Egész Németország magyarul tanul

Olvasom, hogy a németeknek komoly gondjaik támadtak a saját nyelvükkel. Nem tetszik nekik a nemek szerint ragozás, mivel az ósdi, kirekesztő meg minden, mert ebben a szép új világban, ahol a polaritást lassan már olyan könnyű lesz cserélni, mint az alsónadrágot, az ilyen csökevényes, rasszista nyelv sérti azokat, akik se nem nők, se nem férfiak.

Ha ez vicc lenne, azt mondanám, lapos, mint a palatető, de így, hogy igaz, nem bírom ki mosolygás nélkül. Bizsergető érzés látni azt, hogy a büszke és dölyfös németek búgócsigaként zúgnak bele az önmegsemmisítés sötét örvényébe. Mert lehet bár politikailag különbözni, a gazdaság és a kultúra jelenségeinek villanásait ezerféleképpen értelmezni, ha a nyelv ellenség, akkor az maga a vég.

Ismerve a németek kitartását, szorgalmát és csökönyös ragaszkodását az idióta elképzeléseikhez, a nyelvük kiherélése is borítékolhatóan sikerülni fog nekik. Erről a görcsös erőfeszítésről nekem egy régi anekdota jut eszembe, ami talán igaz volt, talán nem, mindenesetre érdekes. A második világháború vége felé, amikor a németek már igencsak szűkölködtek az erőforrásokban, azt kutatták, hogyan lehet élelmet előállítani olyan anyagokból, amelyek más körülmények között erre alkalmatlanok. Margarinban gondolkodtak, mert az könnyen szállítható és a felhasználhatósága is széles körű. De miből készítsenek margarint? Körülnéztek, és azt látták, hogy nyersanyag tekintetében egyvalami áll rendelkezésükre nagyobb mennyiségben, ez pedig nem más, mint a szar. A rájuk jellemző szorgalommal és kitartással megpróbáltak hát szarból margarint készíteni. Haladtak is szépen, mert a színét, az állagát, de még az ízét is megváltoztatták, viszont bárhogy erőlködtek, a szaga változatlan maradt.

Lehet, hogy ez csak legenda, de azon túl, hogy erőteljesen karikírozza a németeket, magában foglalja ennek a népnek a legnagyobb hibáját: nem lépnek hátra, nem látják be, hogy az küzdelem, amit folytatnak nemhogy a világ megmentését, hanem éppen annak tönkretételét szolgálja. Ilyen volt néhány évvel ezelőtt a Volkswagen botrány is, amikor kiderült, hogy az általuk hirdetett csökkentett emissziós érték ordas hazugság. Az autóik cseppet sem környezetkímélőbbek, mint a konkurenciáé, de a németek nem léptek hátra, és húzták meg magukat hosszú időre, hanem szinte azonnal új világmegváltási területet kerestek maguknak.

Most a saját nyelvük áll a szándékaik útjába. Ugyanúgy vergődnek, küszködnek, ahogy a margarin esetében, azzal a különbséggel, hogy az új német nyelv nem bűzlik majd, mert a szavak nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal. De a gyötrelem így is nagy: szinte látom, hogy a nyelvi laboratóriumokban bölcsészek egész armadája dolgozik a megfelelő formula összeállításán, miközben a sebtében átalakított gyárakban a gépek arra várnak, hogy Goethe, Thomas Mann vagy éppenséggel Günther Grass munkáit nemtelenítsék.

Heroikus küzdelem lesz ez is, hasonló ahhoz, amit hetven évvel ezelőtt folytattak, és aminek szintén nem volt semmi értelme. De ha ez a dolog ennyire zavarja őket, íme, egy jó tanács: a magyarban nincs nemek szerint ragozás, tehát tanuljanak meg mindannyian magyarul és kipipálhatják a gondjaikat. Fogadják el tőlünk ezt az ajándékot, amiért cserébe nem is kérünk semmit. Vagy csak egy apróságot: hagyják a szivárványt ott, ahol nekünk magyaroknak mindig is megszokott volt: fent az égen.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.