/

Kórházi szettet vegyenek!

140 olvasó

Fajra, nemre és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül bárkivel megeshet, hogy kórházba kerül. Az életkort azért nem vettem bele a felsorolásba, mert az ugye, evidens, de ha az ember egy bizonyos kor felett van, akkor evidensebb. Szóval reggel felkelünk, kinézünk az ablakon, és látjuk, hogy az idő szép, az élet pedig vidám, ám egy órával később már mentőautó visz bennünket oda, ahová normális esetben nem kívánkozunk.

Ha szerencsénk van, kínjaink az orvosi beavatkozás következtében enyhülnek, de azért, biztos, ami biztos alapon bent tarthatnak bennünket egy-két napra, kivizsgálásra. Az ember ekkor szembesül azzal a ténnyel, hogy a kórházi tartózkodásra egyáltalán nincs felkészülve, a nevezett intézmény ugyanis nem all inculsive szálló. A fekhelyen, a csapvízen és a napi háromszori – még eritreai mércével mérve is szerény – étkezésen kívül mindenről, amire szüksége van, saját forrásból kell gondoskodnia.

Jön tehát a kapkodás, hogy a kísérőnk mit szedjen össze otthon, és tegyen be a táskába. Természetesen mindenkinek van némi fogalma arról, mi kellhet ebben a helyzetben, de nem ártana, ha erre a kereskedelem is kínálna megoldást.

A boltban például árulni kéne a „kórházi szettet”, ami csinos kis műanyagszütyőben tartalmazná a szükséges kellékeket. A belépőszint egy, azaz egy darab wc-papír lenne, sterilizálva és ízlésesen becsomagolva. Kórházi viszonylatban ugyanis ez a legfontosabb eszköz. Megfelelő önmegtartózkodással egy wc-papírral ki lehet bekkelni azt a néhány napot, amíg az embert bent tartják, de ez európai mércével nézve azért hagy némi kívánni valót maga után. A további fokozatok ezért olyan extrákat is tartalmazhatnának, mint pl. a fogkefe – pasztával –, vagy a törülköző és a papucs. A készlet neve lehetne „belépő feletti szett”. Aki ettől többre vágyik, vásárolhatna „haladó szettet”, amiben már rágcsálnivalót is találna, nem beszélve a speciális flakonban tárolt, fekve is kortyolható üdítő italokról. Ide tartozna még a köntös, vagy a melegítő, amiben mászkálhatna a folyosón, ha az állapota ezt lehetővé tenné.

A „normál szettben” volna némi készpénz is, amit a büfében kávéra vagy egyéb dolgokra költhetne, és helyet kapna több olyan kis tasak, amelyek ránézésre összegyűrt üres chipses zacskóknak, vagy egyéb hulladéknak tűnnének, de mindegyikben ott volna egy ezres, gyárilag. Ezeket oda lehetne adni a nővérnek, hogy legyen olyan kedves, hajítsa már ki a szemétbe, de ő ránézve tudná, hogy csak kedveskedni szeretnénk neki.

A készlet legimpozánsabb darabja, az „extra szett” akkora lenne, mint egy Orion tévé, és tartalmazna mindent, ami a normális életvitelhez nélkülözhetetlen. Volna benne laptop, minikönyvtár, alvást segítő plüssállat, néhány cserepes dísznövény, és egy kalitkában valódi, élő papagáj. A rengeteg finomság és tartós élelmiszer mellett legfontosabb része az a minidrón lenne, amit távirányítóval kiküldhetnénk az ablakon, hogy a kezelőorvosunk irodájába mintegy véletlenül beröppenve letehesse az asztalára azt a kapszulát, ami látszólag olyan volna, mint egy vizeletminta, de valójában a mostanában tilos paraszolvencia összegét tartalmazná.

Szóval, nem ártana, ha az üzleti szellem felfedezné ezt a piaci rést, és gyártani kezdené a kórházi szetteket, mert ez nagyon megkönnyítené a fekvőbetegek dolgát (kismamák részére gyártott szett tudtommal már létezik is). Lehetne például szettet készíteni mindenféle bajra, mert ugye, nem kétséges, hogy a lábsérülteknek másféle pakkra volna szükségük, mint a kézsérülteknek.

Számomra ez az ötlet briliáns, főként úgy, hogy a tapasztalatom szerint a kórházba bevitt fölösleges tárgyak száma az ott tartózkodás idejének függvényében négyzetesen növekszik. A bolti szett ezt is meggátolná, vagyis szebb, jobb és élhetőbb lenne általa a világ. Ha pedig egy meglepi doboz is helyet kapna benne, teljesen véletlenszerű tartalommal, szinte már öröm volna kórházba menni.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft