Erzsi mama és az EB

2016-06-14
674 olvasó

Erzsi mamát a falu heves vérmérsékletéről és gyors döntéseiről ismerte. Közel 40 éve annak, hogy János, aki még akkor csak kisegítő volt, olyan lótifuti a kocsmában, zavartan megszólította Erzsókát. A tűzrőlpattant fiatal leányzó térült-fordult a vendégek között, és a legény hebegve csak addig jutott, hogy „Erzsóka, lenne-e…”, s a lány már ott csüggött a nyakában, harsány „Igen, igen, leszek a feleséged!” felkiáltással. János később – főleg, amikor tányérok röpködtek a házasság felhős egén – sokszor eltöprengett, bevallja-e, hogy csak azt akarta kérdezni, hogy lenne-e mód arra, hogy ő is kipróbálhassa a sörcsapolást, de persze nem szólt, mert józan férfiember belenyugszik, ha már egyszer igába hajtotta a fejét. Meg jó évtizedeket töltöttek el ők együtt, nézett párás szemekkel megasszonyosodott hitvese után, aki egy kisebb hordót is úgy tudott felhozni a pincéből, hogy még csak szaporábban se szedte a levegőt.

Nincs két hete se, amikor Erzsi mama hirtelen se szó, se beszéd, Fuvarossal bement a városba. A kocsma népe aznap szabadabban mondta a szót, és csak Kálmán úr borongott egy kicsit, mert ő is szívesen ment volna, de nem hívták, ő meg nem kérincsél. János csak a vállát vonogatta, megszokta már, hogy a döntéseket ellentmondást nem tűrő hitvese hozza, s általában jól dönt, hát akkor ő minek kekeckedjen.

Aztán egy napig nem volt nyitva az ivó. Ajtaján tábla hirdette, hogy műszaki okok miatt. Ez Balázs bácsi szerint csak egy ok lehet, a ventillátor. A többiek legyintettek. Húsz éve fent nyikorog a plafonon, akár tél van, akár nyár, nem kell ahhoz hozzá nyúlni. Aztán kinyílt az ajtó, Erzsi mama teljes terjedelmében ott állt az ajtóban, és az elkámpicsorodott szomjazók felé kiáltott, hogy jöjjenek be, és mindenki ihat egy fröccsöt – persze kicsit! – az ő kontójára. Betódultak – voltak vagy öten – és akkor meglátták. A pult mögött – ahol idáig egy kicsit légypiszkos plakát hirdette a régen oly népszerű üdítőitalt, amire már csak kevesen emlékeztek – egy hatalmas tévé volt felerősítve, persze kicsit megemelve. Faltól falig, vagyis majdnem. A zöld harsogó zöld volt, a kék meg olyan ultramarin. Valami reklám ment, a csodálkozó megjegyzéseket elnyomta a harsogó zene. Erzsi mama kivitte a párás poharakat, és koccintásra emelte a magáét. – Na, emberek, igyunk az ebre!” – mondta harsány hangon. Kálmán úr kicsit tanácstalanul nézett körül, de persze nem utasította vissza az ingyen italt, az meg, hogy mire isznak, kicsit később jutott eszébe. Amikor végül mindenki leült a megszokott asztalhoz, csak megkérdezte Fuvarost, aki olyan büszkén feszített, mint két cső kukorica egy zsákban, hogy mégis mire fel ez a nagy hejehuja, örömködés, meg milyen kutyáról van szó, ami az amúgy spórolós kocsmárosnét ilyen adakozó hangulatba hozta. Fuvaros meg röhögni kezdett, majd megfúlt, amit mondjuk egy kósza pillanatig Kálmán úr nem is tartott volna olyan nagy tragédiának. Aztán harsányan magyarázni kezdte, hogy eljött végre a futball európai ünnepe. Meccsek lesznek élőben, meg felvételről, megmagyarázzák a kevésbé értőknek – itt sanda pillantást vetett az öregre –, hogy kellett volna másképp csinálni. Tiszta fieszta az egész! Itt lesz a falu apraja-nagyja, meg még a szomszéd településről is átjönnek, mert ott bezárt a Vörös Rózsa. A meccseket meg a férfinép közösen nézi, ezt mindenki tudja, közben meg a kiszáradt torkokat locsolni kell, jól kigondolta ezt Erzsi mama – tette hozzá még önelégülten, és úgy hátra dőlt az imbolygó széken, majd hanyatt csapta magát. Kálmán úr lassan felállt, óvatosan megigazította keresztcsíkos nyakkendőjét patyolat inge gallérjánál, és lesújtó pillantást vetett a tudálékos Fuvarosra.

– Tudtam én rögtön, hogy ez az EB nem kutya, csak arra voltam kíváncsi, maga tudja-e.

Kicsit kihúzta magát, juszt is kifizette az ajándék kisfröccsöt, és kimasírozott a kocsmából. Még a hátában érezte a csodálkozó pillantásokat, és bár úgy érezte, sikerült kivágnia magát a csávából, tudta, ez csak pillanatnyi győzelem.

Sokat fognak még az ő kárára nevetni, aki összetévesztette az EBet – ami ugye Európa Bajnokság, csak rövidítve, hogy a kórság esne ebbe a sok rövidítésbe – a kutyával.

Legyintett, csak úgy maga elé, és eldöntötte, hogy azért csak megnéz egy-két meccset itt a kocsmában a többiekkel, mert otthon, egyedül tényleg nem olyan érdekes.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL