Kocsmasirató

2024-01-28
58 olvasó

Naponta kapjuk a híreket azokról a veszélyekről, amelyek az emberiség végét jövendölik. Hol egy aszteroida, hol egy új vírus kelt riadalmat, nem beszélve az egyéb csapásokról. De aztán, ahogy az első ijedség lecsöndesül, rájövünk, hogy legyenek bár ezek a veszélyek óriásiak, a világunk nem fog megsemmisülni. A meteorok sorra elkerülik a Földet, a vírusok meg az idők kezdete óta a részei a természetnek, nem beszélve az egyéb nyűgökről, amelyek nehezítik az életünket. A civilizációt komolyan veszélyeztető bajokról a sajtó mélyen hallgat, vagyis hallgatott egészen mostanáig. Ma viszont napvilágot látott az a hír, hogy egymás után szűnnek meg a falusi kocsmák, ami minden, csak nem tréfadolog.

Önök most bizonyára azt kérdezik: elment-e a józan eszem. Mi veszélyt látok abban, hogy azok a koszos, füstös és nem utolsó sorban bűzös helyek végre eltűnnek, hiszen több életet tettek tönkre, mint ahány csillag van az égen. Ha lakat kerül rájuk, az csak jót tesz az emberiségnek. Ez részben igaz is, de most világítsuk meg az érem másik oldalát. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a kocsmázás a közösségi élet és vele együtt a kultúra alappillére, ami ha eltűnik, megszűnik körülöttünk a magasabb rendű élet. A kocsmába ugyanis nem csak inni járunk, hanem barátkozni és társakat keresni.

Nem védem az iszákosokat, és még kevésbé a kocsmákat, de nehezen hiszem, hogy az utóbbi helyeket a többség csak az ivás kedvéért látogatja. Anyagi szempontból sem érné meg ez, és bár azt nem vitatom, hogy a falusi csehókban nem egyszer és nem is kétszer történnek látványos lerészegedések, a forgalom egészéhez mérve ezek elenyészőek. A falusi kocsma az élet sokszínűségét adja vissza, éspedig abban a formában, amelyre a végletekig hamis és manipulatív közösségi média egyáltalán nem képes. A kocsmában fizikailag is jelen vagyunk, így nem hazudhatunk magunkról szépeket, mert ha csak ránk néznek, vagy ha mi ránézünk valakire, tudjuk, ki, mitől boldog vagy boldogtalan. Az okostelefon eltávolít bennünket egymástól, de a kocsma összehoz és energiákat ad, ami persze időnként látványos verekedéseket eredményez, ám azok többsége csak legenda. A falusi kocsmákban megszámlálhatatlanul több az olyan nap, amikor nincs verekedés, mint amikor van.

Most ennek a hagyománynak is meszeltek. A falusi kocsmák sorra bezárnak, mert nincs rájuk igény. A nép ódzkodik attól, hogy leüljön egy kockás abrosszal letakart kocsmai asztal mellé, és ezt még csak nem is spórolásból teszi. Miért forduljon be a kocsmába – Petőfit idéző módon –, ha ott is csak a telefonját bámulja? Inkább megveszi a kisboltban a piát, aztán hazamegy és a Facebookon boldog születésnapot kíván azoknak, akikkel ennek örömére esetleg koccinthatna is. Kocsma nélkül a legszebb falu is maga a sivárság, mert hiába jó a levegője, hiányzik belőle az élet. Nem véletlen, hogy egy településen már az ókorban is a kocsma meg a piactér volt a két legfontosabb közösségi terep.

A falvakban piactér talán még létezik, de a ha jó vásár után nincs hová bemenni meginni egy kávét vagy belökni a gallér alá egy felest, akkor megette a fene az egészet. Az ember inkább neten rendeli meg az árut és házhoz szállítatja. És közben magányos remete válik belőle, bár ez alól a város sem kivétel, úgyhogy ez a kocsmamegszűnés sokkal nagyobb baj, mint amekkorának látszik. A nihil a falvakból átsugárzik a városokba, és magával rántja az egész civilizációt.

Bárcsak ne lenne igazam.

Kurblisch Ágost

(1983, Budapest) Fiatal, ambiciózus prózaíró és kengyelmester, több internetes portál és blog vendégszerzője, kispéldányszámú, ISBN szám nélküli antológiák tucatjának szereplője. Bevett szokása, hogy mindenütt más és más néven ír, ez, amit a honlapunkon használ, kizárólag a Regénytár részére tartja fent.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL