Jézus és a húsvéti nyuszkó

Ősi, megválaszolatlan kérdés, hogy láthatott-e Jézus nyulat? A Szentföldön nem túl gyakori állat a nyúl, de itt-ott azért előfordul, így nem kizárt, hogy Jézus összefutott egy-két kósza példánnyal. És ha ez a meeting bekövetkezett, vajon miként tekinthetett erre az oktalan állatra? Tudhatta-e, hogy a nagyon távoli jövőben, amikor már a második eljövetelét is egyre gyakrabban fogják emlegetni, a nyúl lesz a húsvét első számú celebállata? (Aki kételkedik ebben, keressen rá a neten – mondjuk, a Google-ban – a „húsvét” kifejezésre, és a találati listán felkínált anyagban számolja meg a Jézust, majd pedig a nyulat ábrázoló képeket.)

De haladjunk tovább a megszokások mezsgyéjén: vajon hányan szoktak a megfeszített Jézust ábrázoló képeslappal kellemes húsvétot kívánni ismerőseiknek, és hányan nyulassal? A válasz kódolva ugyan, de benne lakozik mindnyájunkban. Habár a nyúl húsvéti térhódítására megvan a tudományos magyarázat, egyáltalán nem elhanyagolandó az a feltételezés, hogy akkor kezdett javára billenni a mérleg, amikor a húsvét ünneppé változott. Természetesen még ekkor sem indokolta semmi, hogy ez a szőrgombóc előtérbe kerüljön, mert ha valami, hát Jézus feltámadása nélküle is százszorta méltóbb az ünneplésre. Mégsem jézuskás képekkel van tele a húsvét, hanem nyuszuskásokkal, éspedig nagyjából 2/3–1/3 arányban.

A húsvéthoz kötődő szokások és hagyományok szervesen egybeforrnak a tavasz kezdetével, és a természet megújulásával. A feltámadás tehát a maga konkrét, vallási mivoltán túlnőve egyetemessé válik és kiegyenlítődik a természet hihetetlenül sokrétű, sokszínű újjászületésével. Innentől kerül nyerő pozícióba a nyúl, mint a szaporaság nem hivatalos világbajnoka – vannak nála szaporább álatok is, de közel sem olyan cukik, mint a nyuszkók –, pedig lehet, hogy kezdetben csak beugró volt a húsvét körüli hagyománykörben. De aztán meglátta a lehetőséget és átvette a hatalmat. Ma már ott tartunk, hogy a nyúl a tojásrakás jogát is predesztinálta magának. Igaz, az utóbbi időkben a csirkelobby erősen küzd a húsvéti tojástojás jogának visszavételéért, de ez a törekvés eléggé szervezetlen. A nyúl pozícióját ezen a fontos dátumon úgy tűnik, nem veszélyezteti semmi.

De térjünk vissza ahhoz a hipotetikus elképzeléshez, hogy annak idején Jézus előtt – miután az Olajfák hegyén, azon a bizonyos utolsó estén félrevonult meditálni – föltárult a jövő teljes valósága. Azt is láthatta, hogy szenvedésének és fényes megdicsőülésének emlékünnepe idővel eléggé furcsa, kommersz jelleget fog ölteni. A kérdés az, miért nem tett valamit ez ellen, például miért nem hagyta örökül a tanítványainak az intelmet, hogy óvakodjanak a nyúltól, mert amilyen szelíd és ártalmatlan jószág, éppen annyira nyomulós. Óva inthette volna a követőit attól, hogy a nyúlnak akár csak a közelébe menjenek, attól meg pláne, hogy a tojással hozzák összefüggésbe. Valami miatt nem tartotta fontosnak erre időt vesztegetni, mint ahogy a sorsfordító eseményeink előtt mi, gyarló földi teremtmények sem szoktunk mellékesnek tűnő jelenségekkel vacakolni.

Az izgalom tárgya innentől az, hogy a nyúl vajon megelégszik-e ezzel a számára kellemes húsvéti erőfölénnyel, vagy az abszolút hatalomra is rámegy? Lehet, hogy a komolyabb észjárású olvasók csak röhögnek ezen, de én – csoda tudja, miért – tartok tőle, hogy előbb-utóbb a nyusziból is kibuggyan a hataloméhes ártány. Nem jó az, ha egy állat, legyen az akár a jámborság megtestesítője, ilyen hosszú ideig élvezi a többség bizalmát, mert a politikában elveszíti a realitásérzékét, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy a Jézus által ránk hagyott értékek helyett, holmi szőrmapatokat kezdünk tutujgatni. De lehet, hogy ez csak a túlzott aggodalmaskodás hangja. Egyvalami viszont biztos: a föltámadás. Ebben reménykedjünk.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.