Kaland a cirkuszban

2023-10-05
208 olvasó

Seppi Mörgens aznap egy cirkusz porondján ébredt. Pizsamában volt, ahogy előző este lefeküdt, de egy lószarszagú, fűrészporral behintett kör közepén tért magához, amelyet magasba törő nézőtér vett körül, és mindent befedett egy póznákkal, kötelekkel kifeszített hatalmas sátor.

Hát ez meg hogy lehetséges, álmélkodott Seppi Mörgens, miközben a pizsamáját birizgálta. Hirtelenében arra gondolt, hogy még mindig álmodik, de ennek ellenőrzésére létezett egy kiváló módszere. Olvasta valahol, hogy ha kétségeink támadnak a valóságot illetőleg, nézzük meg a kezünket. Ha az ujjaink szabálytalanok, vagy több van belőlük ötnél, nyugodtan csintalankodhatunk a lányokkal, mert álmodunk. De neki most öt ujja volt, és mindegyik szabályos.

Talpra állt, forgolódott, mert most már biztosra vette, hogy ez valami félreértés lesz, vagy tréfa a durvább fajtából. Tegnap a haverok álomport kevertek az italába, majd az éj leple alatt idecipelték a cirkuszba, hogy egy kiadósat röhöghessenek rajta. De helyettük egy idegen pasas lépett elő a piros bársonyfüggöny mögül, és odajött hozzá.

Én vagyok az igazgató, mondta, majd hozzátette, hogy már nagyon várták az érkezését, hiszen az, amire Seppi úr képes, első osztályú világszám. Mindjárt be is bocsátják a közönséget, mert az érdeklődés akkora, hogy félő, szétverik a kasszát. Azzal intett valakinek, és a magas, katlanszerű nézőtér soraiba betódult a nézősereg. Lelkes anyukák gyerekeikkel, kipirult arcú szerelmespárok, sőt egész családok is, nagyszülőkkel, távolabbi rokonokkal és alamuszi, álnok szomszédokkal, akik csak úgy odacsapódtak a társasághoz. A tarka zsibongás nemcsak betöltötte, de jócskán fel is duzzasztotta a sátor gótikus magasságba ívelő kupoláját.

Ebben a szerelésben fog fellépni?, kérdezte az igazgató Seppi Mörgens csíkos pizsamájára mutatva, ám sietve hozzátette, hogy ne értse félre, neki nincs semmi kifogása ez ellen, elvégre a művészet az művészet. Azzal magára hagyta Seppi Mörgenst, aki még mindig abban reménykedett, hogy ez az egész csak egy otromba tréfa.

Ekkor odajött hozzá a piros frakkot viselő porondmester, hogy rácsatolja a biztonsági kötelet, de Seppi Mörgens elhárította, mondván, reggelente egy lépést sem tesz, amíg nem iszik meg egy kávét. Nála ez rituálé, és világszám ide vagy oda, erről most sem fog lemondani. A porondmester vállat vont, majd a pálcáját magasba emelve jelzett, mire egy fiú megjelent a büféből hozott kávéval. Keserű, gépi kávé volt, talán mert a cirkuszok ezen a téren eléggé le vannak maradva, de a kávé akkor is kávé, ha több köze van a kátrányhoz, mint az innivalóhoz.

Közben a nézőtér az utolsó helyig megtelt, és minden szem rászegeződött. A zenekar is elhelyezkedett a manézs fölötti emelvényen, ahonnét a karmester kitekeredett nyakkal leste Seppi Mörgens jeladását. Az igazgató, a porondmester és még vagy egy tucat állatidomár, zsonglőr, kardnyelő és erőművész a függöny résén kukucskálva várta a mutatvány megkezdését. A lárma elhalkult, már a pattogatott kukoricás zacskók sem zörögtek, csak hátrébb, a bizonytalan homályban sírt fel egy kisgyerek, aki valószínűleg nem értette miért ez az izgalom.

Seppi Mörgens pedig ott állt egyedül a röntgensugár erejével vetekedő fényözönben és zavartan huzigálta a pizsamáját. Nem tudta, mit várnak tőle, hiszen nem volt képes egyébre, mint hogy a kávé után vécére menve beleolvasson a tegnapi újságba, majd egy gyors zuhanyozást követően utcai ruhába öltözzön, és a táskáját a hóna alá kapva elinduljon a munkahelyére.

Még egyszer megnézte a kezét, hogy hátha mégis elszámolta az ujjait, de megvolt mind az öt. Akkor hát legyen! Egy életem, egy halálom, dünnyögte, majd vécére ült, beleolvasott a tegnapi újságba, utána pedig egy gyors zuhanyozást követően visszavette a pizsamáját, és azt imitálva, hogy a táskáját a hóna alá szorítja, munkába indult.

Már túljutott a piros bársonyfüggönyöm, amely mögött prüszkölő lovak, idomított fókák és olajjal bekent testű artisták toporogtak, amikor meghallotta a nézőtéren kirobbanó tapsot. A porondmester, egy csinos kötéltáncosnő, egy vén bűvész, és a többiek lelkesen ünnepelték, az igazgató pedig mellé lépett és a fülébe súgta, hogy ne legyen naiv, menjen vissza és arassa le a sikert.

Mi tagadás, Seppi Mörgensnek ez már jólesett. Háromszor is visszatapsoltatta magát a vécére ülős jelenettel.

 

Samuel Óharalson

1980, Helsingőr – a jelenkori dán abszurd próza egyik üdvöskéje. Írásait többnyire álnéven publikálja, mert azok provokatív jellege nem fér össze a hivatalos irodalom kívánalmaival. Rövid, szürreális írásaiban mindent és mindenkit kifiguráz, de legfőképpen az olvasót, aki – mint vallja – tehetetlen az irodalom packázásaival szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL