Egy Petőfi-vers dramatizált átirata

– Na, megtette, amit kértem János: szólt azoknak a mihasznáknak, hogy hagyják abba a kurjongatást, mert migrénem van és aludni vágyom?
– Szóltam én, nagyon is szóltam, hogy az uraságnak migráncsa van, de már megbocsásson méltóságod, azt mondták, hogy ördög bújjék a valagába, én pedig menjek a pokolba. És még azt is mondták, hogy a migráncs kifejezést, szűk kétszáz év múlva kezdik használni a népek.
– Ki mondta ezt?!
– Mit tudom én. Valami okostojás, de az is lehet, hogy maga a korcsmárosné, az Arany Virág.
– Hát ez mégiscsak elképesztő! Bárcsak kiöntene a Szamos és elmosná azt a csehót cimbalmostól, mindenestől!
– Ebben a szárazságban erre kevés a remény. Meg aztán annak a cimbalmosnak kilenc gyereke van. Neki is munkálkodnia kell valahol…
– Az ég szerelmére, hétköznap van! Milyen apropóból tivornyáznak a brigantik?
– Szvecsárt tartanak a sikeres gyepütiprás örömére.
– Akkor küldje oda Csusztit, a trágyamestert, hogy mondja azt nekik, szegény édesanyja beteg.
– Engedelmével Csuszti szegény édesanyja két éve meghót.
– Nem számít. Csuszti csak zörgessen be az ablakon! Érzem, ez hatni fog.
– Ne gyújtsuk inkább rájuk a csehót, mint a múltkor?
– Nem kell, ez az édesanyás trükk a sajtó felé is jobban fekszik. Legrosszabb esetben valamelyik kóbor poéta megverseli. De avval meg ki törődik?