A hozzáértő közönség Xanaxért kiabáló izgalommal várta a török virtuális irodalom kiválóságának, a nemzetközi dicsfényben jócskán megfürösztött Bülent Cögüy új fiktív kötetének magyar földre érkezését. Nem kétséges, hogy a Gyilkosság Bogazköyben körül kialakult cécó a látens könyvek zürichi fesztiválján elért siker következménye, mert Cögüyt ott valósággal ajnározta a virtuális kritika. Elmondhatjuk hát, hogy a kelet-anatóliai szerző önnön hírnevének szárnyán repült Budapestre, nem pedig fapadoson, ahogy az a közhiedelem tartja.
De miről is szól ez a csúcsregény? A címe alapján gyanítható, hogy az erőteljesen nem létező történet az Eufrátesz forrásvidékére kalauzolja az olvasót, ezen belül pedig abba az ókori világba, amikor Bogazköy kulturális és gazdasági értelemben is nagyhatalomnak számított (durván ötezer évvel vagyunk Krisztus születése előtt). Az utcákkal, csatornahálózattal és kamaraszínpadokkal rendelkező település elementáris erővel vonzotta a hegyek és puszták csóró lakosságát, akik városias életre vágyva nagyon gyorsan sokszínűvé változtatták az addigi homogén közösséget. Magától értetődő, hogy ez a nyüzsgés kiváló táptalaja lett a bűnözésnek, és mert Káin alig néhány évvel korábban találta fel az emberölés radikálisan egyszerűsített változatát, ez az eljárás lett a korabeli modern idők trendje, miáltal az újszerűség izgalmával töltötte el a kulturált életmód elkötelezett híveit. Igen ám, de akkoriban még nem létezett rendőrség, így egy előre megfontolt gyilkosság kiderítése megoldhatatlan feladatot rótt az ok-okozati összefüggések keresgélőire.
Ilyen környezetben esett meg az, hogy Bogazköy elegáns negyedében (képünkön), egy teljesen szokványos szerdai napon holtan találták a helyi elöljáró unokahúgát, aki nemrég ment férjhez a város leghíresebb tudományos kutatójához, akinek tevékeny szerepe volt a kecskék háziasításában. Adja magát a feltételezés, hogy a nőnek a korabeli ipari kémkedés miatt kellett meghalnia, de Cögüy tudja, hogy ez nem lenne más, mint hatásvadászat. Tudja és érzi, hogy az olvasónak más kell, ha már ilyen nagy utat tett meg a múltba, még ha csak virtuálisan is, így a szükség hozta kényszer logikus útját járva a megözvegyült férjet rálépteti egy új területre, amelyet ma tényfeltáró oknyomozásnak szokás nevezni. A férfinak nem áll rendelkezésére semmilyen szakirodalom, vagy egyéb segédanyag, így teljesen egyedül kénytelen megtalálni azt a metódust, amellyel a gyilkosság okait és elkövetőjét leleplezheti.
Mindez nagyon izgalmas, és legalább annyira érdekes is, mert ugye, jócskán az ókorban tartózkodunk, ahol az ős-detektíveknek nem állnak rendelkezésükre azok az eszközök, amelyek ma már természetesek. Nincs például bűnügyi labor, vagy ujjlenyomat-adatbázis, így a férfinak olyan technikákat kell alkalmaznia, amelyek mindegyikét ő maga lesz kénytelen megteremteni.
A végkifejletet nem áruljuk el, de azt nem titkoljuk, hogy a megfejtés teljesen váratlan, ugyanakkor értelemszerű. Olvassák el a könyvet, azaz ne olvassák el, mert hát fiktív regényről van szó, aminek legfőbb jellemzője a mindent átfogó módon megvalósuló nemlétezés. Gondolom, ezt nem is bánják olyan nagyon, mert úgysem lenne idejük egy többszáz oldalas irodalmi művel bajlódni, de így, hogy nagyjából tudják, miről esik szó benne, vígan hivatkozhatnak rá, és ha társaságban valaki szóba hozza, bekapcsolódhatnak a csevely menetébe. Éppen annyit tudnak Bülent Cögüy nem létező könyvéről, amennyi egy affektáló, elitista fecsegéshez nélkülözhetetlen, a többi teljes egészében a fantáziájukra van bízva. Mondhatnak bármit, elkanyaríthatják a sztorit oda, ahová akarják, az önt hallgatók nem fognak kiigazítást kérni, vagy pontosítani, mert ők sem rendelkeznek bővebb ismeretekkel erről a témáról. Sokak szerint ez az olvasás és a könyv jövője, és ebben nagymester a török szerzőzseni, aki a könyvéhez hasonló létbizonytalansági státusszal büszkélkedik. Kíváncsian várjuk tőle, vagy mástól a hasonlóan ígéretes folytatást.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Nemveszem és nemolvasom 😉