/

Jézus, a hajléktalan

339 olvasó
Kanadából érkezett az ötlet. Timothy P. Schmalznak hívják a művészt, akinek eszébe jutott, hogy padon fekvő hajléktalanként ábrázolja Jézust. Ha nem látnánk a fejre húzott köpeny alsó szegélye alól előbújó lábfejen a szegek ütötte sebeket, úgy tűnne, egy átlag hajléktalant mintázott meg az alkotó – de a sebek ott vannak. A szobor megjárta már Rómát, Washingtont, Madridot, Londont, és most itt van Budapesten, április 11-én állították fel Józsefvárosban, a Szent József-templom előtt, sőt Erdő Péter bíboros meg is áldotta az alkotást, Lackfi János pedig elgondolkodtató verset írt az alkalomra. Véleményem szerint régen született ennél értelmetlenebb ötlet a világon.

Jézus alakjának modern környezetbe helyezése, illetve személyiségének felruházása modern vonásokkal megszokott a nyugati keresztény művészetben. Míg az ortodox világ megmaradt az ikonfestészet szigorú rendszerű ábrázolásmódjánál, amely – noha emberként ábrázolja Krisztust – mindig törekszik kiemelni Istenségét is a kicsiszolt szimbolika segítségével, addig a nyugati világban teljesen természetes Jézusnak emberi karaktert adni, és a kornak megfelelően ábrázolni: a reneszánsz vagy barokk festményein Jézus reneszánsz vagy barokk öltözetben látható, a korból ismert enteriőrben. A nyugati művész szabadsága még azt is megengedi, hogy az alkotó értelmezze, adaptálja a Megváltó alakját: gondoljunk csak a Jézus Krisztus szupersztár hippi Jézusára! Maga a „hajléktalan Krisztus” tehát nem idegen a keresztény művészet szemléletétől, ahogyan magától a hittől sem. Sőt azt mondhatjuk jogos is, tökéletes harmóniában áll az utolsó ítéletről szóló evangéliumi szöveghellyel: „Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek” (Mt 25, 45). Jézus itt újra megfogalmazza a tanítványok számára: az általa hirdetett tanítás cselekvő hit, vagyis a hitnek egymás segítésében kell megnyilvánulnia, enélkül mit sem ér.

Gondoljuk át, hogy általában milyen céllal készül el egy szobor? Többnyire vagy emléket állít valakinek (történelmi hírességek), a szűkebb vagy a tágabb közösség számára szimbolizál valamit (mint a Trianon-emlékművek a magyarság összetartozását, a települések emlékművei, amelyek valamilyen helyi mítoszra vagy történelmi eseményre utalnak), illetve egyszerűen díszítenek, gyönyörködtetnek. A hajléktalan Krisztus nyilván nem gyönyörködtetni akar, és arról sincs szó, hogy emléket akarna állítania valakinek vagy valaminek. Nem olyan nehéz megfejteni az üzenetet: ez a szobor nyilván emlékeztetni akar arra, hogy a hajléktalan polgártársainkkal szemben érzett könyörület az egyik megnyilvánulása annak a felebaráti szeretetnek, amiről az evangéliumok beszélnek.

De kit akar emlékeztetni? A keresztényeket? Gyakorló katolikusként jól tudom, a szentmiséken, a plébániai közösségekben folyamatosan arról folyik a szó, hogy mi a keresztény ember küldetése, feladata a világban, ehhez semmit nem tud hozzátenni ez a műalkotás. A nem-keresztényeket? Tapasztalataim szerint bennük vajmi keveset mozdít meg Jézus tanítása, továbbá ha könyörületet éreznek a hajléktalanok iránt, akkor azt az evangéliumok ismerete nélkül is megteszik. Ráadásul mi értelme van a hajléktalanságról szobrot kihelyezni egy olyan városrészben (a templom a Horváth Mihály tér szomszédságában áll), ahol elve gyakran találkozni hajléktalan emberekkel (évekig laktam a környéken, ismerem). Szóval: mi értelme a bajba jutott emberről szobrot kihelyezni, amikor ott látni közvetlenül mellette magát a bajba jutott embert?

Ennek a szobornak a kihelyezése szép gesztusnak tűnik, de nem az. Valójában értelmetlen és céltalan aktus, amely legfeljebb arra jó, hogy cikkek szülessenek róla. Még szerencse, hogy aki felelősséget érez a hajléktalan emberek sorsa iránt, enélkül is megteszi, amit megtehet.

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft