Jézus alakjának modern környezetbe helyezése, illetve személyiségének felruházása modern vonásokkal megszokott a nyugati keresztény művészetben. Míg az ortodox világ megmaradt az ikonfestészet szigorú rendszerű ábrázolásmódjánál, amely – noha emberként ábrázolja Krisztust – mindig törekszik kiemelni Istenségét is a kicsiszolt szimbolika segítségével, addig a nyugati világban teljesen természetes Jézusnak emberi karaktert adni, és a kornak megfelelően ábrázolni: a reneszánsz vagy barokk festményein Jézus reneszánsz vagy barokk öltözetben látható, a korból ismert enteriőrben. A nyugati művész szabadsága még azt is megengedi, hogy az alkotó értelmezze, adaptálja a Megváltó alakját: gondoljunk csak a Jézus Krisztus szupersztár hippi Jézusára! Maga a „hajléktalan Krisztus” tehát nem idegen a keresztény művészet szemléletétől, ahogyan magától a hittől sem. Sőt azt mondhatjuk jogos is, tökéletes harmóniában áll az utolsó ítéletről szóló evangéliumi szöveghellyel: „Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek” (Mt 25, 45). Jézus itt újra megfogalmazza a tanítványok számára: az általa hirdetett tanítás cselekvő hit, vagyis a hitnek egymás segítésében kell megnyilvánulnia, enélkül mit sem ér.
Gondoljuk át, hogy általában milyen céllal készül el egy szobor? Többnyire vagy emléket állít valakinek (történelmi hírességek), a szűkebb vagy a tágabb közösség számára szimbolizál valamit (mint a Trianon-emlékművek a magyarság összetartozását, a települések emlékművei, amelyek valamilyen helyi mítoszra vagy történelmi eseményre utalnak), illetve egyszerűen díszítenek, gyönyörködtetnek. A hajléktalan Krisztus nyilván nem gyönyörködtetni akar, és arról sincs szó, hogy emléket akarna állítania valakinek vagy valaminek. Nem olyan nehéz megfejteni az üzenetet: ez a szobor nyilván emlékeztetni akar arra, hogy a hajléktalan polgártársainkkal szemben érzett könyörület az egyik megnyilvánulása annak a felebaráti szeretetnek, amiről az evangéliumok beszélnek.
De kit akar emlékeztetni? A keresztényeket? Gyakorló katolikusként jól tudom, a szentmiséken, a plébániai közösségekben folyamatosan arról folyik a szó, hogy mi a keresztény ember küldetése, feladata a világban, ehhez semmit nem tud hozzátenni ez a műalkotás. A nem-keresztényeket? Tapasztalataim szerint bennük vajmi keveset mozdít meg Jézus tanítása, továbbá ha könyörületet éreznek a hajléktalanok iránt, akkor azt az evangéliumok ismerete nélkül is megteszik. Ráadásul mi értelme van a hajléktalanságról szobrot kihelyezni egy olyan városrészben (a templom a Horváth Mihály tér szomszédságában áll), ahol elve gyakran találkozni hajléktalan emberekkel (évekig laktam a környéken, ismerem). Szóval: mi értelme a bajba jutott emberről szobrot kihelyezni, amikor ott látni közvetlenül mellette magát a bajba jutott embert?
Ennek a szobornak a kihelyezése szép gesztusnak tűnik, de nem az. Valójában értelmetlen és céltalan aktus, amely legfeljebb arra jó, hogy cikkek szülessenek róla. Még szerencse, hogy aki felelősséget érez a hajléktalan emberek sorsa iránt, enélkül is megteszi, amit megtehet.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.