Az egyszerű ember saját magát látja egy tükörben. Ritkán elégedett, mert nem azt a pofázmányt képzelte el, ami visszatekint rá. Túl sok a ránc, püffedt az arc, hordósabb a has. Biztosra veszi, hogy mindez a tükör hibája, ennek ellenére sem cseréli ki naponta a tükrét.
Egy színész ezzel szemben többnyire a szerepével néz farkasszemet. Aki III. Richardot alakítja a színpadon, az egy lovat lát. Nem feltétlenül azt a paripát, amit cserébe adna az országáért. Megeshet, hogy az a ló bámul rá a tükörből, amelyikre heti gázsiját rakta fel a lóversenyen. Ha nyert a ló, a tükör is tökéletes. Egy bankár semmi mást nem lát, csak azt a rengeteg pénzt, ami még egy teljes falat betöltő tükörben sem fér el. Az örömlány a vendégeit látja, s teljesen mindegy számára, milyen pofával kerül szembe, ha az illetőnek elég sok pénze van.
Van aztán az ún. visszapillantó tükör, amiben a hátulról belénk szaladó autó kellene észrevenni, ehelyett a múltunkat látjuk benne kellőképpen megszépítve. Olyan is van, amely a jövőt vetíti elénk, csakhogy ennek tenyér a neve és kizárólag jósok használják.
Természetesen léteznek görbe tükrök, és nem csupán a Vidám Parkban. Ilyesféle üveg készítmények lógtak híres emberek fürdőszobáinak falán. Szükségképpen, mert egy politikus mindig mást lát a tükrében, mint a földi halandó.
Hitler például saját maga mellett Eva Braunt is ott látta a szibériai szűzföldeken, melyeket még Hruscsovnak sem sikerült meghódítani. Igaz, Hitler is csak szerette volna. Francesco Franco tábornok Guernicát vélte felfedezni a visszapillantóban. Tény azonban, hogy nem úgy képzelte el, mint Salvador Dali. Ámde ahogy két egyforma tükör sem létezik, úgy a fantázia is differenciál.
Ceausescu színaranyból készült tükrében mindig csak a szépséges és okos Elena jelent meg, amint a Kárpátok vitathatatlan géniuszától átveszi a Nobel-díjat, mert a halomnyi elismerés, kitüntetés mellé ezt sohasem kapta meg a svéd akadémiától. Nicolae azonban még ezt sem sajnálta tőle.
De furcsa tükre volt például Kádár Jánosnak is, amibe ő sokáig csak a barátokat látta, Rajk Lászlót és Péter Gábort. Az egyiket elárulta, a másik őt árulta el, de mindkettő elégedett pillantásokat vetett rá a tükörből. Aztán volt, akit az istennek sem akart látNI, mégis folyton az ő arcképét verte vissza a fény. Ekkor, már közel az őrület határán, lecseréltette tükrét olyanra, amiben még akkor is önnönmagát látta, amikor bele sem nézett Viszont ez a tükör beszélt. Meg is kérdezte tőle:
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem:
tényleg nem szeret a népem?
A tükör röviden így felelt: tényleg.
S noha igyekszem, a lélek tükréről most mégsem irok, holott az is egy szem.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.