Elmúlt/eltelt a karácsony – minden évben így történik –, kinek így, kinek úgy. Össznépileg magánügy, „fészbukilag” vált közüggyé. Jól is van ez így, halad a világ, haladni kell a korral, nehogy lemaradjunk. /Miről is?/ Csak a bejgli örök. Reped vagy nem reped? – ez itt a kérdés. Maradt belőle bőven a háztartások többségében, jobb helyeken kitart újévig. Mert most az jön. Szilveszter. A világban mindenütt eljön, csak a pontos időpont más, hogy hol és mikor fordul át az óra, abba ne menjünk bele. Néhol az igazi őslakosok már órák óta az új évben élnek, de vagy nem tudják, vagy nem érdekli őket, vagy már megünnepelték. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Nálunk 31-én éjfélkor lesz, amikor az ingaórák elütik a tizenkettőt. Az okosórák nem ütnek. Persze régebben ez ünnep is könnyebb volt, mert a tv szilveszteri műsorát nézte majd mindenki (ha máshogy nem, csak úgy félszemmel, és néha odarikkantva a házigazdának, hogy most hangosítsa fel!), mert mióta feltalálták a tv-t, kis lemaradással feltalálták hozzá a vidám szilveszteri műsort is. A tavalyi – ami akkor bűn rossznak tűnt – mindig jobb volt, hetekig lehetett róla beszélni/szidni. A rádió kabaré, az igen, az remek volt, majdnem mindig. Most lehet kattintgatni, keresgélni, aki otthon ünnepel, vagy csak otthon van, mert ez a nap is olyan, mint a többi. Persze vannak kis bulik, nagy bulik, házi bulik is akadnak, meg trombitálás a jéggé dermedt utcákon – ez persze inkább fővárosi, nagyvárosi móka , mert egyutcás falucskában nem igen szórakoztató, legfeljebb egy pár jóféle házipálesz meg forral bor legurítása után – , meg koncertek, topogás a latyakban, másnap ezernyi tonna szemét elszállítása, de ez már a végjáték, ne szaladjunk annyira előre. Mert szilveszteri mulatság – s ebben majdnem mindenki egyetért – nem lehet meg tűzijáték nélkül. Kerül amibe kerül!
Nem vagyok tűzijáték párti, mindig egy régi anekdota jut eszembe róla. Volt egy dzsentri , aki úgy volt gazdag úr, hogy már nem volt gazdag, de ezt még csak kevesen sejtették. A kaszinóban barátai körében múlatva az időt, szivarját úgy gyújtotta meg, hogy előtte összesodort egy papírpénzt, azt lobbantotta lángra és tartotta a dohány végéhez. Majd elégedetten hátra dőlt, és pöfékelni kezdett. A pénz pedig huss, eltűnt, csak egy kis pernye meg hamu maradt utána, meg a személyzet/zenészek epekedő sóhaja. Azt persze nem tudták, hogy néha ez volt az egyetlen tíz pengős az uracskánál, míg végül 1940 szilveszteri nagy kártyapartiján egy nyert ötvenpengős is tűzhalálát lelte, rajta Petőfi, a lánglelkű/születésnapos költő arcképével. Ez jut eszembe a tűzijátékról.
Persze tudom, hogy Kínában már a 12. században, Mexikóban meg mindenért, meg Magyarországon Mátyás király esküvőjén először. Persze tudom, hogy nagy ünnep (augusztus 2o.) meg kicsi – jómódúaknál esküvőn, születésnapon, meg „na végre, átment a gyerek az érettségin” partikon nagyon jól mutat egy kis pirotechnikai bemutató. Hiszen futja, s ezt láttatni kell.
Most áruházak/boltok mellett felépültek az alkalmi bódék, ahol lehet ám vásárolni majd időben mindent, ami kell egy kis házi petárdázáshoz, ami nem is az, mert a petárda tiltott meg nincs is, csak így hívjuk, mert egyszerűbb. Tavalyi az élmény, de idén is lesz ilyen, azs biztos. Szóval árulták a csuda érdekes nevű dolgokat, robbanó gyertyaféléket, kisrakétát, bögréset, sárkányost, földön forgót, fütyülős fityfenét. Volt már pár százasért is, de volt, ami kevesellte volna az átlagos nyugdíjat, közmunkabért meg főleg. Ettől függetlenül sokan álltak sorba, szépen fogyott a portéka.
Olyanok is szorongatták a pénztárcát, ahol lehetett volna másra költeni. Egy kopottas kis asszonyka meg a kisfia ott toporgott egy nagyhangú ember mellett, akin már látszott, hogy többször megemelintette az italos poharat, mert igen jókedvében volt.
Válogatott, mint egy tapasztalt hadvezér, meg szakértőn kérdezgette az elcsigázott árust, hogy melyik hányszor robban, milyen magasra röpül, hány lövéses, milyen színű. Kifizetett vagy húszezret, a gyerek meg ott vacogott mellette egy kinőtt nadrágban, meg olyan olcsó paci vékonytalpú tornacsukában.
Mindenkinek megvan a maga élete, sorsa, ünnepe, szilvesztere. Csak az nem mindegy, milyen.
