Baristák

„A hangyákra bíztam. Ellepték a falakat, meg sem álltak vele a harmadikig. Gyorsabbak voltak, mint a lift, amivel lejött. Én aprólékos ember vagyok, de ezzel túltett rajtam. Szakadtam a röhögéstől. Folyton belepiszkított a dolgaimba, most meg a panel falán másztak felfelé a belei, vissza az anyjába. Az lakott ott, őt látogatta. Cafatokra tépte a robbanás, olyan aprókra, hogy fogpiszkálóra lehetett volna tűzni őket, mint a szendvicsfalatkákat. Mit csináljak, tényleg a hangyák jutottak eszembe róla.”
Salvatore „Toto” Riina

– Miért nem azokat a szép belvárosi részeket nézzük meg, ahol Palermo kulturális és építészeti értékei láthatók? – egyre többen morogtak a csoportban, főleg miután megértették, hogy a következő állomás egy tízemeletes tövében vár rájuk. – Az autentikus Szicíliára vagyunk kíváncsiak, az igazi szicíliaiakra, nem erre a panelrengetegre.

– A Via Bernini, ahol a főnökök főnöke bujkált, valóban nem szép utca, nem Palermo szégyene, de magától a kutya se költözne oda. Én sem értem, hogyan kaphatta meg Bernini nevét, az a fickó egy zseni volt. Mindenhol azt írják róla, hogy a szokatlant szerette ábrázolni: a kicsavart mozdulatot, a szabálytalan, bonyolult testtartást, a mozgalmas, diszharmonikus összhatást. Azt is írják róla, hogy elvetette a mértékletességet és a harmóniát. Itt, a Via D’Amelio-n sincs sok érdekesség, valóban elég csúf egy hely. Az emeletekről legalább van kilátás, bár más ok miatt fontos ez az utca. – Itt azért már ő is vett levegőt, pedig nagyon szerette az érdeklődő turistákat, akikkel lehetett művészetről, régi korokról, arról a Szicíliáról beszélni, amelynél érdekesebb helyet el sem tudott képzelni. Az okostojások sem fárasztották annyira, mint kollégái többségét, bár néha neki is túl sok volt belőlük. Tudta, hogy amelyik magyar eljut ide, az azonnal szerelmes lesz a városba, az olaszokba, de különösen a szicíliaiakba: ha magyarul ráordítanak egy parkolóban, hogy menj a kurva anyádba!, az durva, egy parlagi ország képzetét nyújtja, ha itt történik két olasz között, akkor az érdekes, kalandos, tán még stílusos is. De ideje volt folytatni.

– Az olaszok nagyon családszeretők. Borsellino bíró is az volt. Ő vezette azt a nyomozást, amely nagyon sok kárt okozott a Cosa Nostrának. Bár barátját, Falcone bírót, alig pár hónappal korábban végezte ki a maffia, ő fittyet hányt a biztonsági előírásokra, s gyakran meglátogatta itt élő édesanyját. Ez a fa, ahol állunk, az ő emlékfája. Alatta a felirat azt jelenti, hogy nem minden szicíliai maffiózó és nem minden maffiózó szicíliai. Ez nagyon fontos a helyieknek, mert sok áldozatot követelt tőlük a maffia elleni harc. A mai napig tömegek róják le előtte a tiszteletüket. Ezért lett ez tematikus túránk utolsó állomása. Ezek a dolgok is ehhez a csodás szigethez tartoznak, van egy ilyen arca is, ami bár nagyon izgalmas, de jobb nem megtapasztalni testközelből.

Szívesen folytatta volna, de a nagy meleg miatt valaki rosszul lett a csoportból. Elindultak visszafelé az úton, hogy felfrissülhessenek az egyik közeli vendéglőben, ahol még légkondi is van, a kényesebbeknek pedig legalább árnyék.

– Várjanak! Ne oda menjenek! Higgyenek nekünk, a Gattopardo jobb hely ennél! – állt eléjük három mosolygós fiatalember a Nonna Mari pizzéria előtt. – Itt van a sarkon, alig harminc méter.

– Köszönjük, de szerződésünk van ezzel a hellyel, itt kapunk kedvezményt!

– Azzal ne foglalkozzanak! A Gattopardo is ad kedvezményt a csoportnak. Ismerjük a főnököt, szólunk neki, hogy jönnek. Minden rendben lesz. És még a kávéjuk is finomabb, igazi szicíliai kávé, amit csak itt lehet inni, sehol másutt. Azt muszáj megkóstolniuk!

– Maga ennyire ért a kávéhoz? – kérdezte már kissé ingerülten az idegenvezető, mert szerette volna leültetni végre a csoportot, és nagyon zavarta, hogy az egyébként elegáns fiatalembernek fokhagyma szagú a lehelete, a másik pedig annyira izzadt volt, hogy már rég inget kellett volna cserélnie.

– Bennünk megbízhat. Baristák vagyunk, mindenkinek a legjobbat kínáljuk. – mosolygott rendületlenül a legmagasabb férfi. Tudja, ez tényleg különleges kávé. Totó bácsi a neve. A csomagolásán látszik is az arca. Így mindenki tudhatja, hogy valódi szicíliai különlegességről van szó, és ehhez képest nem is igazán drágább a többi kávénál. Totó bácsit sokan ismerték errefelé, alig pár éve halt meg.

– Ő az a maffiózó, aki ebben az utcában robbantotta fel Borsellino bírót?

– Üzletember volt, és itt Palermóban sok minden megtörtént és megtörténhet. Annyi biztos, hogy imádta a kávét. Napi ötöt ivott, csak a börtönben hagyott fel vele, nehogy megmérgezzék. A lányai tudják, hogyan szerette, s így állították össze a legautentikusabb ízvilágot. De látja, már jön is tulaj a Gattopardoból, ő mindenben segít. Érezzék jól magukat!

Az idegenvezető nézte a pizzéria bejárati ajtaját. A Nonna Mariból nem jött ki senki. Elindult a férfiak és a csoportja után. Ő sem akarta, hogy bárki rosszul legyen, és egy kávé mindig jól esik. Közben észre sem vette, amikor kissé idegesen lesöpört egy csészéje peremén egyensúlyozó hangyát.

________________

Az illusztráción látható palermói utcarészlet Majoros Sándor fotója.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!