Karácsonyi kaland

2023-12-24
126 olvasó

Egy kissé lemaradtam a munkámmal, és mert családom sincsen, december 24-én egyedül én mentem be a cégbe dolgozni. Odaköszöntem portásnak – akit most, hogy nem fenyegetett az ellenőrzés, szabadon falatozhatott a fülkéjében –, aztán fölmentem a harmadikra, az irodámba, és bekapcsoltam a gépet.

A rendszer még be sem töltődött, máris kopogtak. Úgy tudtam, egyedül vagyok, nem csoda, hogy meglepődtem. Az ajtó előtt egy pizzafutár állt, aki attól eltekintve, hogy egy piros baseballsapka volt a fején, inkább tűnt egy túlhajszolt programozónak. Kezében egy jókora pizzásdobozt tartott, és hiába mondtam, hogy nem rendeltem semmit, azt válaszolta, neki az a feladata, hogy átadja ezt a dolgot, ami ráadásul ki is van fizetve.

Arra gondoltam, ez biztosan a cég figyelmessége lesz, ami bár nem jellemző, karácsonykor még benne is lehet a pakliban. Átvettem a pizzát, adtam a futárnak némi aprót, de ő ezt önérzetesen visszautasította, mondván, mit képzelek, ő nem egy küldönc, aztán otthagyott.

A dobozt letettem az asztalra, és mert közben rájöttem, mennyire éhes vagyok, abban a reményben nyitottam ki, hogy nem spórolták ki belőle a sajtot meg a sonkát. Legnagyobb meglepetésemre a pizzán egy fehér borítékot fedeztem föl. Most már ezer százalékig biztos voltam benne, hogy a cég rendezte meg ezt, de a borítékból csak egy kurta üzenet került elő: menjek ki a balkonra és nézzek le a parkolóra. Mi a bánat ez? A kollégáimra sosem volt jellemző ez a fajta játékosság, és az emelet másodszori ellenőrzésre is kongott az ürességtől.

Kimentem hát a balkonra, és az utasítás szerint lenéztem a parkolóra. Majd leszédültem a mélységbe a döbbenettől: a kocsim tetején egy fekete kandúr ücsörgött! Ó, a francba! Az autót nemrég vettem, még összekarmolja ez a dög, villant belém, és a pizzáról, üzenetről megfeledkezve rohantam, hogy elkergessem.

A portás még mindig evett, így rám sem nézett, pedig már másodszor húztam el a fülkéje előtt. Közben az is eszembe jutott, hogy ezek a túlméretezett macskák akár veszélyesek is lehetnek, ezért nem ártana egy seprőt szerezni. A portásnak biztos volt ilyen eszköze, de mindegy, már kint voltam a parkolóban, és vészesen közeledtem a kandúrhoz.

Közelebb érve láttam csak meg, hogy nem élő állat, hanem egy gipszszobor. Valaki föltette a kocsimra, és amikor levettem, a feneke alatt újabb levelet találtam. Az állt benne, hogy üljek be a kocsiba, és menjek el egy adott címre. Bárki lehet ott, biztosan megmagyarázza ezt a rejtélyt, gondoltam, ezért habozás nélkül engedelmeskedtem. Szinte fölvillanyozott, amikor megláttam, hogy az üzenet egy pizzafutár céghez irányított.

Leparkoltam a bejárat elé, és becsöngettem. Semmi válasz. Még egyszer csöngettem, és mert akkor sem jött elő senki, benyitottam. Van itt valaki?, kiáltottam, de csak a visszhang válaszolt. Mindenütt rend és tisztaság, az előkészítő asztalok lepucolva, a dobozok katonás rendben fölstószolva, de emberek sehol. Aztán az egyik asztalon észrevettem egy magányos pizzásdobozt. Amikor óvatosan megtapintottam, melegnek éreztem, tehát csak nemrég készülhetett el. Jobban megvizsgálva azt is fölfedeztem, hogy kikandikál alóla egy levél. Név és címzés nem volt rajta, de ha már ennyire belebonyolódtam ebbe a történetbe, úgy éreztem, jogom van kinyitni. A papíron ezúttal az állt, hogy vegyek le a polcról egy piros futársapkát, tegyem a fejemre, és vigyem ki ezt a tételt a munkahelyemre, ahol adjam át annak, aki ezen a különleges napon egy szál magában dolgozik.

Hangosan felnevettem, mert ilyen figura rajtam kívül nem létezett, szóval ez a dolgot valakik mégis megrendezték. Fejemre tettem hát a sapkát, aztán a pizzával beültem a kocsimba, és ahogy csak tudtam, siettem vissza a munkahelyemre. Megkérdeztem a portást, hogy van-e az épületben valaki, akinek ezt a küldeményt átadhatnám. Azt mondta, az előbb ment föl a harmadikra az egyik programozó. Arra gondoltam, nem ismert fel a sapka miatt, ezért megjátszva magamat megkérdeztem, hogy biztos abban hogy még mindig bent van az illető? A portás azt mondta, abszolút biztos ebben, mert látta befelé menni, kifelé pedig nem, és másik kijárat pedig nincs.

Ám legyen, úgyis mindjárt végére járok ennek a furcsaságnak, gondoltam, és felmentem a harmadikra. Bekopogtam az irodámba. Egy túlhajszolt programozó nyitott ajtót, aki azt mondta, nem rendelt pizzát. Már nagyon elegem volt ebből az ide-oda szaladgálásból, ezért kurtán azt válaszoltam, nekem csak az a feladatom, hogy átadjam ezt a küldeményt, ami ráadásul ki is van fizetve. Az ipse ekkor vállat vont, és elővett némi aprót. Önérzetesen elhárítottam. Mit képzel ez az alak? Idetolja a képét, és még meg is akar alázni?! Na, majd adok én neked!

Eszembe jutott, hogy a földszinten, a céges karácsonyfa alatt egy fekete gipszkandúrt láttam. Fogalmam sem volt, ki tette oda, de most éppen jól jött. Kihasználva, hogy a portás éppen reggelizett, fölkaptam ezt a szobrot és a parkolóban rátettem az aprópénzes pasas kocsijára. Nem volt nehéz dolgom, csak ez az egy autó állt az épület előtt.

Azt már korábban ellenőriztem, hogy a pizzásdobozban az ügyfél kapott egy levelet is, hogy nézzen ki parkoló kocsijára, mert a tetejére a pizzacég egy apró karácsonyi figyelmességet helyezett. Talán egy marék szaloncukor, talán egy díszgyertya lehetett volna, nem tudom. Én mindenestere a fekete macskát tettem rá ennek az alaknak a kocsijára, alá pedig becsúsztattam egy sebtében írt egy levelet, hogy siessen a pizzacég címére.

Nagyon meg fog lepődni, ha odaér, azt hiszem.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

1 megjegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL