Hogyan szeressük meg a hétfőket?

2023-10-16
333 olvasó

Az emberiség nagyobb hányadának gondot okoz a hétfő, a kisebbnek pedig örömöt. Utóbbiakkal most ne foglalkozzunk, gebedjenek meg, de azonnal.

A többség, akik ellenszenvet éreznek a hétfők iránt, mi vagyunk. Összetart bennünket a sok éves tapasztalat, hogy a hétfő az, ami felér egy büntetéssel. Valószínű, sőt, biztos, hogy az Úr is hétfői napon száműzte Ádámot meg Évát a paradicsomból, miután vasárnap este jól bevacsoráztak almából.

A kérdés az, hogy miként küzdhetjük le a bennünk fészkelődő ellenszenvet a hétfők iránt? Legyőzhető-e ez a kórság egyáltalán? Nos, a tudomány már hosszú ideje keresgéli erre a választ, és jutott is némi eredményre. Most megmutatjuk, hogyan is állunk ebben a tekintetben.

Egyes vélekedések szerint vajákos módszerekkel érdemes harcolnunk a hétfő nyomulása ellen, ám ez minden alapot nélkülöz. Hiába vannak a világon mindenütt hétfőűző kellékeket árusító üzletek, ezek a túlárazott patikaszerek nem érnek semmit. Nézzünk csak egyet a sok közül: van olyan elmélet, hogy a hétfő ellen legjobb a kedd tabletta, ami elhiteti velünk azt, hogy valójában kedd van, tehát egy bódítószer. A beszedése után javul is valamicskét a kedélyállapotunk, de egy napra rá, amikor kiderül, hogy még mindig kedd van, és távol a péntek, mély letargiába zuhanunk.

Sokan vannak, akik a kiadós, finom reggelire esküsznek. Ha hétfőn jó alaposan telezabáljuk magunkat, kevésbé gondolunk a ránk váró nyűgökre, mint üres hassal. Habár ezen a téren történtek biztató laborkísérletek, a gyakorlati alkalmazás terén még nincs meg a valódi áttörés, ezért ez a megoldás is inkább csak elméleti.

Szintúgy népszerű az a tézis, hogy hétfőn ne csináljunk semmit. Menjünk be a munkahelyünkre, és csak imitáljuk a munkát. Ha van rá lehetőségünk, titokban nézzünk vicces videókat a telónkon, vagy bámuljunk ki az ablakon, és gondoljunk arra, hogy akik az utcán mászkálva áznak, fáznak, vagy éppenséggel izzadnak, még gyalázatosabb hétfőt élnek meg, mint mi, akiknek legalább tető van a fejünk felett.

Az utóbbi időben egyre többen vallják azt, hogy a hétfői nyavalyák elleni leghatékonyabb módszer éppen ebből a kezdeményből fejlődött ki. A dolog lényege az, hogy meg kell figyelni, mások miként szenvednek ezen a napon, és fel kell töltekeznünk a panaszkodásukból. Minél nagyobb a környékünkön a hétfő gyötrelem, annál jobb lesz majd minekünk, mert ősi tapasztalat az, hogy mások nyűge, szenvedése boldoggá tesz.

Ebből a megközelítésből a hétfő már nem is tűnik olyan elviselhetetlennek, de ha egy kis élőzenével meg is spékeljük, például úgy, hogy egy dobos, meg egy gitáros kíséretében megyünk be az irodába, akkor a jó érzés szinte már garantált.

Ne hagyjuk tehát, hogy a hétfő iránt érzett gyűlölet elhatalmasodjon rajtunk, hanem tegyünk úgy, mintha ez is olyan nap lenne, mint a többi. Hiszen ha a hétfő lehet jó, akkor miért ne lehetne például a citromszósz is finom?

 

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL