Az emberiséget a legrégebbi ősidők óta macerálja a kérdés, hogy vajon hányan olvassák el az írók műveit, különös tekintettel a rövidebb műfajokra. A tudomány egészen mostanáig adós maradt a válasszal, így babonák és sötétben tapogatózások végeláthatatlan sora övezte ezt a rejtély, teret adva azoknak a minden alapot nélkülöző, elsősorban az írók által gerjesztett önpropagandáknak, hogy sokan. Ezzel szemben a racionális gondolkodás már jó ideje azt a tézist támogatja, hogy kevesen, ám ezt bizonyítékok hiányában nem lehetett adatként kezelni. Szerencsére a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében immár adottak a feltételek egy minden kétséget kizáró kísérlet elvégzésére.
A mágneses rezonanciagyorsítóban nemrég frissen írt novellákat bombáztunk elemi részecskékkel, és meglepve tapasztaltuk, hogy azok undorodva kitérnek az irományok elől. Ahány részecske nem sok, annyit küldtünk rá az anyagra, mindaddig folytatva a mutatványt, amíg kimutatható eredményre nem jutottunk.
A műszaki paramétereket érthető okokból mellőzve, tisztán a végkövetkeztetésre szorítkozva most csak annyit mondhatok, végre megvan a hőn áhított adat, amelyre a Neandervölgy óta vártunk. Ennek értelmében immár kétségbevonhatatlan, hogy egy novellát öten olvasnak el.
Szinte látom azt az olvasói elképedést, amely önöket ebben a pillanatban áthatja: hogyhogy öten? Mondogatják habitustól függően soknak, vagy kevésnek tartva ezt a számot. És mihez képest öten? Csak úgy, natúrban, vagy feltéttel, sóval, paprikával fűszerezve? Mivel itt és most tesszük nyilvánossá első ízben ezt a sokkoló eredményt, gyanítom, hogy láncreakciószerűen indul el majd a vitatkozás bolygószerte, háttérbe szorítva az amúgy is kilátástalan és unalmas politizálgatást.
Higgyék el, az adatot nem légből kaptuk. Ahogy az tudományos berkekben szokás, a kísérletet többször is elvégeztük, majd ellenpróbát tettünk, utána pedig ellen-ellenpróbát. Mindig az jött ki, hogy öten. Lehet kóstolgatni ezt, és lehet magyarázatokat is gyártani, attól a tény még tény marad.
Tudni kell viszont, hogy ez a világátlag. Biztosan van olyan írás is, amelyet ötnél kevesebben olvasnak el, és olyan is, amelyet több százan. Mi a hagyományosan, nyomtatásban megjelenő novellákat vizsgáltuk, ezekre érvényes az ötös mutató. A neten közzétett írások azért estek ki a pikszisből, mert lehetetlenség őket az irodalom közelébe terelni. A többségük abszurd vagy bizarr szöveg, amely immunis a tudományos kutatás aspektusaival szemben, így nem is érdemelnek figyelmet.
Érjük be annyival, hogy megvan a szám, ami új mederbe tereli az életünket, mert eztán író és olvasó úgy hajolhat a nyomdaillatú szövegek fölé, hogy tudja: egyike azoknak a bizonyos ötöknek, akik közül egyik a szerkesztő, másik az író kedvese, harmadik a szomszédban lakó, mindent elolvasó nyugdíjas néni, a negyedik egy egzaltált, mindenevő entellektüel, az ötödik pedig az iksz, az ismeretlen, aki talán ön is lehet, ki e sorokat olvassa. Kérdés, hogy vágyik-e ilyen babérokra.
Ezt fogjuk legközelebb a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében megmodellezni.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Aki írja az egy. A szerkesztő már nem biztos.
Szerintem meg 4-en.