Szép emlékű gyerekkoromban sok mindennel kábítottak, de a legfurcsább a Luca széke volt. A hiedelem szerint aki ezt karácsony estéjén elviszi az éjféli misére, és feláll rá, megpillanthatja róla a boszorkányokat.
Olyan evidencia volt ez, amit a korosztályom ellenkezés nélkül elfogadott, pedig a vasorrú banyákat ilyen alkalmatosság nélkül is nyilvántartottuk. Ott lakott a szomszédunkban az öreg Zsófi néni, akiről csak a vak nem láthatta, hogy boszorkány, főként azok után, hogy a kertjébe hulló focilabdákat szemrebbenés nélkül kiszúrta egy rozsdás ollóval. Kicsit távolabb meg Ilka néni figyelt, átható nézésétől csak úgy natúrban kirázott bennünket a hideg, de a sort tetszőleges irányban és ideig folytathatnám. Le és föl, keresztbe és hosszába boszorkányok hada vett körül bennünket. Miért kellett ahhoz Luca széke, hogy ezt megállapíthassuk?
Aztán meg ott volt a szék körüli értelmetlen felhajtás, mármint hogy olyan ütemben kell bütykölgetni, ahogy azt a hagyomány megköveteli. Minden nap egy kicsit, hogy pont a határidő letelte után legyen rámondható: készen van. Alapjáraton ez nem nagy ügy, mert nincs olyan meló, amit ne lehetne a végtelenségig nyújtani, de nehéz visszatartani magunkat egy olyan műveletben, ami nevetségesen egyszerű. Luca székét pedig – mivel nem létezik rá egyetemes műszaki leírás – bárki, bárhogyan farigcsálhat. A brutálisan bonyolult, barokkos bútortól egészen a ládaszerű, snassz kivitelig minden belefér ebbe a fogalomkörbe, a lényeg, hogy elbírja a készítője súlyát, ha majd föllép rá a templomban.
Őszintén szólva, én sosem ártottam bele magam a műbútorasztalos szakmába – még ennyire sem –, de esküszöm mindenre, ami szent és ami profán, hogy ha rászánom magam, olyan sámlit gyártok, hogy a macskánk is füttyent egyet az elismeréstől. Elképzelésem szerint egy négyzet alakú deszka, négy egyforma hosszúságú lécdarab, és néhány szög kell hozzá, meg kb. másfél, két munkaóra. A művészet tehát az, hogy ezt a gyors és szinte önmagát gerjesztő folyamatot, szocialista módszerek szerint a végtelenig lelassítsuk.
Gyanítom, hogy a cimboráim is ebbe, mármint a gyors munkába buktak bele, mert amikor a szentestén megjelentek a hónuk alatt azokkal a kreációkkal, amelyek inkább hasonlítottak valami steampunk lázálom kivetüléseire, mint normális ülőkékre, hiába pipiskedtek rajtuk, egy árva boszorkány nem sok, annyit sem láttak. Nem ismerték be, de biztosan már az első napon letudták a széket, és utána csak törölgették, simogatták, azt a látszatot keltve, hogy még dolgoznak rajta.
Csakhogy az égieket nem lehet átverni. Ők pontosan tudják, mikor számít valami befejezettnek, és mikor húzódik a háttérben a közönséges lustaság. Csodálkozom azon is, hogy a kereskedelem mindez idáig nem cuppant rá a témára, és nem kezdett forgalmazni előre gyártott elemekből szerelhető, montázs Luca székeket. Semmilyen ördöngösség nem volna ebben, mert az ilyesmihez kell ugye, a szerelési rajz azokról a műveletekről, amelyek nem egyszer hosszas bíbelődést kívánnak. Gondoljunk csak az ikeás bútorokra: némelyiket nehezebb összerakni, mint egy űrhajót, és ha csak napi egy csavart hajtunk be a furatba, vagy egy tiplit ütünk be a résbe, már teljesítettük is a feltételt, hogy dolgoztunk rajta. A lényeg, hogy a dobozt december 13-án nyissuk ki, és az utolsó alkatrészt szentestén illesszük a helyére.
De ez csak egy ötlet, és mint minden forradalmian új elképzelésnek, megvannak a maga hátulütői. A montázs Luca székének gyártásához például kell mozgótőke, logisztika, és nem kevés médiatámogatás, ezek nélkül ugyanis a kutyának sem kell, mert amit nem tolunk a vevők orra elé, az nem is létezik. Mint ahogy az is rengeteg kételyt vet fel, hogy vajon a mágia akkor is működik, ha az eszköz teszem azt kínai, mert szinte borítékolható, hogy ezt a terméket is valahol Peking környéként gyártanák és dobozolnák. Úgyhogy maradjunk inkább a hagyományoknál, és bajlódjunk a saját tákolmányunkkal, ami lehet, hogy csúf vagy durván nevetséges, de a mi kezünk munkája. És az sem fontos, hogy közben higgyünk a boszorkányokban.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
