Először is tisztázzuk, mi a demokrácia. A válasz kézenfekvő: az a társadalmi állapot, amikor szabadok vagyunk, vagy pontosabban: amikor szabadon, kötöttségek és megkötések nélkül mi döntjük el, mit, mikor és milyen mértékben szeretnénk cselekedni. Az emberi természet jellegéből adódik – és ebből következik – , hogy az abszolút demokrácia az, amikor korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre étel, ital, pénz és idő. Ez az úgymond: száz százalékos demokrácia: eszünk, iszunk, számolatlanul költjük a pénzt, és közben nem kell az óránkat nézve attól tartanunk, hogy lekésünk valamiről. Ha ezek közül a tényezők közül valami hiányzik, vagy csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, például nincs elég pénzünk, tehát minden reggel fel kell kelnünk, hogy elvánszorogjunk valami nyűgös munkahelyre, ahol egy főnök parancsai szerint kell tevékenykednünk, már komolyan sérül a demokrácia. További sérülések keletkeznek rajta akkor is, ha különféle előírásoknak és törvényeknek kell engedelmeskednünk. Ha például az utcán haladtunkban nem üthetünk le kedvünkre mindenkit, akinek a képe számunkra nem szimpatikus, hanem bizonyos KRESZ szabályokat betartva kell közlekednünk, tovább csorbul a demokrácia és erősödik a diktatúra.
Szinte már diktatúrának nevezhető az olyan állapot, amikor törvényeknek kell engedelmeskednünk. Nincs nagyobb csapás a demokráciára annál a helyzetnél, amikor az állam példának okáért adókat szed be tőlünk vagy elvárja, hogy bizonyos kötelességeket teljesítsünk. Itt már át is billen a mérleg nyelve, ugyanis a kötelezettség mindig magában hordozza az önkény látványos hirtelenséggel szárba szökkenő csíráját. Ha pedig a létünket birizgáló hatalom azt várja el tőlünk, hogy ne szemeteljünk, hogy fizessünk a boltban, hogy részt vegyünk a honvédelemben és hogy ne vagdossunk egymás fejéhez válogatott ocsmányságokat, teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy nyakig merültünk a lehető legsötétebb dittatúra(sic!) mocskos fertőjébe.
Mindezt figyelembe véve összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a diktatúra az, amikor nem járhatunk meztelenül, mint Ádám meg Éva a Paradicsomban, hanem szabályok, előírások, elvárások és törvények végtelen hálóba gabalyodva fizetnünk kell a sörért. Minden más mellékes.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Ingyen sör és örök élet! 🙂