Esti mesét olvas apukám és apum

Esti mesét olvas apukám és apum

2021-06-01
1.2K olvasó

Mivel nem áll szándékomban a Lipcsében vagy a Herthában futballozni, különösebb kockázat nélkül leírthatom a véleményemet a szivárványcsaládos mozgalomról.

Abban nem foglalnék állást, hogy betegség-e az, amikor két nő vagy két férfi él és hál együtt, az viszont már egyáltalán nem közömbös számomra, ha ebből a gyakorlatból elvárás kerekedik. A természetnek ugyanis van egy sajátos rendje, amit az emberi ügyködés nem tud félresöpörni. Még akkor sem, ha a fejlődésünk szinte a fénysebesség hasa alját vakarja. Az idősebbek talán még emlékeznek, milyen sokat vártunk annak idején a DDT-től. A szövetségesek ennek segítségével el tudták pusztítani a tífuszt terjesztő tetveket, ami hozzásegítette őket a háború megnyeréséhez. Aztán kiderült, hogy a DDT nem szelektív hatású, és a hasznos rovarokat is válogatás nélkül elpusztítva ökológiai zavarokat, károkat okoz, vagyis egy brutális méreg. Gyakorlatilag minden találmányunkkal, és minden, a természet rendjét megkerülni igyekvő törvényünkkel erre az eredményre jutunk. A Jóisten – vagy nevezzük Teremtésnek – évmilliárdok alatt kísérletezte ki azt a ciklikusan működő, hihetetlenül bonyolult biofizikai képtelet, amelynek alapja két különböző nemű egyed kapcsolata. Ez teszi lehetővé a faj fennmaradását, és az egyén fejlődését. Bárhogy is rázza az öklét ellene, mindenkinek van apja és anyja, és rajtunk keresztül kapunk képet a kétpólusú világról. De most kiderült, hogy eddig homályban tévelyegtünk, mert két apa és két anya épp úgy lehetséges, ahogy több tucat nemi identitás. Mintha valaki azt mondaná, a mágnes azonos pólusai ezentúl kötelesek lesznek vonzani egymást, vagy hogy az elektromosságban nincs többé negatív meg pozitív töltés, és hogy a meglévő elemek mellé még fel kell vennünk vagy száz újat. Mindez szép és jó, csak valahogy magyarázzák meg ezt a kaporszakállú Atyaúristennek is.

Ha eltávolodunk ettől a végletekig hamis, kártékony és álságos emberi világunkról, mindenütt azt látjuk, hogy egy adott faj fennmaradásának feltétele a szaporodás, és bár ezt is folyamatosan csiszolgatja, javítgatja az evolúció, a változáshoz minimum évmilliók szükségesek. Kétségtelen, hogy a genetikai manipuláció látványos eredményekre képes, mert elméletileg akár olyan búza is előállítható, amely a jégmezőn is megterem, de azt senki nem tudja, mi ennek az ára. A közösségi életünk, kapcsolatrendszerünk újraértelmezése is ilyen, jég hátára vetett búza. Lehet, hogy szépen mutat, és mint kísérlet izgalmasnak tűnik, de hosszú távon kinyír bennünket. Mi lesz például a válasz azoknak a gyerekeknek, akiket a szivárványpárok örökbe fogadnak, ám egy idő után érdeklődni kezdenek a valódi anyjuk, apjuk után? Gondol-e valaki arra, milyen trauma éri őket, ha kiderül, hogy az a család, amelyben élnek csupán annyira valóságos, mint egy Picasso-kép? A szivárvány mozgalommal pontosan ez a baj: a jég hátára vetett búzáról próbálja elhitetni, hogy jobban terem, mint a hagyományos, és hogy az elmélet maga a valóság.

Mindezt azért mondtam el, mert Magyarországon megjelent az első szivárványcsaládoknak szánt propagandakönyv. Esti mesét olvas apukám és apum – örömködik benne az egyik versike, ami ugyebár nem lehet más, mint parapszichológiai fenomén, ám ami engem illet, annak sokkal jobban örülök, hogy kisgyerekként ezt az élményt csont nélkül megúsztam. Nekem még volt apám és anyám, mindkettőjüket másként és másért szerettem. Anyám volt a szellemi társam, apám meg az erős, magabiztos támaszom, akire hasonlítani igyekeztem. Ketten együtt teremtették meg nekem azt a világot, amelyben jól és biztonságban érezhettem magam. Nem távolodtam el tőlük soha, és a legvadabb rémálmomban sem vágytam arra, hogy anyám egy bajuszos pasas, apám meg egy nőimitátor legyen. Régimódi vagyok, de ilyennek is kell lenni valakinek.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL