Hogyan ne kezdjünk el egy novellát?

2022-04-25
755 olvasó

A hétköznapi életben számtalan esetben tesszük fel magunknak a kérdést: hogyan ne kezdjünk el egy novellát? Az első mondat önmagában még nem gond, odavetjük és kész, viszont nyugtalanít bennünket, hogy ezt követően talán nem elég határozottan nyúlunk majd a témához. A nyitó részben leírunk valami baromságot, és onnantól a novellánknak lőttek. Hiába folytatjuk briliáns módon, hiába sziporkázunk és vetjük a cigánykerekeket – képletesen szólva természetesen –, az eredményre már senki sem lesz kíváncsi.

Gondolkodjunk hát, mielőtt nekiveselkedünk a munkának. A feltett szándék, hogy novellát fogunk írni, átmenetileg változzon át letett szándékra, vagyis tegyünk le arról, hogy elhamarkodottan leírjuk az első gondolatunkat, ami eszünkbe jut. Vegyünk egy konkrét példát. Ülünk egy kocsmában valahol, és a pultra támaszkodva nézzük a tévében a pankrációt, amiben egy a tízhez oddshoz adnak a favoritra. Erre mit látunk: az a kis töpszli, akit a favorit az egész meccsen csak dobált és csépelt, a végén egy mesteri nyakraugrással megnyeri a meccset. Ilyen nincs!, kiáltjuk, és akkorát sózunk rá tenyerünkkel a pultra, hogy csak úgy pattognak a sörösüvegek. Józsi, a pincér megértően bólint: bizony, bizony, ez novelláért kiált. A furcsa kijelentés elgondolkodtat bennünket, olyannyira, hogy kérünk még egy sört, majd hátrébb, a szeparéba húzódta bele is fogunk a novellába. A téma ugyanis annyira jó, hogy attól tartunk, Józsi két mosogatás közt megírja, és lefölözi vele a hasznot.

A kocsma intim magányában tehát – délelőtt van, rajtunk kívül nincs ott senki – leírjuk az első mondatot, ami valahogy így sikerül: aznap szép, napos idő volt. Leírjuk, és meg is torpanunk, mert érezzük, hogy ez valahogy nem az igazi. Novellát akartunk írni, nem időjárás-jelentést. Az a sok ember – nevezzük őket olvasóknak –, aki majdan élvezeti szándékkal magához veszi a termékünket, nem ilyesmire vágyik, hanem drámára, döbbenetre, meglepetésre és – merjük bevallani – csodára! Így hát kérünk még egy sört, és az előző mondatot kitörölve merészen leírjuk: aznap minden volt, csak szép idő nem. Ez igen, ez már tetszik! Megvan benne a szükséges lebegtetés, meg a kötelező bizonytalanság, ami kíváncsivá tesz, és unszol a folytatásra. Mert mi a minden ebben az esetben? Maga a novella! Az, ami rögvest kibontakozik, feltárja és abban a pőre meztelenségben mutatja meg önmagát, ami művészet sajátja.

Biztos, ami biztos, kérünk még egy sört, amit Józsi kissé aggódva tesz le az asztalunkra, mert látra rajtunk az eltökélt szándékot. Ő ezt tévesen lerészegedési hajlandóságként azonosít, mi meg arra gyanakszunk, hogy titkon, a pult alatt már leírta azt a bizonyos első mondatot, ami talán így hangzik: aznap csak egy ostoba félnótás ücsörgött a pult mellett, és egyhuzamban vedelte a sört. Gyanakvással nézünk Józsira, aki ránk mosolyog, majd elcammog a dolgára. Látatlanból is úgy találjuk, az ő novellakezdeménye jobb, mint a miénk, ami súlyos igazságtalanság. Nem elég, hogy vizezi a sört, most még szellemi téren is babérokra tör. Elhatározzuk, elejét vesszük ennek, történjen bármi is. Időlegesen abbahagyjuk tehát a novellát, mi több, egyáltalán nem foglalkozunk vele. Mostantól Józsit figyeljük, és arra várunk, hogy kimenjen, mert akkor villámsebesen besurranhatunk a pult mögé. Hogy ne legyünk feltűnőek, rendelünk még egy sört, aztán még egyet, és lám, a taktikánk beválik, mert úgy tizenegy óra magasságában megjön a furgon az áruval, és Józsi kimegy átvenni a cuccot.

Ez az a pillanat, amire vártunk! Mint a csík behatolunk a pult mögé, ahol meglehetősen nagy a ribillió, de valóban ott hever Józsi mobilja. Fájdalom, nem novellát ír rajta, hanem a pincérek többségéhez hasonlóan a tévében közvetített sporteseményekre fogad. Micsoda hendikepp! Feltámad bennünk a düh, és mert a telefon még nem zárt le, hozzáférünk az adataihoz. Elhatározzuk, hogy kibabrálunk vele, így gyorsan megtesszük a következő pankrátormeccset egy a húszhoz a favorit ellen, nagy tétre.

Röhögve megyünk vissza a helyünkre, és a sötétből lessük a tévében a meccset. A szemünk láttára fog hatalmasat bukni ez a balek, gondoljuk, ám a következő pillanatban bekövetkezik a csoda: a favorit ismét veszít! Egy nap leforgása alatt másodszor történik ez, ami maga a gyalázat.

Józsi közben visszajön, regisztrálja az eredményt, aztán ránéz a telefonjára. Még csak meg sem lepődik azon, hogy egy kisebb vagyonnal lett gazdagabb. Az arckifejezése azt mondja: biztosan melléütöttem, de hát van ilyen. Aztán nekiáll rendet tenni a pulton.

Minket majd megüt a guta, és teljes egészében átérezzük, milyen az, amikor egy szuperhős valamelyik ócska hollywoodi filmben nemes egyszerűséggel tökön szúrja önmagát. A sörhöz ezek után már nincs kedvünk, de legalább tudjuk, hogy ez a helyzet tűrhető kezdés lenne, ha netán novellát írni támadna kedvünk.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Eblegor von Trottle

A Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegének vendégprofeszora, az irodalomfizika avatott szakértője, több neves irodalomkinetikai szaklap állandó szerzője. Honlapunkon jobbára miniesszékkel és szakmai jegyzetekkel jelentkezik, több kevesebb rendszerességgel. A Bűvös Boltunkban található, és némi talentum ellenében bárki számára szabadon letölthető eMagazinok stabil szerzője, egyebek mellett a Hogyan írjunk című vicces oktatósorozat létrehozója.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL