A köd. Egy misztikus, természeti jelenség, amely képes újraalkotni a világot. A fehér fátyol mögé rejtett utcák látványa lehangoló, de kíváncsiságot is keltő, mert ez a közeg maga a misztikum.
Az ébredés egy ilyen ködös reggelen már önmagában metafora. Ahogy a szemünk előtt kitárulkozik ez a furcsa valóság, úgy erősödik bennünk a sejtés, hogy a köd valamit rejteget. Kinézünk az ablakon, és feltámad bennünk az a megmagyarázhatatlan érzés, amely egyszerre teremt békét és nyugtalanságot. A város tegnap még zajos volt és élettel teli, most mintha illusztráció lenne egy lassan kibontakozó, titokzatos történethez.
Az utcára kilépve a köd azonnal ránk teríti a köpenyét, amely egyúttal belépést is biztosít a rejtélyek világába. A hangok annyira távoliak, mintha egy régi emlék rádiócsatornája sugározná őket, a tegnap még ismerős épületek pedig most zavarba ejtően idegenek és csaknem elérhetetlenek. Közöttünk járkálunk, de úgy tűnik, ez csak egy illúzió.
De ez a jelenség nem csak az érzelmeket hozza működésbe. A ködbe vesző utca egyfajta csábítás is az utazásra, ami kiváló lehetőség arra, hogy az ember szembenézzen a múltjával, hiszen ez a bús, kavargó pára, miközben lassan bekebelezi a távoli épületeket, emlékeztetnek bennünket arra, hogy milyen törékeny a civilizációnk, és mennyire függünk a természettől. Ebben a lehalkult világban az emberi lét alapkérdései is erősebben visszhangzanak. A köd mögé rejtőző város így nem csak a tájat változtatja meg, hanem a gondolkodásunkat is.
Aztán, ahogy a nap egyre magasabbra emelkedik, és a köd lassan szétfoszlik, kiderül, hogy ez az érzés amennyire törékeny, legalább annyira múlandó. Csak egy furcsa, bizonytalan sejtelem marad meg bennünk, hogy néha muszáj megállni, és rácsodálkozni az természet apró csodáira. Még akkor is, ha azok csak néhány pillanatig tartanak.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.