Jelenetpályázat

2017-01-10
1.7K olvasó
Az alábbi hírből írt vagy ahhoz kapcsolódó rövid jeleneteket várunk:

 

„Receptre kaphatnának szexet a rászorulók Németországban
A németországi Zöld Párt egyik képviselője állt elő azzal az ötlettel, hogy a hatóságok állhatnák a beteg és rászoruló emberek igénybe vett szexuális szolgáltatásait, írja a Time. Ehhez orvosi igazolást kellene bemutatni a szolgáltatás szükségességéről, és bizonyítani, hogy a beteg nem tudja kifizetni a költségeket.
A prostitúció 2002 óta legális az országban, a mostani elképzelés pedig a Hollandiában már működő rendszeren alapulna. Németországban ugyanis egyre több szexmunkás tűnik fel az idősotthonokban, a szolgáltatásaik pedig jót tesznek a bentlakók egészségének.
Az ötletet ugyanakkor nem fogadták kitörő örömmel. A Szociáldemokrata Párt képviselője, Karl Lauterbach például azt mondta, hogy az országnak nincs szüksége arra, hogy fizesse az idősotthonokba járó prostituáltakat, pláne nem receptre.” (Forrás: index.hu)

A pályázat jeligés. Nevezési díj nincs.

Első díj: 5000 forint,
második díj: 7000 forint,
harmadik díj: 10 000 forint.

A munkákat kizárólag word-formátumban a regenytar@gmail.com e-mail címen fogadjuk. Egy szerző több művel is pályázhat. Minden pályázónak visszaigazoló e-mailt küldünk. Az írások nem lehetnek hosszabbak 5 flekknél (1 flekk = 1800 leütés szóközökkel), az ennél hosszabb műveket nem fogadjuk el. Ha nem érkezik be megfelelő számú és/vagy színvonalú pályamű, a három közül egy vagy két helyezést visszatartunk, és csak első díjazottat hirdetünk.

A közlésre alkalmasnak tartott munkákat folyamatosan közöljük az Irodalmi Élet (www.irodalmielet.hu) és a Regénytár (www.regenytar.hu) honlapokon.

Beküldési határidő: 2017. február 15., éjfél.
Eredményhirdetés: 2017. február 28., a Regénytáron.

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

23 Comments

  1. Kedves pályázónk! Az anyaga megjött, ahogy küldte, rendben van, elfogadtuk és továbbadtuk a zsűrinek.

  2. T. Cipurka!
    Most az utolsó órában küldöm el a jelenetpályázatra az anyagomat.
    Azt az egyet nem értem csak, hogy az igazi nevemet is elküldjem-e a pályázattal együtt, pl egy másik fájlban, vagy csak magát a jeligét??
    Mivel úgy látom, nem kérik a jelige feloldását, nem adom meg a nevem egyelőre.
    Ha tud, kérem, még válaszoljon éjfél előtt a teleiosz@gmail.com címre.
    Üdv: Teleiosz (jelige)

  3. Kedves Cipurka!

    A visszajelzés kb. mikor történik meg? Tegnap küldtem e-mail-t, és rettegek, nehogy kifussak a postás hibája miatt a határidőből. 🙂

    WSz

  4. A jelige azért kell, hogy a zsűri ne tudja névhez kötni a pályamunkát. Mindegy, hogy külön fájlban vagy az írás alján adja meg a jeligét, mi csak ezt az adatot tudatjuk a zsűrivel, aki a levelezésünket egyébként nem látja. Az eredményhirdetéskor is a jeligéket tesszük közzé itt, a Regénytáron.

  5. Az elképzelés érdekes 🙂 Megfogott az ötlet. De hogyan küldjek jeligés novellát emailben? Vagy postázzam a jelige feloldását táviratban? Tényleg nem tudom, legutóbb akkor küldtem novellapályázatra valamit, amikor a villamosok még szénnel működtek.

  6. A Regénytár mindig is formabontó újításairól volt ismert. Ez a fordított díjazás is jó poén, a téma meg már önmagában is egy vicc. Ha egy író tollából jött volna elő, azt mondanák, megőrült. Az ebből írt jelenet nem a véletlen, hanem a valóság műve.

  7. Röhej, hogy olyanok dörölbölnek itt az asztalon, akik három egybefüggő mondatot sem tudnak leírni helyesen.

  8. Fabyen: igen, dialógusokat, zárójelben közölt utasításokkal és a bevezetőben esetleg színpadi kellékek, díszlet bemutatásával: Névtelen 1. : nem értjük, hogy a hír miatt dühöng – ami tény -, vagy amiatt, hogy ezt az abszurd tényt megpróbáljuk kifigurázni?

  9. Remek ötletnek tartom ezt a pályázatot. Van benne ötlet, csavarintás, irónia, finomság. A bunkók meg csak dühöngjenek. 🙂

  10. Szegénységi bizonyítvány ilyen idióta és liberális ötletre /német politikus idióta ötlete/ jelenetet írni. S főleg erre még pályázatot is kiírni ! Mellesleg az első díjat már is oda adnám a pályázat kiírójának! No, nem a 3. díjat,,csakis az első díjat.

  11. Csak dialógus lehet benne akkor, jól értem?
    Amúgy nagyon ötletes a kiírás is, és a fordított díjazás is. 🙂

  12. Nekem nagyon tetszik a fordított díjazás. Metaforikus többletjelentése van. Az első büszkélkedjen a helyezésével, akik meg lejjebb szorultak így kapnak kárpótlást. Amúgy pedig a pénzjutalmas irodalmi pályázat olyan ritka, mint a fehér holló. Legtöbb helyen nevezési díjat is szednek és könyvjutalmat ígérnek. A nagyobb összegű díjakat pedig úgyis a haveroknak adják. Tapasztalatból tudom.

  13. nem igazán értem, mivel jelenetet említ, hogy párbeszéd, azaz színpadi jelenet formában kell megalkotni vagy sem

  14. Megalázó csak az lehet, ami kötelező. 🙂 Kedves Névtelen, ez csak egy játék, ami annyira komoly, mint maga a hír, amelyen alapszik. Nem hiszem, hogy méltányos elvárás lenne erről a hírről királydrámát íratni, vagy egy néhány oldalas kisjelenetért a szimbolikusnál nagyobb összeget remélni. 🙂

  15. A díjazás eleve szimbolikus (és az összeget tekintve megalázó). Attól, hogy szokatlan, még nem túl jó poén a „pénzdíjak” ilyetén kiosztása. Vagy igen?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL