor az utolsó napon bevittem az anyagomat az átvevőhelyre, a terem közepén szó szerint hegymagasságban álltak a kéziratmappák. Legnagyobb örömömre, és mint később kiderült, balszerencsémre a próza kategória élén végeztem, ami azt jelentette, hogy a pályázatok útján szerezhető elismerések terén elértem a lehetőségem határait. Ezután már nem számíthattam semmi jóra, kivéve talán, ha jeligés pályázatról volt szó, ám a gyakorlott szem úgy is kideríti az író személyazonosságát, ha pl. Kökörcsin név alatt jegyzi a munkáját.

Az érdeklődésem az irodalmi pályázatok iránt viszont megmaradt. Lelkesen figyeltem ezt a területet, sőt, itt, a Regénytáron a magam szerény eszközeivel meg is próbáltam ezt-azt hozzátenni az akkor még bőséges kínálathoz. A honlap fennállásának szűk húsz éve alatt legalább egy tucat kisebb-nagyobb irodalmi pályázatot hirdettem meg, és ezek némelyikét a legnagyobb magyar pályázatfigyelő oldal is átvette. Eleinte ez teljesen ingyenes volt, csupán el kellett küldeni a linket és ők beszerkesztették a kínálatukba, de később már a bannerük elhelyezését, végül pedig pénzt is kértek a szolgáltatásként. Így a kapcsolat megszakadt, de mivel ők a legátfogóbb és legelismertebb pályázati gyűjtőhely, feliratkoztam a hírlevelükre, amit azóta is rendszeresen megkapok.

Erre a dokumentumra alapozom kutatásom eredményét, ami azt mutatja, hogy az irodalmi pályázatok az utóbbi egy-két évben csaknem teljesen eltűntek a kínálatból. Már a Covid előtt is tapasztalható volt egyfajta csökkenő tendencia, például olyan formában, hogy bár sokan írtak ki pl. prózaíró pályázatot, a díjazást nem tüntették fel, vagy ha mégis, azzal csábítottak, hogy a legjobbak bekerülnek majd egy antológiába. Szó nem volt már ötszámjegyes jutalmakról, sőt csekélyebbekről sem.

A Covid ebben a folyamatban átmeneti fellendülést okozott, mert az általános megrendülésben, és mert az otthoni munka ezt szinte kikövetelte, sok szerkesztőség vélte úgy, hogy ezt a sokkot az irodalomban is tükröztetni kell, és erre nincs inspirálóbb módszer a komoly díjazással kecsegető novellapályázatnál. Érdekes módon az akkoriban sorjázó pályázatok mellett már a videópályázatok is egyre nagyobb helyet követeltek maguknak, és ahogy múlt az idő, úgy erősödött meg a pályázatok közt a multimédia.

A Covid még mindig itt van körülöttünk de pandémiáról már senki nem beszél. Nincs szükség home office-ra, sem maszkviselésre, vannak viszont új trendek és válságok, amelyek szinték figyelmet és helyet követelnek az életünkben. Mindez együttesen azt eredményezte, hogy az irodalom, és vele együtt az ilyen típusú pályázatok, ismét leszálló ágba kerültek. A pályázatfigyelő havonta küldött hírlevelében az idén még nem is találtam komoly versenylehetőséget ebben a témában. Meglepő az is, hogy a régebben divatosnak számító „nevezési díj ellenében a beküldött novellákból antológiát gyártunk” trend is megszűnt. Csak reménykedem abban, hogy a szerzők rájöttek arra: nem érdemes ezt az utat járniuk, mert ez kizárólag a pályázat meghirdetőjének jelenhet hasznot, az alkotók egy lépéssel sem kerülnek közelebb az áhított írói karrierhez.

Ha ez a megfigyelés, mármint hogy az irodalmi pályázatok látványosan megritkultak, azt jelzi: ez a műfaj végleg a peremre szorult, akkor bőven van okunk a sopánkodásra. De ha a magyarázat nem ennyire egyszerű, és nem is arra fogható, hogy az okostelefon, a közösségi média, a tartalommegosztók és nem utolsó sorban a mesterséges intelligencia kivette a gyeplőt az írók kezéből, akkor kíváncsian várom a további fejleményeket. Egy rejtéllyel mindenesetre gazdagabbak lettünk: vajon hová tűntek el az irodalmi pályázatok? Előbukkannak még valaha, vagy úgy járunk velük is, mint a verebekkel, akik szintén elhagytak bennünket? Egyszer talán ez is kiderül.

 

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL