Esélyegyenlőtlenség

108 olvasó

Ha az ostobaságban nemzetközi versenyt rendeznének, mi magyarok is ott könyökölnénk az éremesélyesek között. Most azzal adtunk okot erre, hogy egy budapesti bíróság helyénvalónak tartotta annak a följelentőnek a beadványát, aki azt kifogásolta, hogy egy szórakozóhely akciót hirdetett: a nők ingyen léphettek be, a férfiak viszont csak 1000 forint lefogyasztható jegy ellenében. A derék följelentő szerint ezzel sérült a férfiak esélyegyenlőséghez való joga.

Olyan nagyon nincs mit ehhez hozzáfűzni, azon túl, hogy a bíróság döntése viszont a férfitársadalom – remélem – még mindig többségben lévő, rendes gondolkodású hányadára nézvést dehonesztáló. Nagy kedvem lenne elidőzni annál a tisztán költői felvetésnél, hogy vajon milyen ember – férfi – lehet az, aki kétségbe vonja a nők iránti figyelmesség megkérdőjelezhetetlen szükségszerűségét?! Még szép, hogy a kulturált, európai férfitársadalom kivételez a hölgytagjaival! Virágot, ajándékokat vesz nekik, és udvariassági gesztusok tucatjaival fejezi ki az irántuk érzett tiszteletet. Ha nem így tennénk, nem lennénk jobbak azoktól a barbároktól, akiknek Európába áramló hordáitól jelen pillanatban rettegünk.

Az, hogy vannak helyek, ahová a hölgyek ingyen léphetnek be, miközben mi, férfiak keményen pengetünk, része az évezredek alatt kialakult, javarészt hagyománytiszteleten alapuló kultúránknak. Ifjú koromban kifejezetten örvendeztem – és ezzel nem voltam egyedül –, ha megtudtam, hogy valamilyen zenés, táncos estre a nők ingyen léphetnek be, mert ezt azt jelezte elő, hogy nagyobb lesz majd közöttük a választék.

Sajnálom és megvetem a följelentőt, mert önző, kicsinyes és ostoba. Férfiak és nők soha nem voltak és nem is lehetnek teljesen egyenlők. Van, amiben a férfiaknak áll a zászló, és van, amiben a nőknek. Nem a jog, hanem a természet akarata, hogy így legyen. Nekem már az sem tetszik, hogy a nők beállhatnak katonának – bár erre azért a múltban is akadt példa –, inkább legyen az övéké mindaz, ami szép, jó és kedves a világban. Porciózzák ki belőle azt a szeretetet, amelyet jó esetben mindenki megkaphat az édesanyjától. A férfiak meg erőlködjenek, koszolódjanak és sebesedjenek azokban a munkákban és tevékenységekben, amelyekhez a fenti paraméterek nem feltétlenül szükségesek.

És eszükbe ne jusson egymást piszlicsáré ügyekért följelenteni.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

1 Comment

Hozzászólás a(z) egyvalaki bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Your email address will not be published.

0 Ft