Homérosz legrosszabb napja

A kicsiny, mezítlábas Homérosz soha nem felejtette el azt a napot, amikor az apja elvitte magával drukkolni. Az eset egy szülői veszekedés egyenes ágú következménye volt, és mint sötét árnyék vetült rá a későbbi nagy eposzmondó életére. Bármilyen kellemetlenség érte ezután, egyik sem ért fel ezzel a történettel, amit most teljes egészében feltárunk a civilizált világ előtt.

Az események gyökere idősb Homérosz és neje, Hisztéria elhidegült, rossz viszonyában keresendő. Úgy is mondhatnánk: a kettejük között létrejött meg nem értés hasonlított ahhoz, ami sok évvel később a csernobili atomerőmű katasztrófájához elvezetett. De hol volt akkor még Csernobil, és hol az atom! Még Démokritosz is, aki az atom szót először kiejtette a száján, nagyjából háromszáz év múlva jött a világra. Nyugodtan kijelenthetjük hát, hogy Homéroszék atommentesen, de veszekedve élték a mindennapjaikat.

A kis Homérosz ebből alig észlelt valamit. A napi tanuláspenzumot gyorsan letudta, aztán rohant a pajtásaival akhilleuszosat játszani. Ez úgy zajlott, hogy az athéni kölykök két csapatra osztódtak, majd trójaiak-görögök módjára egymásnak estek. Miközben különféle hosszúságú kőrisfabotokkal gyepálták egymást, azokat az ősi rigmusokat kántálták, amelyeket tanítómestereiktől hallottak görögórán. A kis Homérosz nyápic alak volt, ezért a csetepatéból neki csak a fegyverzet pótlása, karbantartása jutott. Ha valamelyik fejen kettétört a bot, berohant a rekettyésbe és gyorsan új kelevézt tört az átmeneti tétlenségre kárhoztatott harcosnak. De azon a bizonyos napon más szereposztás kecsegtette: megígérték neki, hogy a Trója ostromát eldöntő, utolsó csatában ő lesz a faló.

Ezt a kiugrási lehetőségét foszlatta semmivé az anyja, amikor nekirontott idősb Homérosznak. Azt olvasta a fejére, hogy a ház körül rengeteg a tennivaló, ő meg csavarog. De anyukám… ellenkezett bátortalanul a férj, ez nem csavargás, ma lesz a csúcsrangadó! Mindenki ott van, aki számít. Még a türannosz is, személyesen. Felőlem akár a türannoszaurusz rex is ott lehet, akkor sem érdekel, házsártoskodott az asszony, vagy tudod, mit? Elmehetsz, de csak akkor, ha öcsit is magaddal viszed. Öcsi alatt a kis Homéroszt kell értenünk, mert volt egy bátyja, aki tetőfedő szakmunkásnak tanult az athéni Iparképzőben. Hát jó, magammal viszem, sóhajtott idősb Homérosz lemondóan és kézen ragadta a karikájával mellette ácsorgó kisfiát.

Így történt, hogy a gyanútlan kisfiú feje fölött összecsaptak a képzeletbeli hullámok. Mert hát valljuk be férfiasan, a korabeli drukkolás nem kisfiú szemének, fülének és főleg nem könyökének volt való. Azon a napon ráadásul a spártaiak vendégszerepeltek Athénban, akikkel a hazai különítmény minden évben kemény presztízsrangadót vívott. Most is nagy meccs volt várható, de Homérosz apukát nem is ez izgatta, hanem hogy utána az eseményeket meg lehetett – és meg is kellett – vitatni valamelyik tömjénfüstös tavernában.

A kis Homérosz csak az Agorán fogta föl, hogy falovas debütálásának lőttek. Valószínűleg a kövér, pattanásos Lükeigoszt fogják betenni a helyére, és mert ez lesz a háború végső momentuma, soha többet nem adódik alkalma az érvényesülésre. De az apja ellen nem lázadhatott. Részint, mert nem volt még abban az életkorban, részint, mert ez jócskán az 1968-as diáklázadások előtt történt, vagyis az ilyesmire nem volt precedens. Hősünk szomorúan bár, de megadóan battyogott az apja után, aki az Agorán rögtön belebonyolódott valami verbális csetepatéba.

Az, hogy mi lett a meccs végeredménye, a kis Homérosz sosem tudta meg. A falként elébe tornyosuló tógák teljesen elfedték előle a lényeget, és miközben apja a barátaival szaporán biztatta az egymásnak feszülő ifjakat, ő csupán azzal szórakozhatott, hogy a bélgázok által lágyan hullámoztatott szövetfalon megcsillanó tetveket számolgatta.

Nem csoda, hogy ez volt élete legrosszabb napja.