Barátkozom a gondolattal

2021-01-20
907 olvasó

Mifelénk az a szokás, hogy az emberek elképesztően oda nem illő házi kedvencekkel veszik körül magukat. Van, aki pitont, van, aki tarantulapókot dédelget, az igényesebbek pedig alaszkai rozsomákot, mert az jól mutat a hangfal tetején. Általános szabály, hogy minél kisebb a lakás, annál nagyobb és tömegesebb a házi kedvenc iránti igény, így egy pesti garzonban elképzelhető akár száz macska is.

Nem szeretnék kimaradni abból a temérdek jóságból, ami a kisállatok ajnározása közben szakad rá az emberre, így némi tipródás után én is elköteleztem magam. A lehetőségeimet abszolút felmérve úgy döntöttem, nem csörgőkígyót, és még csak nem is zsiráfot veszek magamhoz, hanem a lehető legnagyobb kihívást biztosító, jellegtelen, parlagi gondolatot. Mellette szólt, hogy szinte mindenütt kapható, de téved, aki azt hiszi, ugyanúgy ki lehet menni vele az utcára, ahogy egy közepesen értelmes uszkárral.

A gondolat elvileg ugyan szobatiszta, de alapesetben is vad, sőt, egyenesen szilaj. Az én példányom a tetejében még keverék is: van benne egy kis világmegváltás és egy kis ökörködés, amitől nehezen kezelhető. Most is itt van velem, méregetjük egymást, mondhatni: barátkozom a gondolattal.

Valahogy meg kell találnom a módját, hogyan irányíthatom. Sokkal könnyebb lenne a dolgom, ha csak egy spontán dühkitörés volna, mert akkor teletömhetném idegcsillapítókkal, ám ez  komplex jószág. Látszik rajta az értelem meg az érzelem, és hogy az előző gazdája mostohán bánt vele. Talán meg is fenyítette, ha túl erőszakosan követelőzött.

Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi az eljárás egy ilyen házi kedvenccel. Néha ötletszerűen eszembe jut, hogy talán át kéne menni a szomszédasszonyhoz és az ő gondolatát össze kéne ereszteni az enyémmel. Azt mondják, az ilyesmi csökkenti a feszültségeket. De nem tudom, milyen szöveggel indítsak. Azzal, hogy kedves szomszédasszony, magának is van egy gondolata, nekem is van egy, mi lenne, ha ezt a kettőt egymásnak engednénk? Még félreértené.

Tanulmányozom a gondolatot, és próbálom kitalálni a szándékát: ha most, ebben az állapotában kiállnék vele a nyilvánosság elé, mit szólnának a vérmenyétet, minisárkányt vagy a mutáns mormotát sétáltatók? Bevennének a klubba, vagy fatvát kiáltva rám messzire űznének?

Barátkozom a gondolattal, mert mást nem tehetek. Attól tartok, ha kinyitnám az ablakot egy szökkenéssel kiugrana az utcára, és eltűnne a hozzá hasonló félig vagy egészen vad gondolatok között. Meg kell akadályoznom ezt, mert különben ugrik a befektetésem is. Már így is kész vagyont költöttem rá – fekhely, ennivaló, netes hozzáférés, hogy csak a fontosabb tételeket említsem –, és még hol a vége! Arra például tippelni sem merek, hogy mi lesz, ha kinövi ezt a szűk teret itt körülöttem. Egy rinocérosszal még ellenék a konyhában, na de egy kifejlett, ivarérett gondolattal?!

Barátkozom vele, és bízom a csodában, ami ez esetben nem lenne sem több, sem pedig kevesebb, mint hogy meglelné a kapcsolódásait a közösségi médiával és átmenne önfenntartó üzemmódba. Újabban minden gondolat itt éri meg a nagykorúságát, hogy aztán villámgyorsan végigélje az életét. Nem lehetek annyira önző, hogy ezt az enyémet bezárva tartom: ezennel utat mutatok hát neki, tessék, szabad a pálya, menjen istennek hírével.

Ha szerencséje lesz, majd befogadja és elhelyezi a sajátjai között egy habókos értelmiségi.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Kipcsák Jakab

(1976., Budapest) Színi kritikusként debütáló, de több műfajban is magabiztosan mozgolódó újságíró, aki az utóbbi időben novellákkal veteti észre magát. Írásai társhonlapunkon, az Irodalmi Élet virtuális hasábjain is fellelhetők. Jelenleg Pitu Guli ösztöndíjjal a Szkopljei Egyetem vendéghallgatójaként a perzsa-ószláv nyelvemlékek irodalmi vetületeit kutatja, és első novelláskötetének anyagán dolgozik, amelynek címe: Dojráni lakodalom.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL