Asztúria legnagyobb városa, iparvidék, ez azonban nem tűnt fel nekem. A belvárosban még kézművesekkel sem találkoztam. Franco tábornok csapatai 1937-ben hatoltak be a városba, mi csütörtökön. Franco halálát követően csökkent a nehézipar szerepe, a turizmusra helyezték a súlypontot. Jól tették. Ezért jöttünk mi ide, jóval Franco halála után.
Testvérvárosai között szerepel a nyugat-szaharai Smara, ahol úgyszintén megszűnt a nehézipar, ha volt valaha egyáltalán, viszont ott még nem lendült fel a turizmus. Egy másik testvérváros az oroszországi Novorosszijk, s ez ékes cáfolata annak, hogy az ember (vagy egy város?) csak a barátait válogathatja meg, testvéreit nem.
A kikötőben népviseletbe öltözött spanyolok fogadtak. Nem messze a kikötőtől hatalmas modern és művészi tábla(?) hirdette: Gijón. Csakhogy tudjuk, hova keveredtünk. Véletlenül se higgye senki, hogy Belgrádba tévedt, ahol kevesen beszélnek spanyolul. Mint ahogy itt még annyian sem szerbül.
A spanyolok, tapasztalatom szerint, nagyon vendégszerető emberek. Ennek már az első kávézó teraszán tanújelét adták. A mosolygós pincér süteményt hozott a kávé mellé. Grátis. Grácias. Ezt már én mondtam neki. A szomszéd asztalnál ülő öregúr átnyújtotta újságját, hogy tájékozódhassak a friss hírekről. Kár, hogy hiányos a spanyol tudásom.
A Marqués téren (Plaza de Merqués) Pelasius szobra tekintett le ránk. Ő volt a rekvonkiszta elindítója, azaz ő kezdte el a móroktól visszahóditani az Ibériai félszigetet. Nem csoda, hogy arrafelé nagy tiszteletnek örvend. Ezen a téren található a XVII. században épült Revillagigedo palota, amely mellett haladunk a Cimavillaként ismert óvárosba. Hangulatos utcák, nem messze a tenger partján San Pedro temploma. A XV. században épült, a polgárháború idején szinte teljesen megsemmisült, ma ismét régi fényében tündököl. Belülről alig különbözik a hasonló templomoktól, nekem mégis az volt a benyomásom, hogy a keresztre feszített Jézus vidáman mosolyog a hívőkre, mintha arra bíztatná őket, mise után mindenki menjen a San Lorenzo strandra.
Fényesen ragyogott a nap, gondoskodó sugaraival simogatta a régi épületeket, amelyeknek falain nyoma sem található a korábbi nehézipar szennyező hatásának. Bármerre mentünk, mindenütt tisztaság, vonzó világ, ahol szívesen laknék. Erre viszont nincs lehetőségünk, így csak bóklászunk az óvárosban és gyönyörködünk. Sajnos nem sokáig. Vár a hajó, megyünk tovább.
Adios Gijón. Ígérem egyszer majd visszatérek.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Eddig nem is tudtam, hogy van ilyen nevű város. Még jó, hogy jártál ott, és a színes írásodból megtanulhattam, hogy igenis van, és ilyen szép, mint ahogyan a képeken is látom. Úgy tűnik a Palacia Revillagigedo felvételén látható baloldali, világoskék ruhás hölgy falumbeli.