Bugybenákék az idén is akkurátusan készülődtek az ősz legfontosabb eseményére, vagyis a nyári időszámításról visszatérni a normálisra, amitől Bugybenák Ödön izgatottabb lett, mintha nyert volna egy ingyenes egzotikus utazást. Minden évben megvolt a saját kis szertartása: akkurátusan ellenőrizte az összes órát, beállította a telefonokat, a számítógépet, a villanysporhelt óráját, de még azt a műanyag Szputynik-modellt is, amit egy régi tanulmányútról hozott haza a Szovjetunióból.
Az óraátállítás estéjén mérgezett egeret idéző módon futkározott az órák között, miközben a felesége, Bugyebákné Matild mosolyogva figyelte a kapkodását.
– Nem lenne egyszerűbb, ha csak hagynánk, hogy a digitális kütyük maguktól állítsanak át mindent? – kérdezte abszolúte költőien, mert hát tudta a választ, ami így hangzott:
– Biztosra akarok menni angyalkám, ki tudja, hogy az internetnek mi lesz az eszében az éjszaka folyamán.
Másnap reggel, amikor Budapest még nyújtózva élvezte a takarékból visszakapott hatvan perc jótéteményeit, a Bugybenák házaspár a szokott módon készülődött a kávéfőzéshez. Ám valami nem stimmelt. Bugybenák Ödön karórája már kilencet mutatott, míg a felesége mobilja még hajnali négyet.
Bugybenák Ödön nem értette a dolgot.
– Mondd angyalkám, emlékszer, hányszor állítottam át tegnap az órákat: kétszer, vagy csak egyszer? A gyanúm az, hogy kétszer… vagy csak egyszer? Vagy talán háromszor?!
Amíg ezen tűnődött, határozottan úgy tűnt, hogy a konyhai órák – volt belőlük vagy három – a maguk gépi módján, ámde határozottan kinevetik.
Ezután kezdődött az igazi káosz: a mikrohullámú sütő még a nyári időt mutatta, a dátumos falióra pedig már a jövő hét keddi napját, miközben a Szputnyik rádiója folyamatosan játszotta a szovjet himnuszt. A hűtő, a sifonér és a kredenc órája pedig, amelyeknek maguktól kellett volna átállítódniuk, egyáltalán nem törődtek a helyzet súlyával, és saját, rejtélyes logikájuk szerint működtek.
Bugybenák Ödön hamar rájött, hogy ezt a gordiuszi csomót képtelenség kibogozni, ezért úgy döntött, talpa alá veszi a várost és vesz valahol egy minden szempontból kifogástalan kronométert, amelyhez majd hozzáidomíthatja a lakás megvadult berendezéseit. De amikor kilépett az ajtón, a találkozott a szomszéddal, aki éppen akkor ért haza szokásos reggeli kukázásából. Mavicsek úr arról panaszkodott, hogy az éjjel valaki a környék összes parkolóautomatáját megszerelte, így a közterületis per pillanat nem győzi kiróni a büntetéseket.
Sem neki, sem Bugybenák Ödönnek nem volt kocsija, ezért cinkos módon egymásra néztek, majd nevetésben törtek ki. Talán nem is olyan rossz a dolog, ha az óraátállítás miatt egy kicsit felfordul a világ, gondolták, aztán továbbmenek a dolgukra. Mavicsek úr hazament, hogy átnézze az aznapi szajrét, Bugybenák Ödön pedig ahelyett, hogy vett volna egy újabb órát, inkább sétált egyet a parkban. Határozottan értette az idő relativitását, mert úgy tűnt, az nem csak az órák által érzékelhető, hanem a vidám pillanatokon keresztül is, és ezeket bárhol, bármikor fölfedezhetjük.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
