Hóra várva

2023-12-01
124 olvasó

Gróf Rudolph Smutziger kiállt a brandenburgi kapuba, és várta a havazást. De hiába: a havazás nem jött. A gróf akár tótágast is állhatott volna, azzal sem jutott volna semmire. Pedig nem is augusztust mutatott a naptár, hanem decembert, ami mindenféle szempontból kedvező talaja a havazásnak. A gróf konok elszántsággal kitartott abban a hitében, hogy ebben az időszakban muszáj megjönnie a hónak, mint ahogy az embernek is muszáj reggelente vécére mennie. Nincs olyan égi vagy földi hatalom, aki vámot róhatna ki a hófelhőkre, hogy azok végtelen kamionoszlop módjára vesztegeljenek az égi sztrádákon, mert ezzel saját magát tenné tönkre. Nem! A hófelhőknek jönniük kell, csak kérdés, hogy mikor.

A gróf nem volt filozofikus alkat, és még kevésbé természettudós. Másféle magyarázatot keresett, és talált is, mert hát nagyon akart. Arra jutott, hogy a havazást a politika fogja vissza, precízebben a politikai helyzet. Ő ugyan semmilyen kárát nem látta annak, hogy bizonyos érdekcsoportok sakkoznak vele, de ha a többség így vélekedik, akkor nincs mese, el kell fogadni, hogy mindenért a politika a felelős.

Ebben a hitben acélozódva állt ki a brandenburgi kapuba, és miközben az eget fürkészte, nyomasztó gondolatok kapaszkodtak föl a lábujja hegyétől a feje búbjáig. Még a sapkáját is megemelték, de ő azt mondta erre, nem baj, megint egy gondolattal kevesebb. A havat várva úgysem gondolkodni kell, hanem nézni, hogy a felhők mit ígérnek. Van-e domborodásuk, és a velük érkező levegőnek van-e hószaga. Az a legbiztosabb jel, és a gróf érezte is ezt a szagot, határozottan leválasztva a gépkocsiforgalom szagáról, meg a saját mosdatlanságáról, amire immunis volt. Elvégre a kígyó sem döglik meg, ha véletlenül belemar a saját nyelvébe.

A hó szaga már jó ideje csábította és hitegette. Éppen úgy, ahogy a gyöngykagyló húzza le a mélybe a naiv halászt, hogy aztán odalent, amikor már elfogy a levegő, kiderüljön róla, csak egy törött üveg. Kérdés, hogy így vagyunk-e a hó szagával is? A gróf hitte is ez, meg nem is, és mert nem volt naiv gyöngyhalász, aki egyszer majdnem belefulladt a tengerbe, nem is próbálkozott mással, mint a szaglászás meg a nézelődés kétes kombinációjával.

A szél biztatóan fújt a brandenburgi kapu környékén, és a hideg is kellemesen csipkedte a gróf arcát, de hát mit ér ez, ha nem szentesíti a békebeli havazás? Azt persze a gróf sem tudta megmondani, miért vágyik ennyire kitartóan a hóesésre, leszámítva azt az örök érzést, hogy a hó látványa mindenkit boldogsággal tölt el. Pláne, ha meleg szobából az ablaküvegen keresztül bámuljuk, mert a tél e mögül a védőpajzs mögül csak egy képeslap. És tán itt, a kapuban is az, mert ugyebár Németország vagyunk, nem Szibéria közepe, ahol per pillanat a mínuszok is belefagynak a mérőbe. Nem kérem, ez nem Szibéria közepe, nekünk azért kell a hó, mert hiányzik, és mert volt idő, amikor hozzászoktunk.

Így várta gróf Rudolph Smutziger a havazást decembertől februárig, aztán februártól áprilisig, és tán még most is várná, ha nem jön el a nyár, és vele együtt a tűzforró augusztus. Akkor abbahagyta.

 

(Szvétics Hubenár fordítása)

 

 

Mohammad Ücügerik

1978-ban született Isztambulban, apja török, anyja német, így Mohamad már gyermekkorában megismerkedett két különböző kultúra gazdagságával. A berlini Humboldt Egyetemen szerzett irodalmi diplomát, ahol tanulmányai során a keleti és nyugati irodalmi hagyományok ötvözésére összpontosított. Munkásságát az identitás, az otthontalanság és a kulturális összefonódás témái jellemzik. Kerüli az internetet, így az, hogy a Regénytáron megjelenik, üde kuriózum.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL