Békés május

Szemjonov épp rágyújtott egy cigarettára, amikor az ezredes belépett a rosszul megvilágított katonai sátorba lépett. A magas rangú tiszt elutasította a hadnagy kínálását, azonnal a székhez kötözött öregasszonyhoz lépett, és végig mérte eldeformálódott, véres arcát, zavarodott tekintetét.

– Valóban akkora a baj, hogy én kellettem ide? – kérdezte, de mielőtt Szemjonov válaszolni tudott volna, újra kérdezett. – Mi ez?

– Lefuttattunk rajta egy hármas protokollt.

– És?

– Ellenállt mindennek, az áramnak, a szérumnak, mindennek.

– Látta a…?

– Igen – vágott közbe Szemjonov. – A hipnotizőr sem bírt vele. Sőt.

– Mi sőt?

Szemjonov az asztal fölé hajolt, elfordította a középen függő, sárgás fényű lámpát, így láthatóvá vált egy sátorfal melletti vasszekrény, amelynek ajtaján jókora horpadás éktelenkedett.

– Amikor már vagy tíz perce próbálta hipnotizálni, az öregasszony hirtelen felsikoltott, az orvos pedig nekivágódott a szekrénynek. Mintha erősen meglökték volna – magyarázta a hadnagy. – Akkor tört össze a sátorban minden, ami üveg. Azt már összetakarították.

Az ezredes még egyszer végig futtatta tekintetét a nyöszörgő öregasszonyon, majd kihúzta hóna alól a khaki mappát, és újra átfutotta, amit az úton már többször elolvasott.

– Tehát az építkezésen szedték össze? Honnan került oda?

– Senki sem tudja. Senki sem ismeri. Az emberek először azt hitték, valami nyomorult, enni akartak adni neki az ebédjükből, de ez csak hajtogatta, amit addig.

Az ezredes a jelentésre pillantott, onnan olvasta a kusza és töredékes mondatokat:

– „Nem jó hely… Nem jó hely!.. Vízéren van!.. Vigyázzatok, bátyuska, vízéren van!”. Ezeket mondta?

– A tanúvallomások szerint.

– Vízér. Mit jelent ez?

– Az orvos már fogalmazza a saját jelentését, ezredes elvtárs. Itt annyit mondott, hogy ez valami régi babonaság. Sokan hiszen abban, hogy a föld energetikája hatással van ránk. Szerintük elég, ha az ember rossz helyre teszi az ágyát, és máris előjön az alvászavar, betegségek…

– Az orvos szerint ez igaz?

Szemjonov nagyot nyelt.

– Ez nyilván benne lesz a jelentésben, ezredes elvtárs.

Az ezredes megint a jelentést böngészte.

– Tulajdonképpen mit akart?

– Leállítani az építkezést. Jajveszékelt, hogy ebből baj lesz, letérdelt, a munkavezetők kezét csókolgatta. – Elhallgatott egy pillanatra. – Ezredes elvtárs, mit gondol, szabotázsról van szó?

Újra csend lett.

– Amerika tavaly embert küldött a Holdra. Gondolja, hogy nekünk egy pogány babona miatt le kéne állítani egy ekkora horderejű építkezést?

– Parancsot kérek, ezredes elvtárs.

Szemjonov felettese felvette a tányérsapkát.

– Valaki nyugtassa meg az építkezésen az embereket, hogy az öregasszony jól van. És kapjanak vodkát, sok vodkát! Őt pedig – nézett az öregasszonyra. – Tudja a dolgát, nem?

– Parancs, értettem.

Az ezredes a sátor előtt megállt, intett a sofőrnek, hogy várjon még egy percet. Most gyújtott rá végre egy cigarettára. Elnézte, ahogy a katonai járműveken és az ügy miatt sebtiben felhúzott sátrakon túl az emberek az alapozást végzik. A füsttel együtt mélyen beszívta a helyi friss levegőt. Békés május volt Csernobilban.