Mint megannyi világítótorony, úgy ragyognak a történelem horizontjának peremén az önmagukat reflektorfénybe állító szélhámosok. Ők azok a biztos pontok, amelyekhez a flották hozzámérik magukat, mert a sötét, bizonytalan homályból kivezetve a veszélyt szórakozássá, a kalandot pedig élvezetté változtatják.
A 18. század második felében kiteljesedő Alessandro di Cagliostro tökéletesen megfelelt ennek a tézisnek. Szabadkőműves volt és okkultista, vagyis a biztos befutót elegyítette a bizonytalannal, mert amíg az újfajta természettudományos gondolkodás inkább csak kóstolgatta a hiedelmek és maradiság pajzsa mögé húzódott ősi ellenfelét, a szabadkőművesség azt a csúcselitet képviselte, amelyet ma a liberális értelmiség megtestesít. Bizonyos értelemben Cagliostro a maga idejében olyan figura volt, mint ma egy vírustagadó anarchista, aki a laposföld-elmélettől sem fintorog. A különbség közte és a maiak között csupán annyi, hogy az előbbiekkel ellentétben ő valószínűleg rendelkezett azzal a tudással, amelynek rendszerszintű létezését a szakmai kánon, ha nem is a meggyőződés bizonyosságával, de a tradíciókra hivatkozva mindenképpen elismerte. Cagliostro azt terjesztette magáról, hogy Egyiptomban, Görögországban, Perzsiában és Indiában is tanulmányozta az okkultizmust, ami kéz a kézben jár az alkímiával, a titkos tudománnyal, ami a korabeli uralkodókat nem egyszer megingatta abbéli hitükben, hogy talán mégis inkább a természettudományoké a jövő.
Mindez abban a korban történt, amikor a szintén szabadkőműves Benjamin Franklin, vagy az oxidáció felfedezőjeként ismert Antoine Laurent de Lavoisier már színre lépett, nem beszélve Alessandro Voltáról, aki az elektromos áram elméletének kidolgozása terén szerzett elévülhetetlen érdemeket. De ide sorolhatók a gőzgépes James Watt, a Coulomb-törvényt megalkotó Charles Augustin de Coulomb vagy a repülés korai úttörőinek számító Montgolfier fivérek is. Mindnyájan világítótornyok voltak, még ha nem is olyan szemkápráztatóan ragyogóak, mint az akkor is létező médiasztárok, ám jól követhető irányt mutattak az utánuk következőknek. Egyvalamiben viszont nagyon lemaradtak Cagliostrótól: a kísérletezéses, dedukciókon alapuló tudományosság nagyon csekély jelentőséggel bírt, ha a gyors anyagi haszonszerzés került előtérbe, ehhez Cagliostro ugyanis jobban értett.
Akár járt az említett egzotikus országokban, akár nem, és akár tanulmányozta az okkultizmust, akár nem, előfordult, hogy eltalálta a korabeli lottószámokat. Erről több feljegyzés is tanúskodik, bár ezek korántsem annyira ismertek, mint Nostradamus jövendölései. Cagliostro ugyanis nem kertelt: megmondta, melyik számot fogják kihúzni, és az úgy is lett. Kivéve, amikor nem, de a mester ezt megelőzően vagy idejekorán visszalépett, vagy még a kérdőre vonás előtt lelépett a színről. Nemcsak azért, mert ügyes taktikus volt, hanem mert mesteri módon értett hozzá, mikor és mennyit érdemes beszélnie. Behízelgő modora miatt több európai királyi udvar kedvelt vendége volt, bár a botrányai miatt előbb-utóbb mindegyikből dicstelenül kellett távoznia. Az alkímiával és az okkultizmussal viszont valami egészen furcsa, megmagyarázhatatlan, de főként ambivalens kapcsolata alakult ki, mert bár gyógyítóként úgy vált ismerté és elismertté, hogy semmi köze nem volt a kor ismert orvosai által alkalmazott modern gyógyászati technikákhoz, pacsmagolt szerei sok esetben mégis beváltak, ami tovább fokozta a népszerűséget, nem beszélve az anyagi jólétről, amelyben fénykorában szinte dúskált.
Nagy ívű szélhámosságainak csúcsteljesítménye Marie Antoinette híres nyakék ügyében vállalt szerepe volt, amikor az ékszer megszerzésére szervezkedőket szolgálva hamis jóslattal késztette szerepvállalásra az egyik kulcsfigurát. Az ügy hatalmas botránnyá dagadt, így az elkövetők nem úszhatták meg a felelősségre vonást, de Cagliostrót végül fölmentették. Francia kalandja ennek ellenére dicstelen módon ért véget, mert bár az önmaga által gerjesztett hírneve a kor viszonyai szerinti médiasztárt fabrikált belőle, végül a Bastille-ban kötött ki. Hat hónapig tartó raboskodás után végleg kiutasították Franciaországból így a végzet Rómában érte utol, ahol boszorkányság és ördögimádat vádjával 1789-ben halálra ítélték. Ahhoz képest, amilyen sok gyalázat köthető hozzá, ez nagyjából azzal ért fel, mint amikor Al Caponét adócsalás miatt zárták börtönbe. Cagliostro büntetését később életfogytiglanra enyhítették, de innen már nem volt visszaút: 1795-ben az itáliai San Leo erődben lesújtott rá a kaszás, állítólag úgy, hogy megmérgezték.
Ki hitte volna, hogy ennek a hatemeletes szálhámosnak valamivel több, mint kétszáz év múlva korszakot teremtő utóélete lesz. Abban a formában legalábbis, hogy a 21. század elején színre léptek olyan hangadók, akik kultuszt képesek teremteni azokból az elképzelésekből, amelyeken egy közepesen képzett perzsa tűzimádó hangosan röhögne. A média őskáoszából egymás után lépnek elő a Cagliostro-szerű sarlatánok, és ők eléggé agresszívak ahhoz, hogy tábort gyűjtsenek maguk köré. Csodatévő elixír helyett összeesküvés-elméleteket gyártanak, ezt dobják oda a rajongóiknak, akik hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a terjesztésükben. Kényelmes tevékenység ez, mert az alkímia és az okkultizmus hatásmechanizmusa szerint nem kell hozzájuk semmi magyarázat: létjogosultságukat a közösségi médiában kifejtett pörgés – megosztás – szolgáltatja. Nem csoda, hogy az ügyes sarlatánok népszerűbbek, mint John Lennon volt fénykorában, pedig ő sem akárkihez mérte magát.
Aki ma egy konteós oldal működtetésével több százezres vagy milliós nézettséget tud magának generálni a YouTube-on, elmondhatja, hogy megragadta az isten lába ujját. Teljesen mindegy, hogy ez a próbálkozás hová vezet, a cél ugyanaz, mint Cagliostro idejében volt. A különbség a mai és az egykori állapotok között csupán annyi, hogy a 18. században az ilyen kalandorok még valóban világítótornyokként vonzották a különös és misztikus témák iránt érdeklődőket, most viszont olyan sokan vannak, hogy a tüntetéseken szentjánosbogarak tengerének tűnnek a mobiltelefonjaik. A ragyogás maga alá gyűri mélyben hallgató tengert.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
