A király (Louis Garrel) és felesége (Vicky Krieps) között nem töretlen a bizalom.

Egy mindenkiért, mindenki a nézőért

2023-10-27
218 olvasó

Aki A három testőr 2023-as francia moziváltozatától azt várja, hogy híven követi a regényt, csalódni fog a végeredmény láttán, ám aki egy komor, helyenként kissé nihilista hangulatú, mégis jól működő, akcióbetétekkel tűzdelt kosztümös drámára készül, valószínűleg pontosan azt kapja tőle, amit várt. Aligha véletlen, hogy francia közönség lelkesen fogadta: az alkotás jelenleg a harmadik helyen áll a Franciaországban legtöbb bevételt hozó filmek listáján.

Idősebb Alexandre Dumas kalandregénye, A három testőr 1844-es első megjelenése óta nem csak a szórakoztatóirodalom egyik klasszikusa lett, de a filmgyártásé is: a mozik vásznaira és a televíziók képernyőre szánt, az élőszereplős és az animált verziókat egyaránt számolva csaknem ötven (!) változat készült belőle eddig.

A franciák legutóbb 1961-ben jelentkeztek a maguk – Bernard Borderie rendező nevéhez köthető – moziváltozatával, azóta főleg amerikai és angol koprodukciók jutottak el a filmszínházakba (1973-ban Richard Lester, 1993-ban Stephen Herek, 2011-ben Paul W. Anderson rendezésében).

Ezért gondolhatták úgy a producerek, hogy itt az újabb francia változat elkészítésének ideje, és ha már belevágnak, nem csak A három testőrt dolgozzák fel újra, de vele együtt a szintén klasszikussá érett A négy muskétást is. A két film felvételét tehát egyetlen – százötven napos – forgatási időszak alatt bonyolították le. A produkció összköltsége elérte a 72 millió eurót. A nyitó rész – A három testőr: D’Artagnan címmel – mától látható a magyar mozikban.

Aki tisztában van a történet irodalmi alapjaival, annak alighanem az tűnik fel elsőként, hogy a film és a regény között bizonyos pontokon csekély, bizonyos pontokon jókora különbségek mutatkoznak, és az előbbiben olyan elemek is felbukkannak, amelyek az írott eredetiben egyáltalán nem szerepelnek. Vagyis: a 2023-as verzió nem a regény újramesélése, inkább annak továbbgondolása.

 

XIII. Lajos és a négy testőr.

 

Azon nézőket, akik nem tudják másként látni a karaktereket, csak úgy, ahogyan Dumas kívánta láttatni őket, a rendező több megoldása is ingerelheti. A Milady itt például nem szőke, hanem barna, de ami ennél nagyobb súllyal eshet latba: a főszerepet játszó színészek e változatban nem egy esetben jóval korosabbak, mint a rájuk bízott karakterek.

(D’Artagnan a regényben tizennyolc éves suhanc, az őt alakító Francois Civil ugyannakkor harminc múlt. Aramis a húszas évei elején járó fiatalember, Romain Duris ugyanakkor az ötven felé baktat. Athos Dumas szerint még nem töltötte be a harmincat, megformálója, Vincent Cassel viszont a hatodik ikszben jár.)

A magunk részéről nem éreztük zavarónak mindezt: egy filmváltozat készítőinek jogában áll, hogy a maguk verziójának erejét fokozó, működőképességét segítő változtatásokat eszközöljenek, így az is, hogy eltérjenek az eredetitől – főleg egy olyan történet esetében, melyet sokszor, sokféleképpen vászonra vittek már.

Vizsgáljuk hát magát a filmet, önmagában, nem irodalmi előképével összehasonlítva!

A három testőr: D’Artagnan 1627-be kalauzolja a nézőt, amikor – amint azt a nyitó feliratok tudatják – a francia királyságban éleződni kezdenek a vallási ellentétek: XIII. Lajos király a katolikus egyház pártfogója, viszont az Anglia által támogatott protestánsok is jelen vannak az országban.

A nyitó jelenetben aztán a címszereplőt látjuk, amint olyan konfliktusba keveredik, melyből a kezdet kezdetén mit sem ért, de amelynek legalább annyi köze van a vallási megosztottsághoz, mint a párizsi udvarban zajló hatalmi játszmákhoz. És csak ezek után alakul úgy, hogy három egymást követő órára három párbajt vállal a becsületére oly kényes három testőrrel, és ezek után áll elő az az azonnali cselekvést igénylő, kényes helyzet a királyné nyakékével…

 

Athos (Vicebt Cassel) szorult helyzetbe kerül.

 

Vagyis: a 2023-as verzió első sorban egy XVII. századi közeben játszódó, kvázi ügynökös thriller, melyben a három testőrnek egy, a francia korona elleni összeesküvést kell leleplezni. Ugyanakkor egy, az értékkeresésről és -választásról szóló dráma is.

D’Artagnan és a testőrök ugyanis legalább egy tekintetben igencsak különböznek: míg az előbbinek (még?) vannak illúziói az életben fontosnak mondott dolgok valódi jelentőségét és úgy általában a világ működését illetően, az utóbbiaknak nincsenek.

Portos így leginkább az érzéki örömöknek él – és nem csak a hölgyek hozzák tűzbe, de a férfiak is –, Aramis az egyik jelenetben olyasmit művel egy feszülettel, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy a vallás mit sem számít neki, Athos pedig egy életre kiábrándult a házasság intézményéből.

Hogyan befolyásolja mindez D’Artagnan gondolkodását és viselkedését? Képes lesz-e megtalálni a maga ideáit, és kiállni értük, vagy hagyja, hogy társai keserűsége, gyökérvesztettsége, nihilizmusa hasson rá? (Véleményünk szerint ezért nem baj, hogy a készítők öregebbé tették a három testőrt, hiszen ezzel érzékeltetik, hogy adott gondolkodásmóddal és kialakult véleménnyel rendelkező, érett személyiségekről van szó.)

A tét nem csekély, hiszen D’Artagnan úgy érzi, szerelmes a szállásadónőjébe, Constance-ba, és míg a felnőttek olyan letargikus megállapításokat engednek meg maguknak, mint hogy „A házasság is háború – győztes nélkül”, addig a két fiatal mit sem látszik törődni ezzel. A címszereplő és kedvesének románcát bemutató jelenetek tehát a film legkönnyedebb, legbájosabb, legszórakoztatóbb részei.

És míg az alkotók néhány vonással egyedítik a központi figurák portréit, a mellékszereplők jellegtelenek, súlytalanok maradnak. Az uralkodónak, XIII. Lajos királynak még jut egy-egy találó mondat, a Milady viszont már csak szép és hatékony, veszélyesnek, ijesztőnek vagy félelmetesnek nem igazán mondható – ami egy antagonista esetében nem túl szerencsés megoldás.

A legmostohább bánásmód azonban Richelieu bíboros karakterének jutott: bár a háttérből ő mozgatja a szálakat, alakja zavaróan jelentéktelen, holott a nézőt érdekelnék a motivációi és a gondolatai, célkitűzései. Miért fordul a királyné ellen? Államférfiként és katolikus főpapként miért enged teret a protestáns befolyás növekedésének a francia korona országában? Minderről semmit sem tudunk meg.

De van, ami kárpótol mindezért. A film vizuális megvalósítása elismerést érdemel. A legtöbb jelenetet impozáns látványt nyújtó, történelmi helyszíneken vették fel – például: Louvre-palota, Fontainebleau, Chantilly, Saint-Malo fellegvára, vagy épp Troyes történelmi városközpontja –, a képek így olykor szemet gyönyörködtetőek, olykor sejtelmesek. (A Buckingham herceg palotájában rendezett álarcosbál képsorai különösen emlékezetesek.)

 

D’Artagnan (Francois Civil) akcióban.

 

Nicolas Bolduc operatőr megoldásai egyedül az akciójeleneteknél zavaróak kissé, mert néha olyan gyorsan rángatja a kézikamerát, hogy nehezen követhető, mi zajlik annak lencséje előtt. Ez már csak azért is bosszantó, mert e jelenetek egyébként erőteljesek és jól koreografáltak – Francois Civil és a testőröket alakító színészek Yannick Borel olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívótól vettek leckéket a forgatás megkezdése előtt, és ez meg is látszik a végeredményen.

Az összhatás erejét fokozza, hogy a XVII. századi épített környezet alapvetően elhanyagolt és rendetlen. Párizs talán egyetlen A három testőr-filmben sem volt ennyire koszos és poros, mint ebben, és a lakosaira is ráférne egy alapos fésülködés és mosakodás.

És ha az operatőr, a díszlet- és a jelmeztervező munkáját méltattuk, a zeneszerzőt se hagyjuk említés nélkül: Guillaume Roussel remek – helyenként lendületes, helyenként érzelmes, olykor komor, máskor felemelő – kísérőzenét komponált a filmhez, melynek egyes tételei hallatán nem nehéz megállapítani, hogy Roussel Hans Zimmer tanítványa volt, s az ő nyomdokain jár.

Összegezve tehát: aki A három testőr 2023-as változatától azt várja, hogy híven követi a regényt, mindenképpen csalódni fog, ám aki egy komor, helyenként kissé nihilista hangulatú, mégis jól működő, akcióbetétekkel tűzdelt kosztümös drámára készül, valószínűleg pontosan azt kapja tőle, amit várt.

Aligha véletlen, hogy francia közönség lelkesen fogadta: az alkotás jelenleg harmadik helyen áll a Franciaországban legtöbb bevételt hozó filmek listáján: gyártásának 36 millió eurós átlagos költségéből 24 milliót termelt az ottani pénztáraknál – és a nemzetközi forgalmazásban keletkezett összeg ebben még nincsen benne.

(A francia bevételi lista első helyén amúgy szintén egy francia film áll, az Asterix és Obelix kalandjait bemutató ötödik élőszereplős film, A középső birodalom, amely büdzséjének 72,5 millió eurójából 33 milliót termelte meg a hazai pénztáraknál.)
És még valami: A három testőr: D’Artagnan-ra visszatérve: nem akkor ér véget, amikor a záró feliratok elkezdenek peregni. A végefőcímet megszakítja egy rövid átvezető jelenet, amely a folytatásra kívánja felhívni a néző figyelmét: A három testőr: Milady a karácsonyi időszakban, 2023 decemberében kerül a francia mozikba (magyarországi bemutatójának dátuma egyelőre nem ismert).

 

(A három testőr: D’Artagnan / Les trois mousquetaires: D’Artagnan. Szinkronizált francia kosztümös kalandfilm/dráma. Játékidő: 121 perc. Rendezte: Martin Bourboulon, 2023. A magyarországi mozibemutató dátuma: október 26. Forgalmazza a Fórum Hungary.)

 

Linkek:

A regény

A filmek:

19611973199320112023előzetes.

 

 

 

Regényi Huba

1973-ban született Budapesten. Magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett, majd '98-ban újságírónak állt. Tizenhárom évig dolgozott az írott sajtóban (a lapok egy része, melyeknél alkalmazásban állt, ma már nem létezik). 2012-ben pályamódosításra szánta el magát. Az államigazgatásban töltött évek után 2020-ban visszatért az újságíráshoz, búcsút mondva a protokoll- és rendezvényszervezői, oktatási szakreferensi, projektértékelői adminisztrációs ügyintézői, fogyasztóvédelmi szakügyintézői munkaköröknek.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL