Instásított regények, avagy az olvasás kényszerűsége

Rábukkantam egy hírre, amely szerint Amerikában úgy próbálják rászoktatni a fiatalokat az olvasásra, hogy klasszikus regényeket alakítanak át animált képekkel megszórt Instagram-sztorikká (az első darab Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve már el is érhető a könyvtár honlapján).

Mindazon túlmenően, hogy elképzelni sem tudom, miként mutathat ez a valóságban, egy lényeges információval lettem gazdagabb: van, aki az olvasást még mindig fontosnak tartja. Ad absurdum az is bekövetkezhet, hogy jelentős összegek ráfordításával, laborkörülmények között kísérleteznek ki egy olyan szert, amely egyfajta szellemi Viagraként nem a potenciált dobja meg, hanem az olvasási kedvet. A közeli jövőben az ember majd bedob egy lila pirulát, és máris ellenállhatatlan késztetést érez a Nyomorultak iránt.

De a helyzet nem ilyen vidám, sőt ha már az analógia felmerült, mondjuk ki: eléggé nyomorult. Néhány éve, az e-book olvasóktól vártuk a megváltást, aztán ez a találmány is kifulladt. Egyre inkább úgy tűnik, az olvasás a kihalás szélére jutott állatok sorsában osztozik. A filmek és az internetes tartalmak elképesztő látványgazdagsága mellett olvasni hasonló erőlködés, mint tolószékben focizni a francia válogatott ellen. Az olvasás agymunka, a vizuális töltekezés pedig az agy kisütése. Sokáig lehetne még gyalogolni ezen az ösvényen, és böngészgetni a két tevékenység közötti különbségeket, de a vége az lenne, hogy fölfedeznénk: a hang és kép elegyítése egyfajta szellemi drog, az olvasás pedig az ennek túlzott fogyasztása következtében szükséges rehabilitáció.

A politika hosszú időn keresztül tétlenül nézte az olvasás térvesztését, ami érthető, hiszen a propaganda és az ideológia továbbításának sokkal hatékonyabb eszközei is vannak a könyveknél, sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy a könyvek többnyire éppen a politika ellen dolgoznak, amit az leginkább elégetésükkel szokott honorálni. A mindenkori hatalomnak tehát nem tesz rosszat, ha az emberek elfelejtenek olvasni, de a jelek azt mutatják, jóból is megárt a sok. Az instagramos kezdeményezés ugyanis egy közintézménynek, a New York-i Közkönyvtárnak jutott eszébe, ami feltehetőleg közpénzekből egzisztál.

Vegyük tehát a rendelkezésünkre álló adatokat, és mondjuk ki: a hatalomnak végre eszébe jutott, hogy tán mégsem lesz annyira jó, ha a tömegek elfordulnak a könyvektől. Egyszerűen azért, mert ha nem olvasnak, mást fognak csinálni, mondjuk, bűnöznek meg léhűtősködnek, ami meg a multimédiás ámításukat illeti, még Hollywoodnak is van határa. A következtetés ugyanaz, mint a klímaváltozás esetében: adott egy világjelenség, ami a hétköznapok szintjén ugyan nem repeszti szét a lelki békénket, de hosszú távon a vesztünket okozza, az hétszentség.

A kérdés csak az, hogy ezek az elvadult és bizarr kísérletek, hogy az ellenérdekelt a multimédia felé hajolva próbáljuk népszerűsíteni a betűk silabizálását, nem hiábavalóak-e. Lehet, hogy ez is egyfajta evolúció: a régi gondolatközlési technikákat újak váltják fel, és törvényszerű, hogy az olvasás helyét a látvány fogja betölteni. Ezzel pedig bezárulhat a kör, mert az Altamira barlangban is a képek voltak az értékmegőrzés első eszközei. Nem az olvasás ellen akarok beszélni, de talán a vizuális kultúrával kellene valamit kezdeményezni, legalább annyira hogy elváljon benne az ocsú a búzától. Kezdetnek talán az is megtenné, ha az írás-olvasás oktatás mintájára bevezetnék az iskolákban a látás és képértelmezést, mert mi tagadás, ezt mindenki ösztönszerűen végzi.

Ami pedig a fontosabb művek rajzosítását illeti, úgy rémlik, a Bibliával is végeztek ilyen kísérleteket, sőt ennek a képregényszerű írásközvetítésnek már a könyv egyeduralmának idején is komoly hagyománya volt, bár az igazi gyökerek ennél jóval előbbre nyúlnak vissza. Nemrég volt szerencsém látni a híres bayeux-i kárpitot, ami egy hetven méter hosszú vászonszalagra hímzett rajzok formájában meséli el az 1066-os hastingsi csatát megelőző politikai történéseket és magát az összecsapást. Ha a New York-iak próbálkozása legalább töredékében hasonló eredménnyel zárul, még reménykedhetünk.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.