Nívódíj világszavazásunk európai kontinentális helyszíne ezúttal London, azon belül pedig a Soho volt. Bizonyára sokan csodálkoznak, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor csupa frekventált helyszínt választottunk, most ezen a lepra környéken kötöttünk ki, de járvány van, nem lehet válogatni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy szavazásunk idején a vírustagadók éppen nagyszabású happeninget tartottak, így a Regénytár rajongókat semmi sem gátolta abban, hogy meglátogassák a szavazó helyet és leadhassák a voksaikat. A számlálást amerikai módra, bespalettolt szobában végeztük el, mert nem szerettük volna, ha a sajtó időnap előtt megszellőzteti a hírt, mely szerint az öreg kontinens Tóth Cakan írásművészetének ájulatában leledzik. A europér Regénytár hívek hatalmas fölénnyel őt favorizálják, bár a másik két jelöltről sincsenek rossz véleménnyel.
A helyszínről Kajtár Bendegúz, a sohói-magyar nyelvemlékek avatott kutatója imígyen tudósított:
„A Sohóban egyedül mászkálni, olyan, mint feleséggel menni a tengerre. Én is rögtön fogtam egy bigét, nehogy idegennek nézzenek, mert annak beláthatatlan következményei lettek volna. A vírustagadó buli fergeteges volt, a szavazás nemkülönben, de erre szinte nem is emlékszem, mert a kábé tizedik vodka-martini után lekapcsolt nálam az automata. Másnaposan tudtam meg, hogy Tóth Cakan győzött. Kimásztam az italpult alól, ahol többedmagammal aludtam, és nekiláttam kávét főzni a bár konyhájában, ahol csupán egy kelet ukrajnai mosogatólány tartózkodott. Vele folytattam eszmecserét az irodalomról és arról, hogy ez a Tót Cakan milyen ügyes gyerek. A novellái például élményszámba mennek. Nem csoda, hogy odáig van érte a kontinens, meg vissza. Reméljük, ő lesz a végső győztes. Amúgy pedig vesszen a vírus, és éljünk soká!”