Az utóbbi napok egyik legdurvább híre az volt számomra, hogy már megint a tűző napon hagyott kocsijában felejtette a kisgyerekét egy apuka, aminek következtében a kicsi hőgutát kapott és meghalt. A hangsúly a „már megint”-en van, mert ez a sokadik eset. Jól szituált – nem drogos és nem is alkoholista – szülők hajlamosak elfelejteni, hogy a csecsemőjük ott ül kocsi a hátsó ülésen, ezért kiszállnak, megveszik a parkolójegyet, és lazán továbbmennek. Mintha a gyerek csak egy pulóver lenne, amit ugye, néha bent hagyunk az autóban. Nem úgy, mint a mobilunkat, mert annak hiányát hamar észrevesszük. Pár lépés után belénk nyilall, hogy létezésünk alapeszköze nincs a zsebünkben, és már rohanunk is vissza a kocsihoz.
A gyerekkel úgy tűnik, ez nem mindig fordul elő, pedig sokkal nagyobb, mint egy mobiltelefon. Érdekes lenne kideríteni, miként vélekedik erről a tudomány, mert hogy valami nagyon félrement, ahhoz nem férhet kétség. Hogyan jutottunk el idáig? Hol van már az a mélyen gyökerező, ösztönös szülői felelősség, ami néhány évtizeddel ezelőtt még sziklaszilárdan létezett? Az apa magától értetődően rohant be az égő házba, hogy a saját élete árán is megmentse a gyerekét, de ha nem történt ilyen drasztikus eset, akkor is a csemete körül forgott minden gondolata. Most meg a gyerek mintha csak egy plüssállat volna, ami szép is, meg aranyos is, de nem annyira fontos, hogy helyet követeljen az életünkben.
Az ilyen döbbenetes feledékenységre az első, természetes reakció az, hogy kétségbe vonjuk a szülő elmeállapotát, mert ugye, normális ember ilyesmit nem tesz, ám ez csak részben igaz. Nem vagyok a téma szakértője, de gyanítom, hogy egyfajta beszűkült tudatállapotról lehetett szó, ami többé-kevésbé az egész modern világra jellemző. Nem számít, ki, mennyire képzett, és hogy milyen körülmények között él, egyre kevésbé létezhet okoseszközök nélkül. Mindig ott van a kezünkben a telefon, mindent azzal intézünk, ami kényelmessé, lustává és felületessé változtat bennünket. Megszoktuk azt is, hogy nem kell az elménket olyan adatok tárolására használni, amelyek az okoskütyük előtt időkben gond nélkül elfértek a memóriánkban. A világ bármely pontján azonnal megtalálunk bármilyen adatot vagy információt, és tájékozódnunk sem kell, mert a GPS bárhová elvezet bennünket. A taxisofőrök is azonnal bekapcsolják ezt, ha megmondjuk nekik a címet (régen a taxisofőrök fejből tudták a város térképét, és soha nem tévedtek el, most viszont megesik, hogy a GPS-el is rosszul navigálnak).
Az okos eszközök tehát leveszik a vállunkról a gondolkodás terhét, és jeleznek, ha valamilyen tennivaló vár ránk. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy be is tápláljuk ezeket az adatokat. A baj abból származik, ha ezt elfelejtjük megtenni, vagy ha valamit elrontunk. A telefon nem pittyen, hogy a gyereket vigyük be a bölcsibe, tehát már bevittük. Jöhet a következő feladat: munkamegbeszélés és kávé a kollégákkal.
Én ezzel magyarázom a kocsiban felejtett kisgyerek szindrómát, bát lehet, hogy nagyot tévedek, és önöknek van igazuk, akik ezeket a zombi állapotba került gondatlan elkövetőket simán idiótáknak titulálják. Azt hiszem, mindez annak a kiszolgáltatottságnak a következménye, amelybe belehajszoltuk magunkat az okoseszközeinkkel. Minden utasítást, figyelmeztetést tőlük várunk, mindenben rájuk hagyatkozunk, és ha valami miatt nem jön a figyelmeztetés, az a tennivaló, veszély, vagy egyéb ügymenet számunkra nem is létezik. Mindezt az is alátámasztja, hogy a tragikus eset miatt állítólag be fogják építeni a gyerekülésekbe az apákat figyelmeztető jelzőrendszert, ami szerintem simán szánalomra méltó, már ami a megoldás keresését illeti.
Egyébként pedig rágondolni is szörnyű, milyen folytatása lehet mindennek, ha az emberi kényelem és hanyagság elegyítéséből származó kimeríthetetlen lehetőségeket vesszük alapul. Talán még az is bekövetkezhet, hogy lélegezni sem tudunk majd az okostelefonok nélkül. A fülünkben ott lesz a csöppnyi dugó, ami folyamatosan mantrázza, hogy: kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés. Mint a klasszikus szőke nős viccben, ami a fejlődés jelenlegi ütemét tekintve éppen úgy valósággá érhet, mint a Brian életében felvetett lehetőség, hogy a férfiak is szülhetnek. Ma már azon sem nevetgélünk, vagy ha mégis, akkor fogcsikorgatva.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Olvastam egy cikket, ahol a drága amerikai szülőknek azt javasolják, hogy hagyjanak valami fontosat a gyerek mellet, hogy ne feledkezzenek el róluk. Megismétlem: valami FONTOSAT a gyerek MELLETT, hogy ne feledkezzenek el RÓLUK.
Ez valóban döbbenetes. Nem is lehet érteni, mi van ezeknek az embereknek a fejében. Teljesen egyetértek azzal, hogy a mobiltelefon beszűkíti a tudatot. Na de ennyire?