/

Az Udvar

86 olvasó

Valami furcsa mindig volt ebben a családban. Valami furcsa, megfogalmazhatatlan.

Különös szimbiózisban éltek együtt az Udvarban, a nagy falusi házban, külön lakásban a szülők, Kati néni, Károly bácsi, és külön-külön két gyerekük, Katika és Bandi, férjjel és feleséggel, no meg lassanként a két-két unokával.

Az Udvarban minden közös, a kert, a garázs, az infrastruktúra. Az unokák pedig zajongtak, rajcsúroztak. Mind-mind potenciális konfliktusforrás.

Nem is beszélve a megvalósulatlan álmokról, az értelmiségi szülők többet reméltek a gyermekeiktől, mint amire vitték. Ehhez adódott a „méltóságon aluli” párválasztás – óvónő, villanyszerelő, tehergépkocsi vezető, hivatásos pártfogó – ezt a szülők nehezen viselték.

Csupa-csupa napi szintű és a lelkeket emésztő hosszabb távú konfliktusforrás, vagy éppen a konfliktusok elkerülése érdekében az elkülönülés, visszahúzódás és persze ebből adódóan a kapcsolatok formálissá, felszínessé válása.

Károly bácsi évekkel ezelőtt meghalt. Hamvait Kati néni – ki tudta akkor még, hogy milyen okból – a vitrinjében tárolta. Aztán Kati néni is elhunyt. Katika értesítette a rokonokat, de a temetésről egy szót sem említett. Egyedül unokatestvére, Péter kérdezett rá, mikor lesz Kati néni temetése.

Katika megírta, hogy nem lesz temetés, Kati néni és Károly bácsi hamvait szétszórják a Hegyen. Péter óvatosan bekéredzkedett erre a különleges szertartásra, úgy érezte, tartozik annyival a nagynénjének és a nagybátyjának – akiknek sok kedves percet, élményt, figyelmességet, családi anekdotákat, testre szabott könyveket köszönhetett –, hogy megtisztelje őket ezen a végszertartáson.

Óvatosan, mert nem tudta, milyen körben tervezik az eseményt, lesznek-e meghívottak, vagy csak a belterjes Udvarhoz kötődő személyek.

Katika azt is megírta, hogy szombaton délután 1 és 2 között lesz a „gyülekező”, 2-kor pedig indulunk a Hegyre.

Péter fekete nadrágot és fekete pólót vett fel, útközben vett két többszálas krizantémot. Negyed 2-kor érkezett az Udvarba. Az ott lakó régen látott rokonai egykedvűen számítógépeztek, pötyögtek okos telefonjukon, vagy valamilyen sportcsatornát néztek.

Nehezen ment a társalgás, igazából be sem indult. „Hogy vagy, mi van Veled, mi van a gyerekekkel?” Formálisak voltak a kérdések. Lehettek volna őszinték is, de a bekapcsolva hagyott sportközvetítés nem erre utalt. Péter azt érezte, hogy hiába a rokonai, ez nem az ő világa, most kell innen elmenekülnie, amíg nem késő. Ám Péter nem akarta megsérteni őket és nem akart tiszteletlen lenni az elhunytakkal, így maradt.

Nemsokára Katika lehívta az Udvar lakóit a szépen gondozott, virágokkal teli kertbe és sütiket kínálgatott. Eszegetés közben elhangzott, hogy Kati néni végakarata szerint a kedvenc lábasában – amiben annyit sütött-főzött – kell felvinni a Hegyre. Bandi megjegyezte, hogy a lábas még mindig olajos.

Péter a tornácra nézett. Az egyik ajtó ki volt támasztva egy koszos bevásárló szatyorral, illetve az abban lévő valamivel. Kíváncsisága odavezette.

Igen, a szatyorban volt a vaslábasban, legumizott piros fedővel letakarva Kati néni és Károly bácsi. Ki tudja, mióta nyugodtak ott.

Péter szépen lassan arra is rádöbbent, hogy ő itt kívülálló, mert az Udvar lakóin kívül senkit nem hívtak meg a végtisztességre. Ráadásul nem tudott bekapcsolódni a társalgásba, másodszor érezte, hogy menekülnie kell.

Miután az Udvar lakói teleették magukat a citrom tortával és a francia krémessel, eljött az indulás ideje. Mikor Bandi lánya meglátta Péter krizantémjait, megkérdezte apját, vigyenek-e ők is virágot a kertből. Bandi szikár válasza az volt, hogy nem. Arra a felvetésre, hogy a nagymama kedvenc virágjából vihetnének pár szálat, ismét szikár nem következett.

Lassan elindult a halottas menet. Az Udvar lakói és Péter. Volt, aki melegítőben, volt aki shortban, mindenféle színű és mintázatú pólóban. Bandi vitte először a koszos szatyrot, a még mindig kicsit olajos lábassal. Nehéz volt a lábas és nehéz volt Kati néni, meg Károly bácsi. Bandi a nagy melegben először a melegítő felsőjét hajintotta bele a szatyorba, majd kis idő múlva a pólóját is.

Ment a temetési menet, az élén a félmeztelen, izzadt Bandival, a végén a feketébe öltözött, krizantémot hurcoló Péterrel. Az egy órás út alatt tíz percenként más vette át a nehéz szatyrot.

A Hegyen a társaság megpihent, vizet ittak és élvezték a hűsítő szellőt. Vidám, színes családi fényképek készültek, viccelődtek. Nem volt, aki kezébe venné és irányítaná a folyamatot. Péter kicsit kényszeredetten toporgott és jópofázott a rokonaival.

Egy idő után ezt is elunta a társaság. Bandi komótosan rágyújtott. Félmeztelenül, szürke melegítő alsóban, foszló félben lévő sportcipőben, amin azonban még rajta volt az árcédulához használt műanyag hurok.

Fogta a szatyrot és odaballagott egy bokorhoz, a többiek követték. Elővette a lábast, levette a gumit és a fedőt, előtűntek a hamvak. Kati néni és Károly bácsi nem volt homogén, sok fehér apró darab volt a hamu állagúnak tűnő porban.

Bandi kérdőn nézett a társaságra: Most akkor egy kézzel, vagy kettővel? A társaság a két kezes megoldás mellett döntött. Bandi mélyen belemarkolt Kati nénibe és Károly bácsiba, majd – mintha nyeretlen kétéves lenne – hatalmas lendülettel elhajintotta őket széllel szembe. A finom fehér por egy része visszaszállt izzadt, félmeztelen felsőtestére. Kis pislogás után még a cigarettát is kivette a szájából, hogy köpjön egy jó nagyot, mint akinek homok került a fogai közé.

Újabb engedélyt kért, hogy most már az egész lábassal hadd végezzen. Megfogta a két fülét, kicsit oldalra fordult és beledobta a szélbe a hamvakat. Kati néni és Károly bácsi morzsalékos része a földre, örök nyughelyükre érkezett, a finom, lösz szerű poruk pedig, mint füst gomolygott egy ideig.

Péter letépett egy-egy virágot a krizantémról és mindenkinek adott egy szálat, hogy rádobhassák a hamvakra és végső búcsút vegyenek. A maradékot ő is rájuk tette.

Katika sírt egy kicsit a lányával a vállán, Bandi elszívta a cigarettáját, Katika férje pedig odament Péterhez és azt mondta neki, hogy ide legalább nem kell évente virágot hozni. Itt úgy is megterem.

Vidám hangulatban ment lefelé a temetési menet, könnyebb lélekkel és könnyebb szatyorral.

A kertben Bandi lánya azt kérdezte, kimossák-e a lábast és használják-e még. A döbbent csendet Péter törte meg. Szerinte ki kellene tenni a kertbe, földet tenni bele és a nagymama kedvenc virágát beleültetni. A csend már nem volt döbbent. De csend volt. Válasz nélkül.

Stefan Berg

(Teplice, 1981.) a Karlovy Vary Műszaki Egyetemen jogot tanult, majd szülővárosának bíróságán vállalt írnoki állást. Több száz jogszabály értelmezésében vett részt, mígnem egy barátja unszolására leírt egy megélt élményen alapuló abszurd történetet, aminek átütő sikere lett a jelenkori cseh irodalmi portálokon. Stefan Berg ezek után teljesen felhagyott jogászi karrierjének építésével, és Skoravecbe, egy kis Moldva-parti faluba költözött, hogy a helyi periodikának szerkesztője legyen. Novelláiban a modern, elidegenedett, önmagával és a környezetével meghasonlott ember hányattatásait ábrázolja. Első kötete, a Poros úton mindenki köhög megjelenés előtt áll.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft