Elárulom annak, aki nem tudja: Osló Norvégia fővárosa. Harmadik Harald király alapította 1049-ben. Ebből is látszik, hogy régi város, egyáltalán nincs még oszlóban. Viszont drága. Persze, ha úgy vesszük, hogy semmi sem drága, csak sok a szegény ember, akkor sokaknak még olcsó is. A norvégok nem panaszkodnak, amiből következik, hogy ők egy gazdag nép. A város elég sokszor esett tűzvész áldozatául, ezért IV. Keresztély király az öböl túloldalán építette újjá. Ez az új városrész sem feltétlenül tűzbiztos, de a tűzesetek száma jelentősen csökkent azóta. Erre én is vigyáztam, egyetlen csikket sem szórtam el az utcán.
Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, de kereskedelmi egyezményt kötött vele 2004-ben. Az eurót mégsem vezették be, az északi országokhoz hasonlóan ragaszkodnak a koronájukhoz, ahogy mi is az Országházban őrzött nemzeti jelképünkhöz. A különbség csak annyi, hogy Szent István koronáját néhány testőr őrzi, a norvég koronának meg száz öre van.
Bevallom, sohasem kívánkoztam Oslóba, ám egy percig sem bántam meg, hogy eljutottam oda. Elnyerte tetszésemet sok parkjával, hatalmas zöldfelületével, tavaival. A sörükkel elégedetlen voltam, de mivel csak egy napot töltöttem ott, nem sok idő jutott norvég sörök mellett tivornyázni. Annak örültem, hogy jó időt fogtunk ki, sütött a nap és kellemes meleg volt. Nyilván nem az én tiszteletemre, de egy ilyen északi városnál még úgy is felfoghatom. Ugyanakkor sajnálom, hogy a városba gyakran betévedő jávorszarvasok egyikével sem sikerült találkoznom, pedig régi vágyam egy norvég jávorszarvassal randevúzni. Talán legközelebb.
Osló tömegközlekedése modern és kiváló, én mégis az ottani Hop-on Hop-off buszjáratot vettem igénybe a város megtekintéséhez. Széles kiterjedésű településről lévén szó, nem szerettem volna eltévedni, s ezáltal gyarapítani a bevádorlók számát, akikből így is vannak jócskán. Ezek a bevándorlók (többségük pakisztáni és szomáliai) – rövidke tapasztalatom szerint – megférnek a helyi lakosokkal, s ebből ítélve úgy gondolom, én is kijöttem volna velük, ha ott maradok.
Most írhatnék a nevezetességekről, mint a Nemzeti Színház, a Norvég Operaház, a Norvég Néprajzi Múzeum, a Norvég Tengerészeti Múzeum és a többi, de nem teszem, mert ezeket én is csak kívülről láttam. Akit ez érdekel, keresgéljen az interneten vagy menjen Osloba hosszabb időre. Nekem ez nem adatott meg, bár a Kon-Tiki Múzeumben szívesen megnéztem volna Thor Heyerdahl kiállított csendes-óceáni dokumentumait, bár gyanítom, hogy azok láttán elment volna a kedvem a tengeri utazásoktól.
Megtekintettem ugyanakkor a Frogner Parkot, amely méreteivel és szinte beláthatatlan zöldfelületével is lenyűgöző. Gustav Vigeland alkotásai révén pedig a világ legnagyobb olyan szoborparkja, amelyet egyetlen művész szobrai ékesítenek. A szobrok némelyike tetszett, némelyike nem. A norvégok mégis büszkék rájuk. Én is az lennék, ha tudnék szobrokat faragni.
Amit valóban sajnálok, hogy egyetlen fjordot sem láttam, noha a város az ún. Oslo-fjord végénél fekszik, csakhogy a hajónk korahajnalban érkezett a kikötőbe és késő este távozott onnan, így aztán a fjordok sötétbe burkolóztak előlem. Igaz, egyet láttam a belvárosban, de az egy elég lerobbant Fjord Mustang volt. Még szerencse, hogy én kevéssel is beérem.
Sötétben vettem tehát búcsút az Akershus erődtől, amelyet elsőként láttam meg Oslóból, s amelyet békésen hagytam el, mert nem állt szándékomban egyetlen fényképezőgéppel felfegyverezve bevenni vagy elfoglalni.
Amúgy is Oslóban adják át a Nobel Békedíjat, ezért már csak tiszteletből sem lehettek ártalmas szándékaim. Végezetül még csak annyit, amit egy megfigyelő mondott betörőtársainak: tiszta a levegő. Ez Oslóról is elmondható.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.