Kelemen Hanna és Görög László.

Már megint itt van a szerelem

2024-02-07
410 olvasó

Pacskovszky József rendkívül szórakoztató tévéfilmet rendezett Herczeg Ferenc regényéből Majdnem menyasszony címmel. A Duna vasárnap este mutatja be, úgyhogy még pont belefér a Super Bowl előtt.

 

„Legújabb regénye, a Fehér páva” – vidéki, kispolgári történet, ahogyan vannak neki bácskai, budapesti, lipótvárosi vagy levantei történetei. Ez új levegőben, mint előrelátható – egy hajszállal sem csökkent a régi, biztos mozogni tudása, éleslátása, fölénye, szellemessége, gúnya, humora, kedvessége és mérséklete. Valóban – ezt örömmel lehet megállapítani – ha vidéki boltosok a hősei, azokkal épp olyan udvariasan és kedvesen bánik, mint bánt dzsentrikkel, mágnásokkal, nagyzsidókkal és főhivatalnokokkal.”

Ezt a néhány sort Kaffka Margit írta a Nyugat 1911/1. számában Herczeg Ferenc A fehér páva című regényéről. Tanulságos végigolvasni a műben társadalmi igazságok után kutató írónő recenzióját, akiről egyébként az én generációm – az a bizonyos X nemzedék – éppen olyan keveset tudhat, mint Herczeg Ferencről. Nem érdemes messzire kalandozni ebben az irányban, de talán nem hiábavaló rácsodálkozni a tényre, hogy a századforduló és a két világháború közötti időszak java kézen-közön elveszett a hetvenes nyolcvanas-évek irodalomoktatásában. Akad ugyan olyan nézet, amely szerint például Herczeg egyszerűen annak lett az áldozata, hogy az általa megénekelt keresztény középosztály egyszerűen eltűnt az 1948 utáni Magyarország társadalmából, így nem volt szükség marxista-lukácsista cselvetésre, mindössze annyi történt, hogy senkinek nem jutott eszébe Herczeget olvasni, pláne kiadni. Talán így volt, mégis elgondolkodtató, hogy lehet egy ilyen népszerű, még Nobel-díjra is felterjesztett írót ennyire negligálni?

Már csak azért is érdekes a kérdés, mert – erre példa A fehér páva alapján Pacskovszky József rendezésében készült Majdnem menyasszony című film is – Herczeg nem akar határokat feszegetni: nem foglalkozik súlyos nemzeti sorskérdésekkel, nem érdekli a történelem, a politika, nem végez társadalmi mélyfúrást, csupán mesél, azt viszont szellemesen, jókedvűen, könnyed tollal. Kaffka Margit fent idézett írása a konzervatív, nyárspolgári rőfös család, és az újra nyitott, már-már balosan radikális fűszeres família vetekedését látja a regényben – Pacskovszky József filmje – Istennek hála! – nem: az ő munkája egy fiatal lány története. A Vissza jövőbe!-trilógia második részében Emmett Brown professzor kijelenti: „lehet, hogy megsemmisítem az időgépet, és világegyetem másik nagy problémáját fogom tanulmányozni: a nőket.” Pacskovszky erre vállalkozott. A szerelemről beszél egy házasságra kényszerített lány szemszögéből, pontosabban arról, hogy van-e joga egy nőnek a sorsáról magának döntenie, minden társadalmi kényszer mellett. Régi témának tűnhet, a baj az, hogy még mindig nem avult el.

Független recenzorként engedtessék meg nekem annyi érzelmi kirohanás, hogy megjegyezzem: a Majdnem menyasszony nem az a film lenne, ami, ha a Megafilm producerei (Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor) nem Pacskovszky kezébe adják a gyeplőt. Ez nem először történt meg, ő kapta a rendezés jogát 2022-ben a Megafilm előző Herczeg Ferenc-adaptációjának, a Kék Rókának a gyártása idején is, és már akkor láttuk, egy ilyen munkára ő a legjobb választás. A rendező éppen harminc évvel ezelőtt lopta be magát a szívünkbe, amikor kifejezetten szerethető filmet készített Kosztolányi azon művéből, amelyért a leginkább rajongtunk a gimiben: az Esti Kornél-novellafüzérből. Kosztolányi történetei a kései Monarchia világába kalauzolnak el bennünket, Herczeg regénye a Horthy-korszakba. A nézőnek az az érzése támadhat, hogy Pacskovszky József ott folytatta a mesélést, ahol harminc éve felfüggesztette, amit az is erősít, hogy újra Gózon Franciscót kérte fel operatőrnek. (A Kék Róka története a swing korszak fülledt, erotikával átitatott világát állítja elénk, ez eltér az említett két másik műétől, ezért emelem ki a sorból.) Elég pár percet nézni a filmből, hogy egyértelmű legyen, az alkotópáros otthonosan mozog a régi polgári világ díszletei és társadalmi szokásai között, pátosz vagy nosztalgia nélkül, szellemesen, szeretettel és – talán ez a legfontosabb – pontosan ábrázolja az „ántivilágot”.

A Majdnem menyasszony azt adja a nézőnek, ami egy mai tévéjátéktól elvárható. Somogyi György forgatókönyve jól megírt, kifinomult dialógusokat kínálnak a színészeknek, a váratlan rendezői-operatőri megoldások pedig változatossá, szórakoztatóvá teszik a történetmesélést és a film vizualitását egyaránt: a főhősnő (Kelemen Hanna) váratlan kiszólásai a néző felé, az áttűnés egy képeslap állóképéből mozgóképbe, a fekete-fehérben, zongorakísérettel leforgatott félperces némafilm-jelenet, a főtörténet hátterében elhelyezett vizuális poénok mind mozgalmassá teszik az alkotást.

Kelemen Hanna és Spilák Klára

A stáblistát áttekintve azonnal feltűnik, a produkció nem spórolt azon sem, amin nagyon nem érdemes: a színészeken. A fiatalabb karaktereket alakító színészek mellett (Kelemen Hanna, Hajdu Tibor, Koltai Nagy Balázs) olyan kiváló tapasztalt művészek tűnnek fel, mint Spilák Klára, Gáspár Tibor, Görög László, sőt még arra is futotta, hogy kisebb szerepekre vezető színészeket kérjenek fel – Balla Eszter és Schneider Zoltán nevét mindenképp meg kell említeni.

A Megafilm 1997-es alapítása óta számos kasszasikernek számító produkciót mutatott be, televíziós adaptációkkal több mint tíz éve foglalkozik. Az utóbbi években bemutatott művek – Kék Róka, A helység kalapácsa, Tündérkert, Majdnem menyasszony – arra engednek következtetni, hogy az alkotógárda új eszközöket keres a műfaj korszerűvé formálására. Izgalmasnak tűnik, hiszen mi, nézők, évtizedek óta azt kérdezzük: mikor készülnek már megint olyan jó kis tévés átiratok, mint régen?

 

Majdnem menyasszony, Duna Televízió, 2024. február 11., vasárnap 21 óra.

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Award
Regénytár Minőség

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL