Majoros Sándor válasza az Indexnek a Térey-ösztöndíjról

Az Index körkérdést intézett néhány Térey-ösztöndíjashoz, és a beérkezett válaszokat ebben a cikkében összegezte. A honlap írásbeli engedélyével közzétesszük Majoros Sándor rövidítés nélküli válaszait a feltett kérdésekre.

Mit jelent önnek, hogy 2024-ben (is) elnyerte a Térey-ösztöndíjat?

Hatalmas megtiszteltetés, de azzal, hogy negyedik alkalommal kaptam hosszabbítást, a velem szembeni elvárások is óriásit nőttek. Számomra a Térey-ösztöndíj elsősorban kötelességvállalás arra, hogy akik megbíztak bennem, azokat nem hagyhatom cserben. Ott vagyok a keretben, de ez nem eredmény és főként nem siker. Inkább határozott jelzése annak, hogy mindaz, amit az írás terén eddig felmutattam, valamilyen módon ígéretes és értékes. Ezt kell most is igazolnom.

Mekkora szükség van erre az alkotói támogatásra?

Számomra megváltás volt. Mint a magyar írók túlnyomó többsége, életem nagy részében én is kényszervállalkozó voltam. Az ezzel járó folytonos kiszolgáltatottság nem tesz jót a tervezhető írói elképzeléseknek. Jó, ha évente összehozunk egy-két épkézláb novellát, mert az csak egy mítosz, hogy az író magánszorgalomból, a fióknak is ír. És ekkor berobban egy ilyen lehetőség, hogy az ember kap egy tisztességes havi apanázst, aminek fejében meg kell írnia egy kötetnyi elbeszélést vagy egy regényt. Nem kell többé kuncsorognia olyan munkákért, amivel kiegészítheti a silány jövedelmét, hanem előveheti azt a régóta dédelgetett regényötletet, aminek megírásáról valójában már rég letett. Velem pontosan ez történt. A Rézeleje ötlete 1994-ben támadt fel bennem, de a megírása a fent vázolt okok miatt egyre csak halasztódott. Most viszont aláírtam egy szerződést, így muszáj volt megírnom, és a visszajelzések szerint is jól sikerült, mert 2023-ban nívódíjas lett. Biztosra veszem, hogy a regény sikerének elismerése miatt kaptam meg az első Térey-ösztöndíj hosszabbításomat, aminek eredménye a Woland professzor Szabadkán című novelláskötetem lett, ami az idei könyvhétre jelenik meg. A benyújtott kéziratom alapján a bizottság újabb hosszabbításra javasolt, aminek egy újabb regény a Kiforogta a szó lett az eredménye. Az immár negyedik vállalkozásom, ami az életművemet kerekre záró novellaciklus lesz Jugoszláv történetek munkacímmel, azt mutatja be, milyen volt az élet kisebbségi magyarként az akkoriban irigyelt titói diktatúrában. Mindebből egyértelmű, hogy engem a Térey-ösztöndíj valósággal felrobbantott, vagyis a személyes tapasztalataim alapján ennek a támogatási és egyben elvárási lehetőségnek óriási a létjogosultsága.

A 2020-ban indult Térey-ösztöndíj akkor nagy port kavart a magyar kulturális életben. Az elmúlt években mennyire változott az ösztöndíj megítélése?

Már az első ösztöndíjam idején is tökéletesen megértettem azokat, akik ilyen-olyan kifogással visszautasították a felkínált lehetőséget. Van néhány ismerősöm, akik saját bevallásuk szerint azért hagyták abba az írást, mert rájöttek arra, hogy nincs mondanivalójuk. E nélkül az irodalom csak szép szavak halmaza, és ez olyankor, ha konkrét célok teljesítése elé állítják az embert, meglehetősen hátrányos. Lehet, hogy akik visszarettentek a Térey-ösztöndíjtól, rájöttek erre, mármint hogy nem képesek arra az értékteremtésre, amikor az irodalom több, mint játék. Úgy látom, az ösztöndíjasok túlnyomó többsége hasonló módon vélekedett erről, és nem ajándéknak vette ezt a lehetőséget, hanem vállalásnak, amelyben a kötelezettségé a fő szerep. Ebből a nézőpontból akár úgy is tűnhet, hogy a Térey-ösztöndíj kezdeti megítélése sokat változott.

Vannak írók, akik szerint Magyarországon egy komolyabb ösztöndíjért valamilyen politikai kompromisszumot kell kötni. Mit gondol erről?

Ez súlyos tévhit. Személyes példám a legjobb illusztráció erre, mert mindkét politikai oldaltól több irodalmi díjat is kaptam, de egyik oldal sem azt honorálta, hogy a neki tetsző módon írok. Az, hogy a politikai palettán ki hol helyezkedik el, szerintem abszolút marginális. A Térey-ösztöndíj egy értékmentő, értékteremtő kezdeményezés, mert az elvitathatatlan, hogy az irodalom a modern média árnyékában szinte életképtelen. A liberális és a konzervatív értékek megóvására egyaránt szükség van, mert az irodalmunk így teljes. Ez a különleges kifejezési forma a rétegkultúra részévé vált, pedig az irodalom az élet sűrítménye. Muszáj valahogy életben tartani, jövőt mutatni neki, mert ha meghal, vele együtt halunk mi is. Szerintem ez a Térey-ösztöndíj valódi lényege. Egyfajta mentőöv ez az íróknak és az olvasóknak, de főleg a magyar irodalomnak. Így kell ezt felfogni és értelmezni. Komoly, elhivatott íróban éppen ezért fel sem merül az a lehetőség, hogy politikai elvárások vannak az ösztöndíjasok felé. Hogyan képzeli el azt bárki is, hogy egy adott eszmerendszer alapján alkotó szerzőtől majd a szerződés aláírása után azt várják, hogy 180 fokos fordulatot tegyen? Ez nonszensz. Mindnyájan lidérces messzi fények vagyunk, de azt nem kerülhetjük el, hogy egyszer majd mérlegre tesznek bennünket. Márpedig ha akkor könnyűnek találtatunk, nem lesz újabb lehetőség.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!