Az utolsó pénzhamisítók

2020-09-22
865 olvasó

Két budapesti fiatal otthon, X. kerületi lakásának konyhájában pénzhamisító manufaktúrát rendezett be. Az eset még tavaly történt, és akkor is buktak le, de a hírük csak most gyűrűzött be a sajtóba, nem tudni, miért. Már az a vibráló hittel áthatott optimizmus is megért volna egy misét, hogy ebben az agyonbiztosított bankjegyes világban valaki szabadúszóként próbál pénzt gyártani, ám az igazi bravúr az, hogy a terméket el is passzolták.

Valóságos csoda az, hogy manapság, amikor minden inog és mozog, jön két stabil gondolkodású fiatal, akik eltökélten hisznek abban, hogy egy közepes felbontású USB-s szkennerrel és egy konyhai használatra kalibrált lézerprinterrel új alapokra helyezhetik az eddigi monetáris rendszert. Halál komolyan mondom, ez megérdemel minden tiszteletet, mert ha azt vesszük, a Google is néhány fiatal hóbortos ötletéből keletkezett és lám, mi lett belőle.

A pénzügyi zsenijeink viszont lebuktak, és ebben van egy bizonyos adag sorsszerűség. Könnyen meglehet, hogy ha nem így, nem itt és nem ezt hamisították volna, amit, már saját nyaralójuk lenne a Bahamákon. Szegény ördögök nem vették figyelembe, hogy a pénz úgy, ahogy van, ma már alapból hamis. Nem azért, mert fals módon állítják elő, vagy, mert egy felsőbb hatalom nagyüzemben és szünet nélkül hamisítja, hanem mert alaptermészete a hamisság. Gondoljunk csak a hamis kutyára, ami ugyebár csak egy jószág, de a nevezett tulajdonság benne rejlik a genetikai állományában. Különösen faluhelyen tapasztalható az, hogy hamis a kutya, a városiakból ugyanis ez a képesség már kiveszett. Ahol viszont még természetközeli állapotok uralkodnak, ott a hamisság élet-halál kérdése. A hamis kutya arról ismerszik meg, hogy a képünkbe hízeleg, aztán, amikor elfordulunk tőle, belemar az Achilles-inunkba.

A pénz ma még nem alkalmas erre a mutatványra, de a becsapás, a megcsalás ott bugyborog a vérében. Nem kell túl messzire mennünk a filozofálgatásban, hogy megértsük és megérezzük, mennyire igaz ez a felvetés: gürcölünk, robotolunk, hogy pénzünk legyen, és amikor végre úgy érezzük, beteljesült az álmunk, a nagy nehezen megkaparintott pénz az első adódó alkalommal megcsal bennünket. Elmegy a hentessel, a boltossal, vagy csak úgy on-line, ahogy a tinderezők egy virtuális randevúra. Hiteles személyiség soha nem tenne ilyet, mert volna benne betyárbecsület, vagy ha az nem, akkor legalább tisztesség. Értékelné például, hogy a lelkünket is elkótyavetyéltük miatta, megalázkodtunk, tűrtük a főnök packázásait, mert számítottunk rá, hogy vele is működik a holtodiglan-holtomiglan párhuzam. Mert ha nem így lenne, mi célt szolgálna az a rengeteg biztonsági intézkedés, ami a pénz hamisíthatatlanságát mintegy alátámasztja? Csak arra érdemes vigyázni, ami értékes és pótolhatatlan, nemde bár? Ezért kovácsoltak erényöveket az otthon hagyott kedvesükre a középkori lovagok: tudták, hogy ez a biztonsági szál, ha lehetetlenné nem is teszi, de legalább megnehezíti a huncutkodást, ami ugyebár oldalágon a hamissággal tart rokonságot.

A két budapesti fiatal talán ebből indult ki, amikor elhatározta, hogy a pénz eredendő hamisságát mintegy meghatványozva, művészi tökélyre fejleszti ezt a csalafintaságot. Jellemző a globális szintű meg nem értésre, hogy szándékuk logikus és világos csapásvonalát senki nem fedezte föl. A piacon még elboldogultak valahogy, de csak azért, mert abban a sürgésben a kofák nem tartják UV-fény alá a vásárlóktól elvett papírpénzeket, hanem úgy ahogy van, begyűrik a kötényük zsebébe, és már fordulnak is a következő várakozóhoz. Gondok csupán a benzinkúton támadtak, mert ott már működött az a körmönfont technológia, ami széltébe is meg hosszába is mételyezi az emberiséget. Bárhol nagyobb sikerrel próbálkozhattak volna, mint azon az ördögi helyen, ahonnét jókedvűen még nem lépett ki soha, senki.

És talán az is tévedés volt, hogy hamisításuk tárgyául az eurót választották, mert azt többé-kevésbé mindenki ismeri. Ha teszem azt tanzániai shillinggel kísérleteznek, a hajuk szála sem görbül, merthogy ki látott már tanzániai schillinget? Vagy togói frankot, netán guyanai dollárt? Bármelyik jobb, mint az euró vagy a forint, ugyanis a rendőrségi helyszíneléskor hamisításhoz szükséges nyomtatókat, patronokat, laptopot, papírvágó készüléket, és egy derékszög mérésére használt fémeszközt is találtak. Minden világos és érthető, csak a derékszögvonalzó nem. Ja, és a forint. Ezt meg minek kellett birizgálni, ráadásul derékszögvonalzóval? Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy csak bemelegítettek vele.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL